CÍmkék: "találkozó"
Író-olvasó találkozók a Szefantoron
Véget ért a 21. Szegedi Fantasztikus Tábor, ahol a résztvevők nem csupán lazíthattak, hanem előadásokat is hallgathattak, illetve író-olvasó találkozókon is részt vettek. Alábbi cikkünkben Markovics Botond, Kovács T. Mihály, F. Tóth Benedek és Antal József író-olvasó találkozójából láthattok egy részletet (forrás: sfport.net)
HungaroCon 2008
Az AVANA Magyar Tudományos és Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület ismét Salgótarjánban rendezi a HungaroCon-t, mely rendezvény 28 éves hagyományra tekint vissza. A találkozót, 1980-ban a Vega Egyesület szervezte először, az EUROCON mintájára. A Hungarocon, a tudományos-fantasztikus művészet művelőinek és kedvelőinek magyar találkozója. Az Avana Egyesület 1998-ban vette át a rendezvény szervezését és megalapította Salgótarján Város
A 21. Szefantor programja (frissítve)
Augusztus 8-17 között kerül idén megrendezésre a Szegedi Fantasztikus Tábor, azaz a Szefantor. A kilenc napos (két hétvégét magába foglaló) rendezvénynek Szeged mellett a Kettőshatári Alkotóház ad otthont. A rendezők mindenkit szeretettel várnak, aki szereti a sci-fi bármely művészti formáját vagy éppen csak kikapcsolódni akar, másfél hétre vagy akár csak egy-két napra. Alább a tábor
HungaroCon – animetörténelem kezdőknek
Idén nyáron, a Salgótarjánban megrendezendő HungaroConon egy érdekesművészeti ágazat, az anime is csatlakozik a programokhoz. Talán kevesentudják, mi is az az anime, és ha ezt szót hallják, elsősorban annakkisgyerekeknek szóló mesefilmjei, vagy a pornográf rajzfilmek jutnakeszükbe. Hogy az anime mennyire külön kezelendő művészi nyelv, és ennekvilága mennyire teljes, annak megértése érdekében álljon itt egy kisanime-történelem
HungaroCon – Most már biztos Darth Vader látogatása
A világ legismertebb fekete lovagja, Darth Vader elfogadta az Avana Egyesület és az Átjáró SF Magazin meghívását, és nyáron hazánkban tölt egy hetet – az egyik díszvendége lesz a XXIII. Országos Science-fiction Találkozónak, a HungaroConnak Salgótarjánban
HungaroCon – Chewbacca helyett Darth Vader jön?
A Star Wars harmadik részének forgatása kétségessé tette Peter Mayhew, a Chewbaccát játszó színész Magyarországra látogatását
