CÍmkék: "sci fi regény"
Philip K. Dick: Visszafelé világ – könyvajánló
„Míg vissza nem jutunk a méhbe.” A 4. világháború után járunk, az Amerikai Egyesült Államok már a múlté, szétbomlott négy országra: a Nyugati Partra (Nyugati Egyesült Államokra), Szabad Néger Helyhatóságra, Hawaii-ra és Alaszkára. A pár milliárd évente jelentkező csillagászati folyamat, Hobart-fázis (anti-idő hatás) következtében a Földön megfordult az idő menete. Halottak támadnak fel a föld
Megérkezett a Káosz-Őrség
Megjelent Vlagyimir Vasziljev Káosz-Őrség című kötete, és már kapható a Galaktika szerkesztőségében. Jövő hét elején kikerül a könyvesboltok polcaira is. Szentpéterváron egy mágikus katasztrófa után nem maradtak Másfélék, aki túlélte, elmenekült. Az újonnan születetteket nem volt, aki hasonítsa és tanítsa, így azóta maguktól kénytelenek felismerni különleges képességeiket. A most már kamaszkorú vad Másfélék semmit sem
Stephenie Meyer – A burok [regény részlet]
Mint múlt héten kiderült, a Twilight írónőjének, Stephenie Meyernek A burok című sci-fi regényéből is film készülhet. A kötetet hazánkban az Agave Könyvek jelentette meg – most ebből adunk közre egy kedvcsináló részletet
Iain M. Banks – A száműző
Ma jelenik meg Iain M. Banks A száműző című könyve az Agave Könyvek gondozásában. Kr. u. 4034-et írunk. Az emberiség meghódította a csillagokat. Fassin Taak komótlátó előtt fényes jövő áll, mígnem egy napon váratlan látogatója érkezik. A galaxis peremén, egy jelentéktelen naprendszer eldugott szegletében magányos gázóriás kering, a neve: Nasqueron. Lakói, a heiek, régen elszakadtak
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott sziget (részlet)
Arkagyij és Borisz Sztrugackij Lakott sziget című regényét jelentette meg nemrégiben a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban a Metropolis Media. A szerzőpáros korábban mind hazájukban, mind nálunk betiltott klasszikusának népszerűségét és aktualitását jól jelzi, hogy Oroszországban nemrégiben csináltak belőle két részes filmet . A műből – amely kedvezményesen megvásárolható a Galaktika boltban - Weisz Györgyi fordításában ad
A Láncvilág második könyve: Ezékiel
Azt hiszem sikeres volt a Láncvilág című sci-fi regény projekt első könyve. Az öt fejezetből álló bevezetőben pár vonással sikerült megrajzolni a főszereplők karaktereit, és végül eljutottak a Láncvilágra, az internettől és a külvilágtól elzárt, szinte misztikus bolygóra. Természetesen a történet itt nem ért véget, ma felkerült a weblapra a második könyv első fejezete. Ha
Megjelent – Arthur C. Clarke & Stephen Baxter: Elsőszülöttek
Végre megjelent Arthur C. Clarke és Stephen Baxter várva várt regénye, az Időodisszeia-sorozat lezáró kötete, az Elsőszülöttek! Az Elsőszülöttek a történelem kezdete óta szemmel tartották az emberiséget, és amikor a Föld elérte a 21. század fejlettségi szintjét, a tettek mezejére léptek. Először végrehajtották az Időtörést, és a bolygót apró darabkáiból újraalkotva kísérleti laboratóriumot hoztak létre
