TV

Részlet – Gareth Roberts: Shada, 1. fejezet [Doctor Who regény]


A Doktor régi barátja, a szintén időlord Chronotis nyugdíjas éveit a Cambridge Egyetemen tölti, ahol aztán senkinek sem tűnik fel, hogy a professzor élete évszázadokig tart. Az viszont már nagyon is feltűnik valakinek, hogy amikor az öregúr eljött a Gallifrey bolygóról, magával hozott néhány szuvenírt, köztük egy igen veszélyes könyvet.

A Gallifrey imádásra méltó ősi törvénye nem tóparti olvasmány: a sötét Rassilon-kor idejéből származó Leletek közé tartozik, és nem kerülhet rossz kezekbe. A felülmúlhatatlanul gonosz Skagra pedig meg akarja szerezni a könyvet, és még ennél is alattomosabb tervet forgat a fejében.

Teljesen egyértelmű, hogy ebben a helyzetben csak a Doktor, Romana és K-9 segíthet.

 

A Shada az utánozhatatlan Douglas Adams forgatókönyve alapján készült: a legendás, „elveszett” Ki vagy, Doki?-történet a klasszikus tévésorozathoz íródott. A tervezett epizódok végül nem kerültek képernyőre, Gareth Roberts azonban regényt írt Adams munkája alapján.

 

 

Kritikák:

 

Meglepő, letehetetlen, minden igényt kielegít, és hűséges a csodálatosan tehetséges szerző szelleméhez, aki túl fiatalon távozott közülünk.

Doctor Who Magazine

Amolyan Szent Grál a Ki vagy, Doki? rajongóinak.

Belfast Telegraph

Roberts remek munkát végzett Douglas Adams hangjának imitálásával, a kultikus szerző utánozhatatlan humora átüt a sorokon.

Nicole Wakelin, wired.com

Részlet

1. fejezet

 

doctor-who-shadaSkagra ötéves korában eldöntötte, hogy Isten nem létezik. Erre a felfedezésre a legtöbb ember, aki csak létezik a világegyetemben, kétféleképpen szokott reagálni: megkönnyebbüléssel vagy kétségbeeséssel. Skagra volt az egyetlen, aki gondolkodóba esett tőle. Várjunk csak. Ez azt jelenti, hogy itt van egy betöltetlen állás.

Most, sok évvel később, Skagra fülkéje kipárnázott belsejének támasztotta a fejét, az univerzum legfontosabb fejét, és hallgatta a körös-körül mindenünnen felhangzó, fájdalmas sikolyok szimfóniáját. Naponta két mosolyt engedélyezett magának, és most azt fontolgatta, hogy elhasználja az egyiket. Végtére is a mentális gyötrődés és fizikai fájdalom szívet tépő hangjai a leghatározottabban jelezték, hogy a terve működik, és hogy a mai nap jó lesz, akár még kilences is lehet a tízes skálán. Ezek szerint később még több oka lehet a mosolygásra, kár lenne most elpazarolni egyet. Úgy döntött hát, hogy a biztonság kedvéért megspórolja.

Ehelyett, miközben a sikolyok lassan rémült állati nyüszítéssé tompultak, amelybe csak időnként hasított bele a zavarodott félelem vonítása, Skagra kimászott a fülkéjéből, és megfordult, hogy szemügyre vegye keze munkáját. A fülkéje egy volt a hat közül (természetesen páros szám), amelyek a laboratórium közepén álló magas, szürke, hatszögletű kúp oldalaiba ágyazódtak be. A kúp tetején egy szürke gömb helyezkedett el.

Néhány perce végignézte, amint az Agytröszt másik öt tagja nevetve és a rájuk jellemző, bosszantóan léha viccelődés közepette bemászik a maga fülkéjébe. Észre sem vették, hogy valamennyiük fülkéjének fejtámaszába csatlakozó terminálokat építettek be, leszámítva az övét, ahová nem szereltek be ilyen terminált. Mások vajon miért ilyen ostobák, tűnődött Skagra. Még ezek is, akik olyan okosak, alapjában véve hülyék. Amióta az eszét tudta, ezen töprengett pár másodpercenként újra meg újra. Ennek ellenére, hála neki – hála a tervnek, amelynek e mostani pillanat fontos része –, más emberek hamarosan nem jelentenek többé problémát.

Az Agytröszt öt tagja üres tekintettel, időnként görcsösen megránduló végtagokkal, érthetetlenül makogva állt a fülkékben. Érdekes volt, hogy fizikailag mind az öten túlélték a folyamatot.

Most az elmevizsgálat következett.

Skagra bevitt egy parancskódot a laboratórium falai mentén sorakozó műszerpanelek egyikébe. Egy futó, automatikus kézmozdulat volt az egész. Ha egy kisebb kaliberű, butább személy eszelte volna ki a tervet – nem mintha bárki más képes lett volna rá –, egy jókora piros fogantyút szerelt volna fel, hogy nagyobb legyen a hatás, amikor működésbe hozza a gömböt. Skagra gratulált magának, amiért nem ezt tette.

A parancskód csipogó hangjára a gömb vibrálni kezdett. A belsejéből vékony, nem emberi hangok zagyva csacsogása hallatszott. A gondolkodás hangja. Rendetlenül, szervezetlenül, esetlegesen egymásba folyó, érthetetlen szavak.

Skagra fölemelte az egyik kezét. A gömb programja nyomban reagált rá. Leválasztotta magát a kúp tetejéről, és egyenesen berepült Skagra tenyerébe. Jéghideg, fémes tapintású volt.

Skagra ujjhegyei körbefogták a gömb felszínét. Elnézett a laboratórium túlsó felébe, ahol Daphne Caldera állt magába roskadva, bambán a semmibe bámulva, értelmetlen szavakat gügyögve, mint valami csecsemő.

Caldera – a hatdimenziós hullámegyenletek szakértője. Skagra sohasem tudott időt szakítani arra, hogy az alapismereteken túl eljusson valameddig e sajátságos kutatási irányban. Az odáig világos, hogy zz = [c2]x4, ennyit mindenki tudott. De Caldera a hatdimenziós hullámegyenletek tanulmányozását egy merőben új távlatot nyitó területen kezdte el. „Mondhatjuk, hogy egy teljesen új dimenzióban!”, viccelődött előző nap, Skagrának pedig fel kellett áldoznia az egyik mosolyát, hogy úgy tűnjön, ő is a nyájhoz tartozik.

Most, ujjhegyeit a gömbön tartva, egy komplex hatdimenziós hullámegyenlet-feladványra összpontosított:

 kisebb mint , ha állandó, tehát + amennyiben úgy jelenik meg, mint Zag BB Gog = ? 

A válasz rögtön beugrott: ((>>>x12!

Hát persze! Most olyan nyilvánvalónak látszott. Minthogy nyilvánvaló is volt.

A módszer bevált. De Skagra még egy ellenőrzést végre akart hajtani, még alaposabban meg akarta vizsgálni a gömbben rejlő lehetőségeket.

A Calderáé melletti fülkében C. J. Akrotiri gunnyasztott, ujjai apró köröket írtak le a levegőben, tátva maradt szája nyáladzott. Akrotiri, a legendás neurogenetikus, akinek az idegsejtnyúlványok pályájának módosítása terén végzett kutatása vezetett el a Musham-kór gyógyításához.

Skagra egy testhezálló tesztkérdést gondolt ki Akrotirinek.

Ekkor váratlanul és ellenállhatatlanul beugrott egy emlék:

A tengerparton állok hónom alatt skimboarddal próbálok izmosnak és magabiztosnak tűnni de az ember nem tettethet önbizalmat sem izmos testet és ettől hülyén érzem magam és az jár a fejemben hogy miért gondoltam hogy ez jó ötlet és hirtelen ott terem Ő és olyan jól néz ki amilyen bénán én és azt kérdezi át akarok-e siklani a szigetre úgy érti-e hogy vele hát persze hogy úgy érti hogy vele és akkor mindketten fellépünk a deszkára úgy érzem teljesen kész vagyok ő átfogja a hátamat én meg elrugaszkodom és már siklunk is a víz fölött a bíborszínű éjszakai égbolt alatt ő a vállamra hajtja a fejét én meg arra gondolok vajon készakarva teszi-e ő pedig nem húzza vissza a fejét el sem hiszem és úgy siklok ki a szigetre mint még sohasem mint egy profi ő végigvágódik a homokon én ugrom hogy fölsegítsem ő meg nevet és lehúz magához és váratlanul csókolni kezd forog velem a világ ez nem történhet meg velem – és ekkor egy szempillantás alatt meglátom látom hogy az idegsejtnyúlvány kóros elváltozását egy fluonrészecskének a A/5667 genomba való korai bevezetésével vissza lehet fordítani…

Skagra összerázkódott. Várható volt, hogy a személyiség és a személyes tapasztalat egyes maradványai a visszakereséskor esetenként rossz irányba befolyásolják az adatokat. Növelnie kell a gömb szűrőkapacitását, hogy efféle, a tárgyhoz nem tartozó szentimentális hulladék többé ne kerülhessen az élet fontos dolgainak útjába.

Elengedte a gömböt, amely a levegőben pattogva követte gazdáját a fő kommunikációs panel felé. Skagra egy újabb, mintegy mellékes mozdulattal aktiválta az előre megfogalmazott üzenetet, majd – nyomában a gömbbel – kisietett a laboratóriumból.

A hangja végigvisszhangzott a helyiségben.

– Egy előre felvett üzenetet hallotok. Az Alapítvány a Felsőfokú Tudományos Tanulmányokért szigorú vesztegzár alatt van. Ne közelítsetek, ismétlem, ne közelítsetek. Mindent az irányításunk alá vontunk.

A folyamatosan ismétlődő üzenet minden frekvencián kikerült a világűrbe. De nem túl messzire. Skagra azt akarta, hogy az üzenet az elhaladó űrhajókat tartsa távol az Agytröszttől. A szókaranténnak tapasztalata szerint nagyon egyértelmű hatása volt a legtöbb lényre. Az olyasféle mondatokat, mint például „Mit gondol, kapitány, tudnánk segíteni azokon a szerencsétlen embereken?” átalakította ilyen és ehhez hasonló kijelentésekre: „Járvány! Vészhelyzet! Vészhelyzet! Kelletlenül és vonakodva és villámgyorsan tűnjünk el innen!”

Az üzenet harsogva zengett az Agytröszt központi laboratóriumában.

Azok meg, akiket az univerzum legnagyobb koponyáinak tartottak, magukba roskadva, motyogva üldögéltek a fülkéjükben, és egy szót sem értettek belőle.

Skagra nyugodt léptekkel – ahogy mindig – végigment a laboratóriumból az űrkikötőig vezető folyosókon. Négy dokkot építettek az űrállomás törzsébe. Kivilágított táblák jelezték, hogy az 1-es, 2-es és 3-as dokkokban bent állnak a szabvány háromüléses űrrepülők, annyi üzemanyaggal feltöltve, amennyivel eljuthatnak a galaktikus civilizáció külső övezetéig.

Skagra, nyomában a gömbbel, nyugodt léptekkel elhaladt az 1-es, 2-es és 3-as dokk mellett, majd rányomta a tenyerét a szabad 4-es dokk zsiliptáblájára.

A zsilip kinyílt a végtelen űrre.

Skagra nyugodtan és magabiztosan kilépett a teljes és tökéletes semmibe.

Immár úton volt.

Második fejezet

Kiadó: Gabo
Fordító: F. Nagy Piroska
Kategória: science fiction
ISBN: 978-963-689-716-1
Terjedelem: 480 oldal
Megjelenés: 2013. november