MGM és a Warner Bros. zöld utat adott Roland Emmerich tervének, és egy új, az első Stargate mozifilmen alapuló trilógiát fognak készíteni. Ezen a terven már évek óda dolgozik Emmerich és régi partnere, Dean Devlin. Mint nagyjából egy éve kiderült, a páros nagyon régóta szerette volna elkészíteni a Stargate folytatását – mármint azt a változatot, amit ők elképzeltek, nem pedig a tévésorozatot. Állítása szerint már annak idején is, amikor az első mozifilmet elkészítették, trilógiában gondolkodtak. Az eltelt idő miatt most már nem lehet az eredeti színészgárdával – Kurt Russelel és James Spaderrel – folytatni az eredeti koncepciót, úgyhogy jön a reboot. Ez persze nem zárja ki azt, hogy az első film főszereplői valamilyen formában visszatérjenek – a „reboot” nem feltétlenül zárja ki, hogy egyben az első mozifilm folytatását készítsék el. Hogy a tévésorozat világát figyelembe venné-e az új trilógia, az nem túl valószínű. A sorozat showrunnere, Joe Malozzi amúgy nincs elájulva a reboot ötletétől. Az első Stargate mozifilm annak idején 200 millió dollárt termelt, ami nagyon jó pénznek számított a bemutatásakor. De az ennek nyomán készült tévésorozatot is az MGM egyik legfontosabb zászlóshajójának tartották a James Bond után, minthogy ez tette fel a térképre a stúdió televíziós divízióját. Emmerich jelenleg a Stonewall című filmet forgatja, illetve előkészítés alatt van az ID Forever, az Independence Day folytatása is.]]>