A Terminator 5 rendezője, Justin Lin legalábbis arra utalt, hogy az előző két mozifilmet nem veszik igazán figyelembe, a Sarah Connor Chronicles meg – bármennyire is jobb volt, mint a T3-T4 – meg eleve egy „nem hivatalos” mellékág mozis szempontból. „Mindig is úgy éreztem, hogy a Terminator franchise legjobb eleme az időutazás, és hogy különböző idővonalakkal lehet benne játszani.” – mondta el ezzel kapcsolatban Lin, aki szerint lehet friss utakat találni, vissza lehet térni a gyökerekhez és el lehet mesélni saját sztorit anélkül, hogy „elpusztítanánk” a többi filmet. Hogy Arnold Schwarzenegger visszatér-e a filmbe, arról nem tudott biztosat mondani azon túl, hogy persze tárgyalnak az ex-kormányzóval a lehetőségről. Azt viszont határozottan tagadta, hogy mindenkit vissza akarna hozni az eredeti Terminator-gárdából – amely a hét legnépszerűbb pletykája volt pedig. Az is biztosnak látszik, hogy Schwarzenegger nem Terminator filmmel tér vissza a színészi pályára, sőt, egyáltalán nem is SF vagy akciófilmmel, hanem egy dramedyvel: a Cry Machoban egy lótenyésztőt játszik, aki megnyerte a Kentucky Derbyt, de a felesége és a gyereke meghalt.]]>