Míg az előző részben azt veséztük ki, milyen EU-elemek vészelték át a Disney csapását a mozifilmeknek hála, most a The Clone Wars sorozatot vesszük gorcső alá. Míg a filmek viszonylag finoman nyúltak az EU-hoz, inkább apró elemeket menekítettek át, addig a hat évadot megért sorozat nagykanállal habzsolta a könyvek, képregények és videojátékok univerzumát. Nem csak karaktereket, de világokat, népeket, olykor még történeteket is átvettek. Figyelem, akik nem látták még végig a sorozatot, azoknak spoileres lehet.

Akik a sorozatot uralják

– Obi-Wan, Anakin és Ahsoka állandó ellenlábasa Asajj Ventress  az Attack of the Clones egyik koncepciórajza alapján született meg, mint Sidious egy lehetséges tanítványa. Ventress-ként az EU-ban a 2003-as Jedi: Mace Windu című képregényben láthattuk, majd az év végén megjelent a Clone Warsban is. – Az 501-es légió tagjai az egész sorozaton át végigkísérik hőseinket, rengeteg tagját ismerhetjük meg név szerint. [caption id="attachment_17559" align="aligncenter" width="660"]501st Legion Az 501-esek az Umbarán.[/caption] – Ugyanígy végigkíséri a sorozatot a Cody parancsnok által vezetett 7th Sky Corps és az az alá tartozó 212th Attack Battalion. – Több klón neve is a The Clone Wars során lett megerősítve: Bly, Thire, Gree, Appo, Ponds, Neyo, mindegyikük szerepelt az ep2-ben vagy az ep3-ban, de a nevük sosem hangzott el.

1. évad

– A Shadow of the Malevolence című epizódban látható űrbeli leviatánok a Lando Calrissian és ThonBoka csillagbarlangja című könyvben jelentek meg. – Több EU-mű is megemlíti, hogy az Y-szárnyúakat már a klón háborúkban is használták, az ep2-ben és ep3-ban azonban nyomuk sem volt. A The Clone Wars felhasználta az ötletet, így születtek meg a Shadow of the Malevolence-ben debütált BTL-B Y-szárnyú (az ep4-5-6-ban BTL-A4-esek vannak). Ráadásul két, a hajóval kapcsolatos adalékot is átvettek. Egyrészt a helyükre kerültek a burkolólemezek, így nem tűntek olyan viharvertnek (az EU úgy magyarázta ezt, hogy sokat kellett javítani az öreg gépeket, ezért a szerelők nem tették vissza a burkolatot). Másrészt, kaptak egy tüzért a pilótafülke mögötti löveghez (az ötlet a BTL-S3-asoktól jött, e típus egy példányát a Droidsban láthattuk). [caption id="attachment_17562" align="aligncenter" width="660"]BTL-B Y-Wing Y-szárnyúak a klón háborúkban.[/caption] – A Rookies című epizódban végre szerepet kap a Rishi bolygó, illetve megemlítik a Tibrin-t, az ishi tib nevű faj otthonát. – A Downfall of a Droidban megemlítésre kerül a Bothawui és a Falleen, a bothanok és a fallenek (Xizor herceg) világai. – A Duel of the Droidsban a Skytop állomás a Ruusan bolygó felszíne fölött lebeg, ahol a régi Köztársaság idején a ruusani csata folyt, az utolsó háború, amelyet ezer éves béke követett. – A Bombad Jediban hangzik el először a rodian faj neve, illetve szülőbolygójukat, a Rodiát is itt láthatjuk először. Ugyan a rodian név már szerepelt a The Phantom Menace forgatókönyvében, de a filmben nem hangzik el. A Bombad Jediban amúgy tervezték Quinlan Vos szerepeltetését, de ezúttal sem sikerült képernyőre kényszeríteni a renegát Jedi mestert. – A Lair of Grievous című epizódban láthatjuk először Grievoust a páncélja nélkül. Egyúttal ekkor láthatunk először a képernyőn egy ép kaleesh-t. – A Jedi Crashban kap először szöveges szerepet Aayla Secura – később feltűnik még a TCW során, de már csak háttérszereplőként. Említést tesz Quinlan Vosról is. Ugyanebben a részben (és folytatásában, a Defenders of the Peace-ben) kap szerepet a Maridun nevű bolygó, amivel először a Star Wars: Empire: To the Last Manben találkozhattunk először. – Az ep4 cantina jelenetében látható szőrös lény faját már régóta talznak nevezik, de ha ebben a részben nem hangzik el a neve, nem menekül meg a Disney csapásától. – A Storm Over Ryloth-ban a Resolute hangárjában látható rózsaszínű asztromech droid neve R2-KT és a valóságból lett átemelve a film világába. Albin Johnson, az 501-es légió alapítója az agyrákban szenvedő lányának, Katie-nek akarta megépíteni a rózsaszín droidot. Mikor rájött, hogy nem tudja befejezni a lánya halála előtt, Jerry Greene „droidépítő” és az R2 Builders Club – akik az ep7-hez készítették el legutóbb R2-D2-t – segítségét kérte a robot elkészítéséhez. Manapság R2-KT jótékonysági rendezvényeken vesz részt gyermekkórházakban, az Egyesült Államok délkeleti részén. Ugyanebben az epizódban láthatjuk először a twi’lekek szülőbolygóját, a Rylothot és hallhatjuk a faj nevét. Még azt is átvették az EU-ból, hogy egyik oldala egy éven át szembenéz a nappal. Wat Tambor neve is itt hangzik el először. – A Liberty on Ryloth-ban feltűnnek a blurrg nevű hátasok, amikkel először az Ewoks: The Battle for Endor (Támadás az Endor bolygó ellen) című filmben láthattunk. [caption id="attachment_17563" align="aligncenter" width="540"]blurrg Blurrgok az Endor erdejében.[/caption]

2. évad (Rise of the Bounty Hunters)

– A második évadot nyitó The Holocron Heist című epizódban végre megjelentek a holocronok. Ezeket a cuccokat Tom Veitch és Cam Kennedy találta ki az 1991-1992 között kiadott Sötét Birodalom (Dark Empire) képregényekhez. A kánonba már egyszer majdnem bekerültek, az Attack of the Clones-hoz ugyan legyártottak három különböző holocront, de a filmbe végül nem kerültek bele, viszont láthatóak a Star Wars: 2. Rész – A klónok támadása Képes Enciklopéda című könyvben. A Felucia bolygó neve is ebben az epizódban hangzik el először. – A Cargo of Doomban jelenik meg a kyber memóriakristály. Először az A New Hope korai vázlatában bukkant fel, mint az Erőt koncentráló kristály, amire a Jediknek és a Sith-eknek is fájt a foga. Eztán feltűnt az 1978-as Erőpróba (Splinter of the Mind’s Eye) című könyvben, mint Kaiburr-kristály. Az ep2 szkriptjében aztán újra megjelent a kamino kyber nyíl, Jango a ezzel ölte meg Zamet, de a kész filmre ezt megváltoztatták saber-dartra. – A Senate Spy című epizódban hangzik el először Cato Neimoidia neve, ráadásul az épületek belső dizájnja a The Force Unleashed 2-ben látott dizájnt követik. Ugyanígy ebben az epizódban ismerhetjük meg a geonosisi herceg, Poggle nevét is, valamint most tesznek először említést a HoloNetről, amit még West End Games talált ki 1989-ben a Star Wars: The Roleplaying Game-hez. – A Landing at Point Rainben hangzik el a kel dorok (pl. Plo Koon Jedi mester) szülőbolygójának a neve, a Dorin. – A Brain Invadersben megemlítik Mace Windu dantooine-i misszióját a Tartakovsky-féle Clone Warsból és Kit Fisto Ord Cetsusra helyezését a The Cestus Deception című könyvből. – A The Mandalore Plot, a Voyage of Temptation és a Duchess of Mandalore trilógia az első olyan történet, ami igen nagymértékben merít az EU-ból. Egyrészt, most először igazolják képernyőn, hogy Boba Fett és Jango Fett páncéljaik mandalore-páncélok. Pre Vizsla a Death Watch egy korábbi vezetője, Tor Vizsla után kapta a nevét, aki a 2002-es Jango Fett: Open Seasons című képregényben megölte Jango mentorát, Jaster Mereelt. A Death Watch szintén fontos szerepet tölt be a történetben. Az 1982-ben a Star Wars 68: The Search Beginsben feltűnt Mandalore bolygó is szerepet kap az eseményekben, és természetesen a Mandalore Polgárháborúra is történik említés. [caption id="attachment_17564" align="aligncenter" width="660"]Mandalore Death Watch A Death Watch marcona harcosai.[/caption] – A Senate Murders című epizódban Mee Deechi egy umbarai, akikkel a Cloak of Deception című regényben találkozhattunk először. – A Zillo Beast igazolja, hogy a dugok tényleg a Malastare-on laknak. – A Death Trap című epizód igazolja, hogy a klónok valóban DC-15-ös fegyvereket használnak – bár a klón összekeveri az A típust az S-sel, de oda se neki. – Az R2 Come Home-ban Plo Koon megemlíti a Hydian hipertér-kereskedelmi útvonalat, plusz itt hangzik el először a Slave I neve. – A Lethal Trackdown-ban láthattuk először azt a coruscanti területet, aminek része a 1313-as körzet is. Ez lett volna a fő helyszíne a Star Wars 1313 című videojátéknak, amit azóta a Disney törölt.

3. évad (Secrets Revealed)

– A harmadik évad bevezető epizódjában, a Clone Cadets-ban beszivárognak a kánonba az ARC katonák, akiket először a Star Wars: Republic 50: The Defense of Kaminoban láthattunk. A folytatásban, az ARC Troopers-ben még nagyobb szerepet kapnak, ráadásul ama epizód erősen merít a Star Wars: Republic 50: The Defense of Kamino című képregényből. – A Corruption és a The Academy epizódokban visszatérnek a Mandalore-ok, de a Death Watch ezúttal kimarad a történetből. – Az Assassinban visszatér Aldera az ep3-ból, ezúttal nagyobb túrát is teszünk a városban. – Az Evil Plansban kibontakozik a Hutt maffiacsalád. Láthatjuk Gorga Desilijic Aarrpot, aki Jabba a hutt unokaöccse, és először a Boba Fett: Bounty on Bar-Kooda című képregényben tűnt fel. A Hutt Nagytanácsot A hutt játszma című könyvben ismerhettük meg. 3PO pedig említést tesz arról, hogy régebben ő volt a Manakron-rendszer vezető diplomatája, mielőtt Anakin újraépítette. Az EU szerint C-3PO az ep4 idején már több mint száz éves. – A Hunt for Ziro című epizódban megjelenik Nal Hutta, igaz, kicsit másképpen, mint ahogyan az EU-ban szerepelt. És végre Quinlan Vost is képesek voltak az alkotók képernyőre kényszeríteni, ezzel a képregényekben született karakter a kánon része maradt. Még pszichometria nevű képessége is helyet kapott a történetben. – A Heroes of Both Side című epizódban megemlítik az Aargonar bolygót, ami a Star Wars: Republic 59: Enemy Linesban tűnt fel először. – A Pursuit of Peace-ben szerepel egy selkath, Chata Hyoki. Ez a faj a Knights of the Old Republic című játékban jelent meg először, ők a Manaan bolygó lakói. – A Nightsisters, a Monster és a Witches of the Mist című epizódok átvették az éjnővéreket az EU-ból. Ezzel együtt megjelent a Dathomir is, és különleges, boszorkánymágiához hasonló Erő-felhasználási képességük is. Az éjnővérek először a Dave Wolverton által írt 1994-es Szökevényekben jelentek meg. Ekkor láthatjuk először kánonban Asajj Ginivex osztályú Fanblade vadászgépét. Megismerhetjük Asajj és Darth Maul származását, bár mindkét esetben egy újragondolt változatot. Mindketten a Dathomirról származnak, egyikük éjnővér, a másik éjfivér. Ugyanakkor megerősítést nyert, hogy Maul zabrak, s ez a faj az Irodinián őshonos. A trilógia záróepizódjában pedig egy rövid szerep erejéig felbukkan a Republic Commando című videojátékból ismert Delta osztag mind a négy tagja. Pluszban ebben a történetben jelenik meg Serenno, Dooku szülővilága, amit a Darth Bane: Rule of Twoban ismerhettünk meg, bár korábban már emlegették Dookut is úgy, mint Serrano grófját. – A Ghost on Mortisban majdnem szerepet kapott Darth Bane és Darth Revan, de végül kihagyták őket, pedig a modelljeik elkészültek. [caption id="attachment_17556" align="aligncenter" width="331"]revan & bane Darth Revan és Darth Bane egy látomásban tűntek volna fel.[/caption] – A The Citadelben szereplő Osi Sobeck egy phindian. E fajjal először a Jedi növendék: Sötét vetélytárs című novellában találkozhattunk. Eme epizódban és két folytatásában, a Counterattack-ban és a Citadel Resque-ban újra szerepelnek az ARC katonák. Utóbbiban ráadásul utalnak a Régi Köztársaság háborúira. – A Padawan Lost és a Wookiee Hunt című epizódok átemelték az EU-ból a trandoshanok vadászó életvitelét, emberrabló hajlamukat és a konfliktusokat a wookiee-kal. Mindezt az 1989-es Galaxy Guide 3: The Empire Strikes Back című szerepjátékos könyvből ismerhettük korábban. Emellett megerősítést nyer, hogy a Kashyyyk és a Trandosha (ennek egyik holdján, a Wasskah-n játszódik a történet) egyazon csillagrendszerben vannak. Erre több EU-műben is volt már utalás.

4. évad (Battle Lines)

– A negyedik évadot indító trilógia, a Water War, a Gungan Attack és a Prisoners emeli be a kánonba a mon calamarik és a quarrenek bolygóját, a Dacot. A bolygót amúgy az EU számos néven illette már: Mon Calamarian, Quarrenese, Mon Calamari, Calamari és Mon Cala. A sorozatban a Mon Calát preferálták. A bolygót amúgy az 1990-es Death in the Undercity című szerepjátékos könyvben ismerhettük meg, míg azt, hogy a mon calamarik és a quarrenek ugyanazon a bolygón élnek, a West End Games által kiadott The Star Wars Sourcebookból tudhattuk meg. A trilógia amúgy a Tartakovsky-féle Clone Wars 5. részének újrafeldolgozása, így rengeteg elem került át onnan, például a SCUBA-osztagosok. – A Mercy Missionban tűnik fel először kánonszintű műben az Aleen, ahol egyebek mellett az aleenák élnek – ők már az ep1-ben szerepeltek, de se a faj neve, se szülőbolygójukat nem említették. – A Darkness on Umbara, a The General, a Plan of Dissent és a Carnage of Krell című epizódok végig az Umbara bolygón játszódnak, ahol a már említett umbaraiak élnek. A bolygóról először a Darth Bane: A pusztítás útjában hallhattunk. Ugyanebben az epizódban debütálnak a Z-95 Headhunterek, amelyeket számos EU használt már úgy, mint klón háborús veterán, de az ep2 és ep3-ban nem tűntek fel. Először a ’79-es Han Solo at Stars’ Endben szerpeltek. [caption id="attachment_17565" align="aligncenter" width="660"]z-95 headhunter Az új Z-95-ösöket egy rövid ideig Z-85 Clone Fighternek hívták őket, de aztán az EU is rájött arra, hogy minek bonyolítani.[/caption] – A Kidnapped, a Slaves of the Republic és az Escape from Kadavo teljes egészében a 2009-es Star Wars: The Clone Wars: Slaves of the Republic című képregény feldolgozása. Vagyis egy komplett EU történet lett átemelve a kánonba, mindennel, ami abban szerepet kapott – persze itt-ott azért vannak módosítások. – Az A friend in needben visszatér a Death Watch. – A Friends and Enemis című epizódban látható egy Luxury Yacht 3000 típusú hajó. Az EU-ban Lando Calrissian jachtja, a Lady Luck volt ilyen, amely A Birodalom örököseiben tűnt fel először, míg a Jedi Knight 2: Jedi Outcast című videojátékban be is járhattuk. – A Crisis on Nabooban láthatjuk tűzijáték formájában a Naboo EU-s történetét: balról jobbra haladva láthatjuk a Grizmallt uralkodójának, Elsinoré den Tasia által szponzorált Beneficent Tasia hajót (két másik hajó is volt, a Constant és a Mother Vima), amely a középső képen szimbolizált Kwilaanokkal a fedélzetén felfedezte a Naboot. A harmadik kép az első emberi telepeseket mutatja, illetve a második sorban láthatjuk, hogyan alakult ki az első település a Gallo-hegységben lévő Dee’ja csúcson, amiből aztán kinőtte magát Theed, a főváros. Az epizód azt is elárulja, hogy a Naboo 868 évvel eme események előtt csatlakozott a Köztársasághoz – bár ez utóbbi már a TCW kreálmánya, korábban az EU-ban nem volt róla szó. [caption id="attachment_17558" align="aligncenter" width="461"]naboo explore Naboo felfedezésének és benépesítésének meséje.[/caption] – A Massacre-ben visszatérnek az éjnővérek, és el is pusztítják őket. Csak Talzin és Asajj marad életben. – Az évadot záró Brothers és Revenge című epizódokban tér vissza Darth Maul. A Sith nagyúr az EU-ban már több ízben is megjelent ilyen-olyan formában nabooi veresége után. Először Vaderrel kerül szembe a 2001-es Star Wars Tales 9. számának Resurrection című sztorijában, itt a Sötét Oldal Prófétái hozták vissza az „életbe”, hogy visszaadják Sidiousnak igazi tanítványát. Vader persze jól elkente a száját, Sidious meg a Prófétákat pirította meg. Aztán 2003-ban a Star Wars Tales 17. számának Phantome Menaces című történetében jelent meg egy holocronnak hologramjaként, ekkor Luke-ra vetette rá magát. 2005-ben a Star Wars: Visionaries képregény Old Wounds című sztorijában tűnt fel, ebben kiborgként a Tatooine-on csap össze Ben Kenobival, de ezt hamar kihúzták a kánonból. Végül 2008-ban PROXY imitálta az ördögképűt a The Force Unleashedben. A The Clone Wars alkotói – legalábbis a Revenge-ben és az ötödik évadbeli  Revivalban – Old Wounds alapján hozták vissza Mault: túlélte a nabooi párviadalt és mechanikus lábakat kapott, majd bosszút akart állni Obi-Wanon. [caption id="attachment_17557" align="aligncenter" width="504"]Darth Maul Back Darth Maul és Kenobi küzdelmének ihletője.[/caption]

5. évad

– Az A War on Two Fronts, a Front Runners, a The Soft War és a Tipping Points című epizódok az Onderonon játszódnak. Először az 1993-as Tales of the Jedi: Knights of the Old Republic című képregényben tűnt fel. – A The Gathering, az A Test of Strength, a Bound for Rescue és az A Necessary Bond a Jedi ifjoncok képzésével, azon belül is fénykard építési rituáléikkal foglalkozik. Így megjelennek az EU-ból a különleges kristályok, amik a fegyvert működtetik, és azok lelőhelye, az Ilum. A bolygó a Jedi Quest: Path to Truth-ban tűnt fel. – A Missing in Action című epizódban feltűnik egy újabb klón kommandós. Bár Gregor nem szerepel az EU-ban, léte jelzi, hogy a kánonban is van más kommandós osztag a Deltán kívül. Ugyanebben az epizódban Borkus Gascogne-t vezetékféregnek hívja, ilyen lényt látni a Star Wars: 2. Rész – A klónok támadása Képes Enciklopéda című könyvben. Emellett Gregor megemlíti a Sarrish-i csatát, ami az epizód előtt pár hónappal kiadott Routine Valor című képregényben mesélnek el (Gregor nem szerepel benne). – A Point of No Returnben a köztársasági stratégiai konferencia a Carida-rendszerben van, egész pontosan a Carida vagy Ord Carida körül kering. A rendszert először a ’94-es Új rend, míg a bolygó maga a pár hónappal később kiadott Sötét oldal című regényben jelent meg. – A Revival, Eminence, Shades of Reason és The Lawless epizódokban visszatér Darth Maul, a Mandalore történetszál, de egyéb EU-s elemek is képbe kerülnek. Újra találkozhatunk a Hutt klánok fejeivel, járunk Nal Huttán, beugrik a Black Sun, láthatunk faleeneket (utóbbi kettő a Birodalom árnyai című cross-média műből van), sőt, még Darth Sidious is megkapta második fénykardját, amit ugyan az ep3-ban nem használhatott – bár már ott ezt tervezték –, az EU-ban már korábban előkerült. Továbbá láthatunk egy freskót Mandalore fővárosában, Sundariban, ami az ősi Jedi és Mandalore harcokat ábrázolja (erről bővebben a Knights of the Old Republic című képregény-sorozatban olvashatunk). [caption id="attachment_17561" align="aligncenter" width="660"]Mandalore vs Jedi A Mandalore-ok és a Jedik harca évezredekre nyúlik vissza. És mindig a Sith-ek lépnek közbe.[/caption] – A To Catch a Jedi több jelenete is a Coruscanti mélyváros 1312-es és az 1315-ös szintjei között játszódik. A Star Wars 1313 is ezek között a szintek között játszódott volna, a 1313-ason és a 1314-esen. – A The Wrong Jediban a Jedi Templom őrei sárga színű fénykardot használnak. A TCW-ben már korábban is megjelent a szokott zöld-kék-lila-piros pengétől eltérő kardpenge. A fehér színű pengét ebben az epizódban is látni, Tera Sinube használja. A fénykardok színe az EU-ban többféle is lehet.

6. évad (The Lost Mission)

– Az An Old Friendben olvashatunk néhány EU-s cégről: Corellian Chemical Corporation, Sartran Corporation, Sienar Fleet Systems, Hunvicko, Telex-Delcor és Dynamic Synergetics Incorporated. Ezek mind valamilyen videojáték, regényben, képregény vagy szerepjátékos könyvben jelentek meg. – A The Lost One-ban megemlítik a Felucia őshonos faját, akikkel a The Force Unleashedben volt alkalmunk harcolni. Valamint láthatjuk Sifo-Dyas-t, a klón hadsereg megrendelőjét, akit a The Eyes of Revolutionbeli megjelenéséről mintáztak. – A Voicesban kerül megmagyarázásra az Erő több aspektusa is, amelyekről eddig csak az EU-ban hallhattunk – igaz, az George Lucas elbeszélései alapján alkották meg. Illetve a Dagobah és az ott található barlang különleges mivoltát is az EU pedzegette legelőször. Továbbá először jelenik meg kánonszintű műben a Jedi Templom központi tornyában lévő tanácsterem – a filmekben mindig valamelyik szélső toronyban üléseztek a tanácstagok. [caption id="attachment_17560" align="aligncenter" width="660"]Jedi Temple Core Tower A Jedi Templom legmagasabb, központi tornyát ritkán használja a Tanács.[/caption] – A Destiny-ben Dooku megemlíti a terentatek, a Galaxis egyik legiszonyúbb lényét. Ilyen szörnyekkel találkozhattunk a Knights of the Old Republicban. – A Sacrifice Yoda ellátogat Korribanra, a Sith-ek szülővilágára, de ezúttal Morabandnak nevezik, de az EU-ban korábban már hívták Pesegamnak is. A bolygó korszakonként más és más nevet visel (nem ez az egyetlen, ahogy korábban például a Dacnak is több nevét soroltam fel). Itt láthatjuk először Darth Bane-t is, aki beszél a két Sith szabályról és újra láthatjuk Sifo-Dyast. Darth Sidious Sith praktikája is az EU-ból van, akárcsak a balc nyelv, amin elmormolja „varázslatát” – ez a Sith-ek ősi nyelve, először a 2012-es Book of Sith: Secrets from the Dark Side című könyvben olvashattunk róla.

Itt a vége, fuss el véle?

Nem! Bár a The Clone Wars lezárult, a „kidobott” EU mentési folyamatainak még nincs vége. Valószínűleg az új filmekben is lesznek utalások a régi korszakra, de jön a Rebels, amiben már most ott van az Inkvizitor, eme csapat tagjaival az Árnyakadémiában futhattunk össze először, vagy később a Dark Force 2: Jedi Knightban is harcolhattunk velük. Jönnek a 66-os parancsot túlélt Jedik (bár erre az ep3 már ráalapozott, de az EU inkább az EU származéka), ami ki tudja, kiket hoz még el. És persze a Rebelsben szerepet kap a Sienar Fleet Systems és az Birodalmi Biztonsági Hivatal. Bár utóbbi már az A New Hope-ban megjelent, az EU-ban bontakozott ki. Szóval, ne csüggedjen senki, az EU élt, él és élni fog, ami meg esetleg kikerült a kánonból, az tuti visszamászik előbb vagy utóbb.]]>