CÍmkék: "Zsoldos Péter-díj 2010"
Értékelés: Csepregi Tamás – Szintetikus álom
Az alábbiakban S. Sárdi Margit és Mandics György értékelését közöljük a 2010-es Zsoldos Péter-díj regénypályázatának győzteséről, Csepregi Tamás Szintetikus álom című kötetéről. S. Sárdi Margit értékelése Minden szempontból üdvözlendő, érdekes és értékes kísérlet a regény. Kísérlet témáját tekintve: a mintegy száz évvel későbbi Budapest képét adja, ahol a várost gazdasági társulás irányítja, s a „nyóckerből”
Zsoldos Péter Díj 2010 – győztesek
A 2010-es év Zsoldos Péter-díját regény kategóriában Csepregi Tamás Szintetikus álom című kötete nyerte, míg a novella kategória első díját Szélesi Sándor – az SFportal szerkesztője – az Egy lépés az örökkévalóság felé című, a Metagalaktika 11-ben megjelent írása kapta. Gratulálunk mindkét szerzőnek! FRISSÍTÉS – Pontozótábla A Tovább gomb után megtekinthetitek az idei novella- és
Zsoldos Péter Díjra jelölt novellák – 2010
Acélpatkány, ahogy tavaly is, most is nekikezdett a Zsoldos Péter Díjra jelölt 2010-es novellák véleményezésének. Most sikerült az összes nevezett novellát végigvennem, de hangsúlyoznám, ezek csak a személyes véleményem alapján mérettettek meg, nem kifejezetten szakmai szemmel. Előfordulhat, sőt, biztos elő is fordul, hogy mások ízlése ütközik az enyémmel, de ez természetes. A cél az lenne,
Ki nyeri a 2010-es Zsoldos Péter Díjat? – SFportal Meetup január
A 2010-es januári SFportal Meetupon Kánai András – alias SFinsider – beszélt arról, hogy kik a legesélyesebbek az idei Zsoldos Péter Díjra. Amellett, hogy saját jelöltet állított, azt is megtippelte, hogy ki fogja megnyerni idén a díjat – ami nem feltétlenül ugyanaz a regény. A prezentációt követő beszélgetés aztán teljesen más irányt is vett: az
#FRISSÍTVE: SFportal Meetup – 2010 január
A hir igaz, lesz SFportal meetup. Amit még nem tudunk, hogy hány előadással, de kettő három + egy egészen biztos. (Illetve az, hogy februárra legalább tíz előadó ígerte meg magát, ha nem ragaszkodunk a januárhoz Lesz szó a robotikáról és a magyar robot kutatásokról, Hollywood reboot mániájáról, és esélyt latolgatunk a 2010-es év Zsoldos Péter

