Könyves Kálmán szerint boszorkányok és strigák (antik vérszívók, ártó éjszakai szellemek) pediglen nincsenek. Vlagyimir Vasziljevnek – folytatva Szergej Lukjanyenko nagy sikerű városi fantasy-sorozatát – erről más a véleménye… Utazásunk – az egykori Szovjetunió utódállamainak területén – a festői Odesszában kezdődik, de barangolunk az ősi Kijevben, száguldunk a hatalmas Moszkvában, nyomozunk a Másfélékkel a riasztó Szentpétervárott. A Másfélék az emberi evolúció következő lépcsőfokai, nem teljesen emberek: ők azok, akik félelmetes természetfeletti képességekkel is rendelkeznek. Mágikus eszköztáruk szerteágazó: erejük egy részét a Homályból (egy rejtélyes, szintekre tagolt túlvilági dimenzióból) merítik, máskor az embereket csapolják meg egy kis bioenergiáért, de vannak csodatévő és védelmező amulettjeik, varázseszközeik, mágikus pajzsaik is. Ismerik és használják a pirokinézist (a tűgyújtást a gondolat erejével), a mentális sokkot, a neuro-kontaktusokat, de birtokolnak szomo-kinetikus harciigézeteket is, bár az energia-megmaradás rájuk is vonatkozik, válogatott szuperlényeik (kategórián felüli mágusaik) megsokszorozhatják egymás képességeit. Verőfényben a Nappali Őrség tagjai (a gonosz mágusok, a boszorkányok, a vámpírok, a démonok, a vajákosok, a Setét hívei) tartanak rendet, naplemente után az Éjszakai Őrség vitézei (a tiszta mágusok, a varázslók, a jóindulatú alakváltók, a Fény igazai) vigyáznak a törékeny egyensúlyra. Életkoruk változó: megállíthatják testi mivoltuk öregedését, több száz évig is élhetnek, sőt vannak közöttük, akik ezer-években mérik a létezést… A két ellentétben álló Őrség mellett az Inkvizíció mutánsai (a két Őrség kiemelkedő képességekkel bíró, semlegességet fogadó tagjai) segítenek a törékeny egyensúly – a Megállapodás – fenntartásában. A Setét oldal hívei számára gondot okoz egy zabolátlan, könyörtelen, kegyetlen Fekete-szekta megjelenése Pityerben – a zombi városban – (Pétervárott), mely újfajta, eddig még nem azonosított Erővel rendelkezik. Az új Másféléketválogatott csapat próbálja megfékezni. Néhányuknak beszédes neve van: – Szimonov (olvasás közben a Magyarországon is híres orosz költőre asszociáltam, akinek költeménye – „Várj reám…” – Darvas Iván sanzonjaként azonnal a fülemben csengett), – Rubljov (orosz ikonfestő – akinek csodaszép alkotása, az „Utolsó ítélet freskó” –, s akiről Tarkovszkij 215 percesmonumentális filmet készített 1966-ban).A történetnek nincs igazából kiemelt főszereplője: hol Arik (az odesszai Nappali Őrség parancsnoka), hol Lajk (kijevi setét főmufti) a központi figura, de a történet végére Svéd (feltörekvő ukrán varázsló és jachttulajdonos, aki elválaszthatatlan kedves notebookjától) kerül a középpontba. Szerelmi szálként Arik és Tamara, a pétervári, vad Másféle lány romantikus elemeket sem nélkülöző – néha-néha felvillanyozó – kapcsolatát követhetjük nyomon. Az urban fantasy előző részeinek fontosabb figurái – többek között Zavulon, Geszer, a két kibékíthetetlen moszkvai generalisszimusz nélkülözhetetlen irányítóként, Kosztya, a jóindulatú vámpírzseni: levegőben szárnyaló epizodistaként – újra szerephez jutnak. A Hármas védnökségben (Setét + Fény + Inkvizíció) végrehajtott kommandós, rendteremtő, ha kell – szigorúan megtorló – akciókkal fűszerezett küldetés nem várt eredménnyel végződik. A Fekete-szekta tagjai emberáldozatoktólsem riadnak vissza, boszorkányszombatjaik egy idő után a Homály auráját kíméletlenül felkavarják. A valóságos világban szaporodó mocsok Szentpétervárott, nem csak a lepusztult városrészekben rettenetes: Vasziljev észak Velencéjének (Fekete-Palmira) bemutatásakor nem igazán rokonszenvezett a megapolisszal. Moszkva és Szentpétervár – régmúltba nyúló – kibékíthetetlen ellentétéről a 40. oldalon ezt olvastam: „Lajk jelentőségteljesen hümmögött: a Moszkva és Pityer közti kapcsolatok változatlanul tisztázatlanok voltak mindenszinten, legyen szó a kiküldöttekről, az alkoholistákról, a futballistákról, a megrögzött értelmiségiekről, a politikusokról vagy akár a médiamágnásokról. A Másfélékről nem is beszélve. Egyébként minél több lehetőség állt az ellenfelek rendelkezésére, annál kegyetlenebbül és kíméletlenebbül igyekeztek egymást kölcsönösen a víz alá nyomni.” A szerző az orosz fővárossal – már a paradoxon határát súrolva – szimpatizál: „Oroszország nagy, de Moszkva még nagyobb.” Ez a regény sem nélkülözi a magyar vonatkozásokat: feltűnik helyszínként az Esterházy étterem, s meglepődve tapasztaltam, hogy Vasziljev kedvenc írót közé tartozik: Rejtő Jenő! Annak ellenére, hogy orosz a szerző, a vodkának a történetben elenyésző a szerepe. A féktelen és fékezett mulatozásoknak azonban bővében vagyunk a cselekményben, de itt inkább a sörmárkák uralják a terepet… A sorozat előző négy részében az összecsapásoknak se szeri, se száma nem volt, olvasóként csak kapkodtam a fejem. A Káosz-Őrségben két hatalmas mágikus szembenállásra lett kihegyezve a történet, a részletes meseszövés – kevesebb kiélezett akcióval – sem unalmas, inkább sejtelmes. A jellemek sokszínsége, a helyszínek találó leírása, a cselekményelőrehaladása (néha a múltba visszacsatolva) a tetőpont(ok) felé egyre izgalmasabbá válik –, úgyhogy én végig, az utolsó írásjelig jól szórakoztam. Kívánom ezt Másoknak is! Előzmények: http://javori.sfblogs.net/2009/08/26/orsegben/ http://javori.sfblogs.net/2010/07/28/alkonyi-orseg/ Káosz-Őrség.jpg (27 KB)]]>