Terminator 4 Salvation kritika

Van a nagy sikerű – vagy nagy sikerre tervezett filmeknél – az, hogy a sajtóvetítéseken megjelentektől elkérik a mobiltelefonokat, nehogy véletlen azzal akarjon a sajtómunkás illegális felvételeket, fényképeket csinálni a filmről, nem mintha nem lenne elérhető már egy hete kézikamerás változat a torrenteken. És nem mintha annyira én fel akarnám venni a Terminator 4 Salvationt. Ami egyébként egy kellemes darab, és ez a baja: egy Terminator filmnél, ahol Christian Bale a főszereplő John Connor, egész egyszerűen nem elegendő, hogy kellemes és nézhető. Nálam az év filmje továbbra is a Star Trek XI.
Hirdetés
Sheenard kollega nagy rajongója a Terminator The Sarah Connor Chroniclesnek, én annyira nem vagyok nagy fan, de azért nekem is bejött, főleg a második évad OMFG-jellegű befejezése. Sajnos pár héttel a T4 bemutatója előtt kiderült, hogy nem lesz harmadik évad – pedig utólag azt mondanám, hogy a Salvation teljes költségvetését inkább rááldoztam volna plusz 1-2 évadra.
A TSCC-ben jók voltak a karakterek, és a sztori is kellemesen összetetté vált, jó kis csavarokkal volt teli a dolog. És annak ellenére, hogy a sorozatban nem túl sokat láttunk a háborúból, azért az a pár flash a jövőből izgalmasnak tűnt. És itt nem az akciójelenetekre gondolok, hanem a mögöttes kavarásokra, a különböző frakciókra, legyenek azok gépek vagy emberek, akik próbálták a múltat – a TSCC jelenét – befolyásolni. Bevallom, én valami ennél is nagyobbat vártam a T4-től, és ez a számításom nem jött be.
Szimpla akciófilmnél valamivel jobb azért a dolog, de a sztori különösebben nem összetett. Marcus karakterével kapcsolatban persze van benne egy nem túl bonyolult csavar, de valójában ő is egyszerű, mint egy faék. Akárcsak John Connor. Az őt megformázó Christian Bale alakításával az az egyetlen egy probléma, hogy erre a karakterre, amít megírtak neki, tök felesleges ekkora kaliberű színészt ellőni, kisebb név is tudná hozni ugyanezt a néha üvöltözős, néha elgondolkodós szintet. Annyira nem zseniális ez a karakter, hogy Bale-nek negyed órában kellett volna elküldenie az anyjába a stábtagot, aki véletlen belelógott a képbe. A Sam Worthington által játszott Marcus egyszerűsége ellenére is érdekesebb, mint Connor.
A sztori pörgős, de speciel a Star Trek XI az harmadik megtekintésre is nagyobb adrenalin löketet adott ilyen szempontból. Az akciókkal is az a baj, hogy igazából nem kiemelkedőek, csak jól összerakottak. Ahogy az egész filmmel ez a helyzet: iparosmunka az egész, 2 órás könnyed szórakozás. A jegyárat megéri, de jelen esetben a film köré szőtt hype sokkal nagyobb volt, mint maga a mű.
Kapcsolódó cikkek
Terminator 4 Salvation: A jövendőbeli Connor
A Terminator 3: A gépek lázadásában hangzott el először a 2032-ből visszajött T-850-es szájából, hogy idővel John Connor és Katrin Brewster gyermekei fontossá váltak az...
Terminator 4 – Salvation figuragyűjtemény
Mint már korábban is beszámoltunk róla, a Terminator negyedik, Salvation című epizódjához rengeteg figurát fognak kiadni – a Prémium Játékok nevű online forgalmazó cég most...
Terminator 4 Salvation – Christian Bale interjú
Az Amerikában május 21-én bemutatott Terminator: Megváltásban a jövő hadvezére, John Connor csak, mint háttérben meghúzódó karakter tűnt volna fel, legalábbis ha az eredeti forgatókönyv...


Akkor ne olvastam volna el a képregényt. Ennek az előzményét. A chronopolison.
Kár, hogy még mindig van egy hét hátra (meg még plusz napok, mire eljutok a moziba)
).
Nekem nincsenek extra elvárásaim a filmmel kapcsolatban azért, mert Terminator, szóval én biztos baromira fogom élvezni (a bennem ragadt kiskölyök végre megkapja a jövős-robotos csihi-puhiját
Hiába a terminator 2. őt nem tudják űberelni. Az a film egyszerűen tökéletes teljesen fölösleges volt folytatni. Nekem a terminator mozi mindig is az első és a második rész lesz a többi gagyi akárcsak az Alien filmek esetében. No elő si veszem a második részt dvd-én és meg nézem legalább jót szórakozom.
Sziasztok Terminátor fanok!
Én imádom ezt az egész terminátorosdit! Nekem még a 3. rész is elment. Tény, hogy a 2. rész A LEGENDA és felülmúlhatatlan.
Na de a lényegre térek… Ma voltam éjfélkor (00:30) mom parkban…megnéztem a t4-et. És bizony felháborodásomban írok. Ez már még messzebb van az igazi terminátor-feelingtől mint a 3. rész. Egy agyatlan, LELKETLEN, bugyutáknak készült, ÜRES, hibáktól hemzsegő, logikai gubancokat halmozó, motivációs problémákkal teli, gyenge amerikai akciófilm. Őszintén szólva az első fél órában még bizakodni lehetett, hogy jó lesz, de utána egy rakás szar lesz belőle. De komolyan, McG -t legszivesebben agyonlőném. A Terminátor az EGY LEGENDA, ez a pali meg csinált egy tucatszám akciófilmet. Legalább a CGI rendben lenne, de van ahol egyszerűen annyira gáz, hogy érződik elég erőteljesen, hogy különválik az animált motor a valós felvételtől. Ez ezen a szinten egyszerűen megengedhetetlen. A film közepe felé egyszerűen agyonvágódik a Terminátor érzet. Hiába a többszöri korábbi részekre való visszautalás…már nem hat, mert üres az egész. Ez a legjobb szó rá: egyszerűen ÜRES a film. És az a baj, hogy ez rengeteg mai amerikai filmmel van így. Régen mennyivel kezdetlegesebb volt a technika…és mennyivel jobb volt úgy. A rendezők igazán arra figyeltek, hogy a filmeknek legyen ízük. Ez a mai technikai csilivili agyonvágja ezt. A Terminátor: megváltás egy íztelen, semleges, színtelen, szagtalan film. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ennyire el lett rontva.
Én ma nézem meg a filmet, de félek fölösleges lesz és Gravicamnak lesz igaza:-(Nagy kár a mai amerikai filmgyártás nem tudja kezelni a nyolcvanas kilencvenes évek legendáit. Lásd terminator vagy Sw újabb részei. De a Die hard sorozat negyedik része vagy az Indy is igen elkeserítő volt. Ez van még szerencse, hogy azért van néhány jó új alkotás is (új bat man vasember vagy az új trek) ami azért bizakodásra ad okot. Ja és várom Cameron új filmjét, az AVATART:-)
Meg néztem nem kellet volna szörnyű volt:-(((
B+, ehhez képest a harmadik rész egy filmtörténeti műremek! És állítólag már készítik az ötödiket. Nagyon gyorsan elvenni tőlük a pénzt, amíg még nagyobb kárt nem tesznek!
Nálam az első két rész az etalon, a harmadik gyengécske, de határozottan nézhető. A Sarah Connor Chronicles-t az első rész után inkább nem néztem tovább, ez után pedig Gravicam-mal vagyok egy véleményen: legszívesebben én is agyonlőném McG-t!
Algol
Sziasztok!
Teljes mértékben egyetértek Gravicammal. Magam is nagy terminátor fan vagyok, sok T-könyvet is olvastam. Az általam elképzelt terminátor univerzum már rögtön a legeslegelején agyon lett vágva.
Hogy a &#&@-ba kerülnek az ellenálláshoz A10-es repülők meg helikopterek vagy egyáltalán bármilyen légi jármű??
Hogy a halál Đ&#đ-ába kerül a főhadiszállás egy tengeralattjáróra, honnan van hozzá az üzemanyag? Hol van az állandó sötétség (sztem ez tök alap, minden egyes korábbi filmben a jövő képben állandóan SÖTÉT volt)?? Hogy a …-ba képes egy terminátort lerúgni magáról John Connor a legelején?? és még sorolhatnám
Általában elég toleráns vagyok filmek terén, de ennél már egy óra után vártam, hogy mikor lesz már vége…
Teljes mértékben eltolták az egészet, Támad a Mars szintjére alacsonyították le, hangulat (az állandó félelem a gépektől, a folyamatos bújkálás, rejtőzködés stb.) abszolut nulla. Ilyen mértékű dilettantizmus megbocsáthatatlan, főleg ha kedvenc univerzumomról van szó…
Nem volt rossz ami a látványt illeti, de ebben ki is merül az ereje.
Ami bosszantóan zavaró több szituban is a T1-2-3 -al ellentétben, az a Terminátorok következetlensége amikor ölni kéne a fölösleges sallerek helyett. Minek áll le pofozkodni Arnie is meg a másik is mikor egy laza csuklómozdulattal elintézhetnék Connort? Nem beszélve Kyle-ról aki a hallállista élén, egy különcellában várja a kivégzését??? Méér? Kinyírhatták volna secperc oszt 1:0 a gépeknek, és vége is a meccsnek.
De tetszettek nagyon az utalások a régebbi részekre.
Sziasztok!
Maximálisan egyetértek veletek! A T4 egy fantáziátlan, klisékkel telepakolt, logikátlan felépítésű, hiteltelen és bugyuta akciójelenetekkel fűszerezett látványos moslék.
Én is felhördültem magamban a film eleje körül látott John Connor vs. félbevágott T-600-as harcjelenet miatt, hogy mi ez a szarság? Pankrátor lett a félelmetes halálosztóból, hogy csak úgy odavágja az áldozatát egy helikopterroncshoz? A legviccesebb az volt, hogy lehúzta Connor csizmáját. Gratulálok!
Egyébként John titokban biztos mutáns, mert túlél szinte bármilyen fizikai megpróbáltatást!
És miután bejutott Skynet főhadiszállására, Vígan elsétálgat kb. 10 percig anélkül, hogy bántódása esnék, majd nagy nehezen a mozinézők kedvéért Skynet odavezényelt egyetlen árva Swarci-800-ast, hogy lomhán és kíméletesen epikus csatát imitálva élni hagyja Connort. Igeeen! Hülyének néznek a forgatókönyvírók! MCG mellett őket is le kellene lőni.
Nem is tudom hol kezdjem. A legszívesebben belekiáltanám a rendező képébe, hogy mennyire gyűlölöm. Hogy lehetett ilyen sz@rt gyártani? Az volt az érzésem miközben néztem, hogy egy rossz tv sorozat cgi-vel megtupírozott részét látom. Emberiség! El kéne gondolkodni, hogy hová jutottunk. Szerintem a vezetőink ha tehetnék kiszerelnék az agyunkat, hogy jó kis fogyasztói társadalmat csináljanak belőlünk, de mivel ez lehetetlen, ezért ilyen filmekkel bombáznak. Szörnyű belegondolni, hogy vannak emberek, akik megeszik ezeket az ál-bölcsességeket, amiket a filmben ellőnek. “az embert a szíve különbözteti meg a gépektől” OMFG!!!!!!!! Egy kib@szott zseni volt, aki ezt kitalálta! Nem hiszem el, hogy ilyen hülyének néznek minket!!!! Nesze hülye paraszt, itt egy sor, azt sírjál rajta. Igaz, hogy akkora banális hülyeség, mint egy beton répa, de nem baj. A hülyéknek jó lesz. Úgyis csak az akció kell nekik, hadd tomboljanak. De akkor legalább az akció lenne jó benne, de az is kb annyit ér…
A sztori egyszerű mint a bot, és GAGYI, de rohadtul. Jó nem kell lost-ot csinálni, de ennél azért többet vártam.
Én is olvastam a terminátor könyveket, és együtt rettegtem a szereplőkkel. Végig ott volt az a hideg félelem a gyomromban, ami végigkísérte a sztorit. Itt meg lekommandóznak mindent és mindenkit, azt jóvan.
És kár volt a korábbi részekre való utalásokat beletenni. Csinálták volna ütősre őket, vagy inkább hagyták volna ki. Mert így olyan haloványra sikerültek, hogy csak röhögni, aztán meg sírni tudtam rajtuk… Ebben a formában egyszerűen sértőek voltak. Tiszteletlenségnek éreztem az elődökkel szemben. (kivéve 3. rész természetesen.)
)
((((( És felhangzik a jól ismert terminátor main theme muzsika: tödöm-töm-tötöm. Ilyen jelentőség teljesen. Ami az egész filmre igaz. Egy sz@r az egész, és végig “jelentőségteljeskednek” benne.
A legdurvább és legsértőbb a végén bukkant fel, amikor Connor beszél a népéhez rádión keresztül. Nyomja a süket dumát, hogy a csatát megnyertük, de a háborút nem, (istenem ezt is hány film végén ellőtték, és aztán mindig kaptunk is egy még gyengébb folytatást
és akkor tök függetlenül az addigiaktól benyögi B@ZMEG, hogy nincs végzet, csak ha bevégzed.
Menjen az egész stáb a sunyi P… igen oda. Sajnálom, hogy ennyi telik a mai “nagy” rendezőktől meg történet íróktól. El kéne gondolkodni, hogy hová jutottunk, mert ez már tendencia. Írnék még nagyon csúnyákat, de sajnos akkor törölnék a commentemet. De tudnék. Nagyon tudnék…….
Szerintem is gyenge a T4….
Nekem csalódás volt. Az első két részben az volt az érzésem hogy egy ilyen halálosztó gépezetet nagyon nehéz legyőzni, erre a negyedik részben hullanak. Valahogy engem jobban érdekelt volna az, hogy hogyan alakul meg az emberi ellenállás, minthogy egy szánalmas robot szívdonor akcióját bámuljam. Ugyanakkor a rendezők is utánanézhettek volna pár dolognak. Tudni lehet hogy az amerikai hadsereg kivonja a hadrendből az A10-es gépeit. Kissé homály hogy miért pont ezek a repülők vivnak heroikus küzdelmet 2029-ben. Remélem ha lesz folytatás nem csak a látványos technikára koncentrálnak a készítők, hanem összeraknak egy értelmes történetet is.
Én azt nem értem, honnan volt az nagy elvárás a T4-gyel kapcsolatban. Az eddigi részek közül egyedül a második volt egy történet és látvány szempontjából is jó alkotás, az első rész egy lövöldözős tucatfilm volt (nem is igazán értem, mitől lett legenda), a harmadik meg a nem-befejezésével és a korábbi részek logikájának fejtetőre állításával kész arculcsapása volt a nézőknek.
Tegnap végre „elérkezett az idő” ,hogy megnézzem ezt az új Terminátor mozit.
A kritikámnál próbálok „objektíven szubjektív maradni. Ezt a filmet kétféle síkon lehet értékelni. Egyik sík a T1 T2 T3 epizódokkal való összehasonlítás síkja, míg a másik a T4 önálló és minden előzménytől független filmként való értékelése. Ez lényeges megkülönböztetés, mert mindkét esetben más az eredmény. A Terminátor 4 jó film, még akkor is jó, ha egyébként össze sem hasonlítható a legendássá vált 1991-es Ítélet napjával. Mert nem lehet, nem szabad összehasonlítani vele. Aki ezt megteszi hatalmasat fog csalódni. Én is két emberként próbáltam végignézni ezt az alkotást és ennek függvényében két tökéletesen ellentétes véleményem alakult ki a filmről. Nézzük először a korábbi epizódokkal való összevetés lehetőségét. Ebben az esetben azt kell, hogy mondjam, hogy a T4 a T1 szintjét megközelíti, ami már jó hír. Viszont a T2 színvonalát fényévekkel alulmúlja. Ami pedig a T3 illeti, nos annál sokkal jobb , hisz A gépek lázadása egy idétlen Terminátor paródia, míg a T4 egy gépes, fémes, szürke és hitelesnek tűnő háborús, akciófilm, ami azért sokkal komolyabb érzetet kelt bennünk, mint egy meleg chip and dale srác tánca a Termi Schwarzi előtt. A T4 sok pontján analóg vagy legalábbis próbál az lenni a korábbi részekkel. Vannak pillanatok, mikor kicsit a 84-es halálosztó hangulata tör ránk, vannak pillanatok, mikor erőltetetten bár, de utalni próbálnak a Terminátor 2 cselekményeire, a T3-mal viszont minimális a párhuzam. Szerencsére. Amikor néztem a filmet az- az érzés fogott el, hogy egy világháborús történetet látok. Szürke, kopottas, hamufelhős jelentek, süvítő A10-esek, helikopterek propellerzúgása, robbantások, repeszek, kommandósnak tűnő ellenállók, romok közt bujkáló partizánok, tábortűz a szabad ég alatt, haláltáborszerű Skynet bázis és semmi csicsa, semmi Hollywoodias feeling ,helyette realisztikusnak ható jelenetek és kameramozgások. Ez a film nagy erénye, de aztán nincs is több. Viszont már ez is elegendő ahhoz, hogy megmentse a filmet a katasztrofális égéstől. Mert egyébként a színészi teljesítmény, a történet semmitmondó, szinte már hétköznapi. Bármelyik sorozatban még a Barátok köztben is jobb alakításokat látni. John Connor és Marcus, hát nem tudom. Bale elég életlen volt filmben, elvileg tökéletesen illett volna Connor szerepére, de a bagatel mondatai, a közhelyes, kiszámítható beszólásai miatt egyáltalán nem tűnik egy apokaliptikus superman-nek, aki megmenti a világot. Többet érdemelt volna ez a karakter, nagyobb mélységet, mert a filmben sajnos elég sematikus Connort láttunk. Marcus félig ember, robot elegyként sokkal izgalmasabb megváltó lehetne, mint John Connor. De most nem? Mennyivel érdekesebb lenne eltérni az eredeti történettől és mennyivel izgalmasabb lenne, ha egy félig gép-ember mentené meg végül a világot a teljes pusztulástól? Szóval Marcus karakterében szerintem sokkal több lett volna a lehetőség. De hát kiszedték a szívét és megpusztult ő is. A kis fekete pilóta csaj nekem szintúgy szimpatikusabb volt, mint amennyi szerephez jutott. Kyle karaktere egész elfogadható volt, csak Connorral nem voltam kibékülve. Egyszerűen többet érdemel ez a figura. Ha nem áldoznak rá többet az írók, akkor miért nem teszik már lapátra egy T800-assal és miért nem találnak ki valami új, Connor mentes sztorit? Nélküle is működne a Terminátor koncepció. Hisz van bőven ember akit ki lehet nyírni, nem csak John Connort. ( Obi Van Kenobit is kinyírta Vader, aztán Vader is átállt a sötét oldalra, mégsem dőlt össze a világ… )
Szóval a karaktereket, a történetet inkább hagyjuk, mert az harmatgyenge még akkor is, ha nem a T2-vel mérjük össze. És akkor jöjjön a látvány, jöjjön az akció. Hát, ha valaki nem látott Világok Harcát, ha valaki nem látott Transfomers-et, ha valaki nem látott Resident Evil 3-at, és nem utolsó sorban Terminátor 2 –t akkor azt mondom, hogy elsöprő volt a látvány. De én láttam mindet és ezért azt kell, hogy mondjam, hogy habár az effektek, a látványvilág nagyon tisztességes, realisztikus, azonban cseppet sem megható, mondhatni kissé szokványos. Ennél jóval többre képes a mai technika. Ha 91-ben olyan bombasztikus látványt és trükköket alkotott Cameron a T2-ben,akkor ez a film messze elmarad attól a látványvilágtól amire ma a CGI képes. Ha Cameron csinálja a filmet, szerintem mindenki maga alá húgyozott volna. Ráadásul tényleg érezni lehetett a más filmekből való burkolt ötletlopást és az eredeti ötletek hiányát. Sajnos ugyanez a helyzet a végső csatával is. Sokkal több lehetőséget kínált a Skynet bemutatásának ötlete. A T800 leleplezéséig sokkal nagyobb feszültséget lehetett volna teremteni a filmben, pl. azzal, hogy Connorék, a portyáik során mindig találnak valami kis bizonyítékot arra, hogy a Skynet valami nagy dologra készül, de nem áll össze a kép és ez a baljós hangulat a csúcspontját a T800 leleplezésével éri el. E helyett már a film elején kiderül, hogy Skynet új típust készít ez emberiség elpusztítására. Istenem micsoda baki, mekkora ellőtt puskapor.
Aztán persze megjelenik az izompacsirta T800-es Arnie barátunk, de persze csak animálva. Én azt mondom, hogy maga az ötlet jó és még jobb lett volna, ha Schwarzi lelepleződésig az előbb már említett feszültség adott a filmben. Így viszont úgy tűnt a dolog, mintha egy szimbólikus tisztelgés lett volna az egész: „Hahó én vagyok a CGI Arnold Schwarzenegger ,nézzetek már ide!!!” Tudjátok az igazi halálosztó, a testépítő legenda, akivel el lehetett adni a korábbi részeket. Ugye milyen brutálul nézek ki? Ha eddig szar volt a film, most tuti, hogy szeretni fogod ezért a pár másodpercért…”
Egyébként maga a trükk nem volt rossz, mikor Connor pofán csapta a puska tussal, akkor nagyon hasonlított a hús vér Arnoldra, de mikor megjelent, akkor kilógott a lóláb. Ezen még kellett volna finomítani vagy inkább hagyni a pi*ba. Aztán a bőrét vesztett T800 kinyírása is elég kiszámítható módon történt, szinte egy az egyben a T2 és a T1 eszköztárából nyúlták le a jeleneteket. Összegzésül : a Terminátor 4 egy tisztességesen megcsinált háborús, akció sci-fi, kiszámítható jelenetekkel, primitív dialógusokkal és történettel. Nem rossz, élvezhető, látványos és önmagában egy jó film. De sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, hiányzott a sok egyedi ötlet, csavar, feszültség és félelem… Szóval jó kis szórakozás, de bárcsak ne láttam volna a Terminátor 2-t,mert akkor nem lennének ilyen magas elvárásaim…
Srácok! Az a helyzet, hogy nagyon negatívak vagytok. de tényleg! Én magam is nagy rajongó vagyok Terminátor ügyben, nyilvánvalóan a 2-es rész a tökély, de basszus, eltelt tizen-x év, változott a világ! A 3-as rész rontotta el szerintem az egész becsületét ennek az egésznek, a humorosnak szánt hülyeségeivel. Ez a rész meglepen kellemes volt számomra, persze, a cgi az már csak ilyen, meg a mai “trendek” az akcióvilágban… Ennek ellenére meglepően monumentális jeleneteket sikerült kihozni, a feeling változott sokat, de szerintem megmaradt a “terminátorossága”
Lazábban, emberek, ez csak egy film, ugyanúgy, mint az első néhány rész, szórakoztatni akar, így vagy úgy.
Szerintem is gyenge a T4….
Nekem csalódás volt. Az első két részben az volt az érzésem hogy egy ilyen halálosztó gépezetet nagyon nehéz legyőzni, erre a negyedik részben hullanak. Valahogy engem jobban érdekelt volna az, hogy hogyan alakul meg az emberi ellenállás, minthogy egy szánalmas robot szívdonor akcióját bámuljam. Ugyanakkor a rendezők is utánanézhettek volna pár dolognak. Tudni lehet hogy az amerikai hadsereg kivonja a hadrendből az A10-es gépeit. Kissé homály hogy miért pont ezek a repülők vivnak heroikus küzdelmet 2029-ben. Remélem ha lesz folytatás nem csak a látványos technikára koncentrálnak a készítők, hanem összeraknak egy értelmes történetet is.
———————Lol Ember ,mit osztod itt az eszt? ez a film nem is 2029-be jaccodik Hanem 2018.Uristeeen!
Szerintem lejjebb kell adni az elvárásokat és semmiképp sem szabad T2-t várni! Én nem sokat vártam a filmtől és kellemeset csalódtam! Látszik, hogy Gmc kellőkép tisztelte az elődöket. Persze a sztori gyenge, az effektek elmennek, de van egy két jól sikerült terminátoros-parázós jelenet.
-A10 kivonasra kerul majd temakorben:
The A-10 is scheduled to be in service with the USAF until 2028 and possibly later, when it may be replaced by the F-35 Lightning II. Critics have responded by saying that replacing the A-10 with the F-35 would be a “giant leap backwards” given the performance of the Warthog and the rising costs of the F-35 program.
Trimble, Steven. “US Air Force may extend Fairchild A-10 life beyond 2028.” Flight International, 29 August 2007.
-Honnan van A10, helikopter a jovoben:
A sivatagban tobb ezer gep van lekonzervalva, ezek a haboru kezdeti szakaszaban, amig a Skynet mindet le nem lovi, repulhetnek.
-Uzemanyag
Gondolom, eleg sok helyen tarol keszleteket a hadsereg haboru esetere, ezek egy rovidebb/hosszabb idoszakra elegek lehetnek, a Skynet pedig embereket ol, nem pedig keszleteket pusztit, es nem jut el mindenhova korlatlan szamban, eloszor le kell gyartani sok ezer terminatort…
-Honnan van atomtengeralattjaro
A 3.reszben van egy olyan resz, amikor mindent a kozponti Skynet iranyitas ala vonnak (repulok, raketak, tengeralattjarok), addig foleg csak az atomfegyverzet integralasarol beszeltek. Olyan atomtengeralattjaro, ami nem hordoz atomtoltetu csapasmero raketakat, (mostanaban eleg sokat atalakitottak kommandos akciokra, Tomahawk hordozasra, stb) nem biztos, hogy Skynet iranyitas ala kerul. Atomtengeralattjaro meglehetosen sokaig viz alatt lehet. A Skynet nem mindenhova kuldott terminator csapatokat, lehetnek haditengereszeti bazisok, ahonnan lehet futoanyagot szerezni.
Ne felejtsuk, ez meg a haboru aranylag korai szakasza, amikor John Connor meg nem a foparancsnok, csak egy a sok ellenallo kozul.
Amugy T2 tenyleg jobb.