The Batman – reboot 2016-ban?
Úgy tűnik, a Warner illetékesei nem olvasták a The Dark Knight Rises kritikát, amiben kétségemet fejeztem ki egy újabb Batman-rebootot illetően. A hírek szerint The Batman címmel jönne egy újabb inkarnáció, 2016-ban.
Bár Christopher Nolan és Christian Bale egy remek filmmel búcsúztak el Gothamtől, az élet nem áll meg – egy franchise, ami 12 nap alatt 300 millió dollárt képes betermelni a jegyeladásokkal, azt folytatni kell. Úgyhogy lesz újabb Batman-reboot, de a stúdió nem akar újabb eredettörténetet – szerintük a közönség manapság túl sok eredettörténetet látott, és már belefáradtak ezekbe. Valljuk be, ebben van valami.
A The Batman az új Superman-feldolgozás, a Man of Steel után érkezne, de még a tervezett Justice League of America előtt. Míg a Nolan-Bale páros mereven elzárkózott attól, hogy egy közös filmben szerepeljen az általuk kitalált Batman, addig Henry Cavill-nek, az új Supermannek szerződése is van a Justice League-re. A The Batman a tervek szerint nem meséli el újra a Denevérember első lépéseit, hanem egyből a történet közepébe ugrik – amikor már Gotham megszokta, hogy az égen néha feltűnik a denevérjel. Hogy ki lenne a főszereplő, rendező és a több stábtag, arról egyelőre még nagyon korai lenne beszélni.
Mit gondoltok az elképzelésről?
Kapcsolódó cikkek
Batman és Superman – két külön világ
A Marvel képregényekből készült filmek – mint például a Vasember, a Thor és a Captain America – bevallottan és tudatosan elő is készítve egy közös...
Batman – The Dark Knight újrabemutató
Újra bemutatják az Egyesült Államok mozijaiban a nyári szezon legsikeresebb filmjét, Christopher Nolan vízióját Gothamről és a sötét lovagról, Batmanről. Január 23-án, hat héttel a...
Kevin Costner lesz Superman nevelőapja
Szivárognak az infók Zack Snyder Superman-filmjével kapcsolatban, nemrégiben kiderült, hogy Diane Lane fogja játszani Clark Kent nevelőanyját. Most kiderült, hogy ki is lesz az apuka...

ez hülyeség:/
Hollywoodban már csak sequel, remake vagy franchise adaptáció készülhet, így semmi meglepő nincs benne. A szerencse az, hogy nem a Nolan-trilógiát akarják piszkálni (egyelőre legalábbis így tűnik).
Az élet nem áll meg.
Van egy realisztikusabb elgondolású szépen lezárt trilógiánk, de attól még millió Batman történetet lehet elmesélni. Ha jól csinálják meg, miért ne lehetne életképes egy újabb Batman értelmezés új történeti vonallal?
Na majd amikor az Asylum kezd el rebootolni.
Amúgy fantasztikus, hogy ennyi ötlet van Hollywoodban. :S
Nem ez a szomorú, hanem hogy épkézláb, új sztorin mintha nem is gondolkodnának. Banyek, Japánban évente több potenciális jó ötlet jelenik meg animékben – csak hát anime-szinten, ugye -, addig az USA-ban alig van új projekt, az is szuperhősös.
vagy pl szívesen látnék egykét orosz produkciót – egy jó Metro 2033 még várat magára:)
vagy pl szívesen látnék egykét orosz produkciót – egy jó Metro 2033 még várat magára:)
A Nolan trilógia remek lett. Kaptunk egy realisztikus Gotham-et, emberi szereplőkkel de annak ellenére, hogy mind három részt nagyon szeretem, de azt kell mondjam túl kevés volt bennük Batman. Nekem hiányérzetem van így a “Rises” után.
Persze nem mondom, hogy ilyen hamar megint reboot kellene. Vannak más szereplők akikre ráférne illetve a “Batman of the Future”-ből jöhetne valami igazán Dark Sci-fi ha már a denevér embernél vagyunk.
Én nagyon örülnék bármilyen további Batman-filmnek, akár Nolannel, Bale-lel, vagy Robin sztorijával. De akár eredettörténet is jöhet, csak nem tartom valószínűnek. Szeretettel várom a filmet.
Hogyha kellően más stílust fog képviselni, tehát nem hihető sztorival hozakodnak elő, mint Nolan, hanem képregényesebb, gótikusabb lesz, mint annó Tim Burton Batmanjei, akkor érdekel. Amúgy felesleges. (amúgy nagy a valószínűsége, hogy az Arkham Asylum videójáték lesz megfilmesítve)
miért nem lehet simán csak egy új batman történet? vesznek egy kockafejű színészt, oszt’ betmenkedjen. miért kell megint elmesélni, hogy a kisklambónak megölik apját-anyját, etc…?
@LA
Állati jó az Arkham Asylum / Arkham City, de remélem, nem azt akarják megfilmesíteni.
igen. és sok sok gyilkosság a mozikban gondolom.
Ettől az záró résztől én többet vártam. Jó-jó, de olyan volt, mintha nem is Batmanről szólna.
Orosz produkciót? Akkor egy Kin Dza Dza remake kéne! Vagy egy digitálisan felújított kiadás.
Egyébként ott volt nemrég az Обитаемый остров (Lakott sziget), persze Sztrugackij-mű alapján, látványvilágban jó lett, de a történet meg a vágás valahogy nem igazán állt össze.
“szerintük a közönség manapság túl sok eredettörténetet látott, és már belefáradtak ezekbe”
Mert a rebootokba nem… Se a remake-kbe, se a sequelekbe… Csak a prequelekbe, mi? LOL!
Úgy hiányzik a közönségnek egy újabb Batman remake, mint Elefántembernek a tükörszoba. Főleg, ha azt az Avangers széria mintájára próbálják megcsinálni… Eh… Az Avengers zseniálisan szórakoztató film, de muszáj emiatt másolni? Oké, költői kérdés volt…
@dzséjt:
Az Avengers pár hét alatt betermelt 1 milliárd dollárt. És a Warner/DC látá, hogy ez jó.
Akárcsak a képregényeknél, filmeknél is belefér a reboot-gondolata. Nincs ezzel semmi baj. Persze más kérdés, milyen minőség lesz.
Na igen, de egy ilyen dobást nem tud akárki megismételni. A Dzsásztiz Lígnek szerintem esélye sincs erre.
Sok függ az új Superman filmtől, de tény, hogy az Avengerst azt két szuperül sikerült Iron Man és egy-egy közepesebben, de élvezhetően előadott Captain America és Thor vezette fel. Plusz kellett a sikerhez egy Joss Whedon is, aki nem terem minden bokorban.