Virtuality című darab sorozatpilotnak készült, de egészestés tévéfilm lett belőle, így csak az utazás legelejét láthatjuk majd. A történet szerint NASA indítja útnak a Phaeton nevű hajót, ám a gigászi költségvetésbe magánvállalatokat is be kell vonniuk, és a fő támogató egy tévétársaság lesz, akik a pénzükért cserébe valóságshow-t forgatnak a fedélzeten a legénység tagjairól. A készítők előző sorozatából, a BSG-ből ismert realista-dokumentarista fényképezés így részben a „show a show-ban” szűrőjén keresztül valósul majd meg, amely egyfajta fricskaként is szolgál a jelen fogyasztói társadalma számára. A fedélzeten tartózkodik a műsor egyik alkalmazottja, aki folyamatos kommentárjaival és interjúival próbálja izgalmasabbá tenni az adásokat. További érdekesség, hogy a legénység bizonyos tagjai, egészen pontosan egy meleg pár épp a szponzorok lobbijának köszönhetik az ott-tartózkodásukat. A bonyodalom Mindez azonban csak ízletes körítésként szolgál a számos történetszálat felölelő és konfliktusok miriádját megalapozó pilot legfőbb aspektusa számára. A címet is adó virtuálisvalóság-modul, amely arra hivatott, hogy az évtizedes küldetés során szórakoztassa a legénységet, meghibásodik, jobban mondva önálló életre kel, és nem tudni, ki a felelős érte. Mivel ez az egyetlen olyan szolgáltatás, ami megvédi az utasokat a folyamatos összezártság okozta idegösszeomlástól, ez akár a küldetés végét is jelentheti. Az alapkoncepció újszerűnek semmiképp sem nevezhető, de ezért nem okolhatjuk Ron Moore-t és Michael Taylort, a két vezető producert, ugyanis a premisszát két másik készítő, Gail Berman és Lloyd Braun adta el a FOX számára. Tayloréknak mégis sikerült ebből egy izgalmas, változatos karakterekkel teli és megkapó környezetet kreálnia, mi több, a gazdag forgatókönyvet annyira nehezen emészthetőnek találták a csatornánál, hogy vissza is kellett vágni a kész anyagból. Ezzel kezdődtek a gondok a Virtuality körül, de ezt még el tudtuk viselni azzal a reménnyel, hogy a pilot utáni sorozatban biztos lehetőségünk lesz valamilyen formában látni a legfontosabb kihagyott momentumokat, ahogy a Dollhouse-zal is történt. A hírek azonban csak nem jöttek a produkció sorsáról, mi több, a FOX upfrontján, azaz a következő évadot beharangozó sajtótájékoztatóján szóba se került a Virtuality. A pilot hányattatott sorsa Nem sokkal később feltűnt a pilot a csatorna műsorrendjében, először a halálra ítélteknek járó július 4-én, amikor épeszű amerikai a közelébe se megy a tévének, aztán egy barátibb időpontban, június 26-án. Reményre azonban mégsem lehetett okunk, a FOX-nál nem ezzel akarták megadni az esélyt a sorozatnak. Egyszerűen belátták, hogy ünnepnapon vajmi keveset fog viszontlátni a pilotba ölt milliókból, és a Hét filmjeként kezdték hirdetni a műsort. Valószínű, hogy emiatt egy alternatív befejezés is készült, ugyanis a CGI-csapatot néhány hete hívták újból össze, hogy néhány újabb effektet készítsenek el Hacsak valami csoda nem történik, és ül le egész Amerika lakossága Virtualityt nézni június 26-án, akkor valószínűleg nem fogjuk látni a pilot folytatását. A készítők egyelőre nem szólaltak meg az ügyben, de azt egyébként is beláthatjuk, hogy a jelek nem épp kecsegtetőek. Abban még reménykedhetünk, hogy egy későbbi DVD-kiadáson láthatjuk az értékes kivágott jeleneteket, a türelmetlenek pedig ezen a linken elolvashatják a forgatókönyvet, és összehasonlíthatják az elkészült anyaggal. Sajnálhatjuk, hogy a töketlenkedő FOX meghátrált az első pillantásra hard SF-nek tűnő produkciótól, mert a főszerepekben olyan ismert nevekkel találkozhatunk, mint Nikolaj Coster-Waldau (Sólyom végveszélyben, Mennyei királyság), Sienna Guillory (Resident Evil) vagy Clea DuVall (Carnivale). Ron Moore-ék ráadásul a Battlestar Galactica ütős készítőcsapatából elhozták a speciális effektes gárdát, az operatőrüket, a vágójukat, a maszkmesterüket és egy sor közreműködőt. A muzsikáért a Hősök zeneszerzőpárosa fog felelni, remélhetőleg némileg változatosabb hangszereléssel, mint amilyennek abban a sorozatban megismertük őket. Az alábbi galériában végignézhetitek a szereplőket a promófotókon. [gallery]]]>