v_poszter250Alig melegedhettünk bele a Flash Forwardba és éppen csak megvillant (vakuvillanással vagy gyertyafényrebbenéssel – ki-ki döntse el maga) az SGU, mikor is az ABC csatorna új sci-fivel rukkolt elő: V (azaz Visitors) címen. A sorozat új, a történet azonban régi, egy 1984-es évekbeli hasonnevű sorozat felújításáról (közkeletűen remake-jéről) van szó. A pilot-epizód nem vacakol sokat: már az első percekben agyonnyom bennünket az idegen űrhajók képével. Még egy repülőgép is lezuhan New Yorkra. A történet röviden: tizenkét gigászi űrhajó kúszik be a Föld nagyvárosai fölé, ám mielőtt az embereken elhatalmasodna a pánik, az űrhajók alja képernyővé alakul és egy kellemes arcú idegen nő bejelenti: barátként jöttek. Anna, az idegenek szószólója, később azt is elmondja, hogy csupán víz és némi nyersanyag kell nekik, aztán tovább fognak állni, addig is, köszönetképpen betegségeket fognak gyógyítani és pár technikai vívmányt átadnak az emberiségnek. Az emberek közül van, aki örül, és van, aki megszállókat lát az idegenekben. Vajon kinek lesz igaza? [caption id="attachment_5194" align="alignright" width="250" caption="Egy kép 1984-ből: V"]Egy kép 1984-ből: V[/caption] Jack Landry atya szerint , aki a Vatikánnal is szembe helyezkedik véleményével, az idegenek ittléte azért veszélyes, mert előbb-utóbb majd átveszik Jézustól a messiási szerepkört, jólétet hoznak, bénákat állítanak talpra – lesz kit imádni, az igazi isten helyett. Az idegenek mindeközben fogadják űrhajóikon az érdeklődő turistákat és közös jövőt építenek. A néző csak sejtheti, hogy nincs minden rendben, ám a bizonyosságra sem kell sokat várni: főhőseinket a sors egy társaságba sodorja össze, és ott kiderül, mennyire nem emberbaráti szándékkal érkeztek az idegenek. De hogy mivel és hogyan akarják leigázni a földet? Na, az lesz a sorozat folytatásainak egyik témája. Az első epizódban sok minden kiszámítható volt – azoknak is, akik mondjuk az 1983-as filmet és az azt követő sorozatot nem látták. Reméljük, ezt a későbbiek során el tudják kerülni az alkotók. Landry atya és Erica Evans lesz láthatóan a vezérfonal egyik szála. Ők egy véletlen folytán találkoznak, s kötnek szövetséget az idegenek ellen. Erica az FBI-nál dolgozik, és egy terrorista-sejtet próbál meg a társával felkutatni. Nyomozásuk azonban az idegenek felé kanyarodik. Egy másik szálon egy tévés kommentátor története fut: Chad Decker karrierje akkor kezdődik el felfelé szárnyalni, amikor Anna kiválasztja őt személyes riporterének. Chad karrierista, de némi lelkiismeret szorult belé – érdekes lesz, hogyan játssza ki a lehetőségeket. Find more photos like this on SFport.net Jól összerakott epizódról van szó, látványos kezdéssel, rövid szereplőbemutatással. Egy-egy villanásban már az első három percben mindenkit megmutatnak az emberek közül, aki nekünk később fontos lesz. Azután megjelennek az idegenek, és kezdetét veszi a sztori. Pörögnek az események: lényegében egyik karakter múltjával sem ismerkedünk meg, a pilot a történésekre összpontosít. Ennek a jó oldala az, hogy nem fáradunk el a nézése közben, a rossz oldala, hogy pár karakter sablonosnak hat. Ez leginkább egy anya-fiú (a szerep szerint Erica Evans ugrik össze kamasz fiával) veszekedésben jön elő, ahol a forgatókönyvírók kicsit csiszolhattak volna a közhelyes adok-kapokon. A casting első ránézésre tökéletesen sikerült: szinte minden főbb szereplőt láthattunk már valamilyen sci-fiben. Landry atyát Joel Gretsch játssza, a 4400 Baldwin nyomozója, de láthattuk a Taken négy epizódjában is. Anna arca minden Stargate rajongónak azonnal beugrik: a szerepet az hajdani Ori-vezérre Morena Baccarinra osztották. Kis, tüskés hajával, bájos arcával most is tökéletes megszálló lesz. Elisabeth Mitchell Erica Evans bőrébe bújt (na nem úgy, mint az idegenek), ő a Lost Juliet Burke-je volt legutóbb a képernyőkön. Laura Vandervoort, a minden sorozatba szükséges szőke üdvöske (esetünkben idegen, vigyázat!), ő Smallville-rajongóknak lehet leginkább ismert, de kapunk mi Firefly pilótát is: Alan Tudyk ugyan egy vasdarabbal végzi a mellében mindjárt a pilotban, de annyit azért talán spoilerezhetek, hogy az imdb-n bizony nem csak ebben az egy részben van feltüntetve szereplőként. A sorozatból elsőként négy rész megy le, most novemberben, aztán két hónap szünet következik, és a tengerentúlon majd csak február 2-ától indítják újra. (A magyarázatok szerint a téli olimpia miatt, ám bizonyosan benne van a forgatások során elkövetett hibák száma és a gyártás megcsúszása is.) Lássuk, mit hoznak ki belőle a készítők és a színészek!]]>