az 501-es menü volt, szét is kell csapatni valamivel, ami aztán tovább forralja a hangulatot. Hogy szükség van némi lazításra, azt pedig a klingonok tudják a legjobban – úgyhogy nyugodtan forduljunk hozzájuk, ha valami hangulatkeltő tudatmódosítóra van szükségünk. Íme a klingon vérbor! Mint tudjuk, a klingonok nagy harcosok, nagyon erősek – úgyhogy hozzájuk erős ital is dukál. A klingonok felfogását az életről a legjobban a saját teremtésmítoszuk mutatja be – az a teremtésmítosz, ami aztán az esküvői szertartásaik alapját is képzi. A legendák szerint az istenek tűzből és acélból teremtették meg a klingonok szívét, amely olyan erősen és vadul és hangosan vert, mint semmi más az univerzumban. Az istenek látták, hogy megteremtették a legerősebb szívet, ami előtt nem áll meg senki. De később a klingon szív elgyengült, és az istenek kérdezték, hogy miért? És a szív válaszolt: „Mert egyedül vagyok.” Az istenek pedig fogták magukat, és kovácsoltak egy új szívet – ami még erősebben vert, mint az első – az első pedig irigykedni kezdett a másik erejére. A második szív azonban nem csak erővel, de bölcsességgel is bírt, és így szólt: „Ha összefogunk, semmilyen erő nem állíthat meg bennünket!”. És a két szív közösen kezdett el dobogni, és megtöltötték a mennyeket szörnyű hangjukkal. Az istenek megismerték a félelmet és megpróbáltak elmenekülni – de már későn. A klingon szívek elpusztították az isteneket, és lerombolták a mennyeket. klingon-verbor-eskuvo Ilyen eredettörténet mellett csodálkozunk, ha a klingon pia sem gyenge? Az átlagember számára a klingon vérbor mérgező, egyes vélemények szerint kétszer erősebb, mint a whiskey. Az első ember, aki valaha ihatott vérbort, az Jonathan Archer kapitány volt, amikor a klingonok elfogták és tárgyalásra vitték. Ha egy klingon hajó fedélzetén nem találunk legalább néhány hordónyi vérbort, akkor vagy nem klingon hajón járunk, vagy pedig kifogyott a készlet és hazafelé tartanak, utánpótlásért. Amilyen kajákat esznek a klingonok, nem is csodálkozhatunk azon, hogy valami erősre van szükség a leöblítéséhez. Legnépszerűbb életük, a gakh például élő állapotban kerül fogyasztásra: ha esetleg túlélné valamelyik a klingonok gyomrába vezető utat, az biztos, hogy kínok között fog elpusztulni akkor, amikor megérkezik a leöblítés gyanánt elfogyasztott vérbor. Receptünk tehát kizárólag 18 éven felüli olvasóinknak szól, ők is csak saját felelősségükre próbálják ki. Az SFportal stábja semmilyen felelősséget nem vállal az esetleges másnaposságért, a vérbor hatása alatt elkövetett cselekedetekért; valamint nem vagyunk kötelezhetőek a detoxikáló számlájának kiegyenlítésére sem. Hozzávalók

1 dl jamaikai rum (vagy fehérrum)
1 dl száraz gin
1 dl black vodka (vagy sima vodka)
5 dl vörösáfonyalé
1 dl Grenadine (vagy gyümölcsszörp)
10 gramm Dzsemfix
10 dkg vegyes erdei gyümölcs
1 csomag vanília cukor
1 db chilli
egy kevés reszelt gyömbér
pár csepp tabasco és vagy chilli eszencia
vörös és kék ételfesték
klingon-verbor-gyumolcsok
Az erdei gyümölcsöket összetörjük kanállal egy tálban az apróra vágott chillivel. Egy lábasba összeöntjük a vörösáfonya levet és a dzsemfixet, felmelegítjük és két percig forraljuk, folyamatosan habverővel kavargatva. Az alkoholok kivételével hozzáadjuk a többi összetevőt, majd kevergetés közben lehűtjük (mosogatóba hideg vizet engedünk és belerakjuk a tálat). Hozzáöntjük a vodkát, a gint és a rumot, elkeverjük és a hűtőbe rakjuk letakarva egy órára. Szervírozhatjuk klingon módon egy tálban, és fémbögrével mindenki szed magának, vagy kényeskedő, emberi módon borosüvegből kitöltve.
verbor-klingon-modra
verbor-ember-modra
]]>