CÍmkék: "Adeptus"
Hipergalaktika 3. – a novellák
Elérkeztünk a második – számomra lényegesebb – részhez. Négy külföldi és hat magyar novella kapott helyet a kiadványban, lehetne vitatkozni azon, megfelelő-e ez az arány, én nem teszem. Inkább nem habozok és rögtön a tárgyra térek. Hal Clement: Válasz Clement egy ősrégi filozófiai problémát helyezett novellája középpontjába: a világ, ezen belül pedig az emberi elme
Andreas Eschbach: Hajszőnyegszövők kritika – Birodalom alul- és felülnézetből
Andreas Eschbach nevét A Jézus-videó című regénye kapcsán ismertem meg. Az egy kiváló scifi-thriller, nagy kár, hogy a belőle készült csapnivaló akciófilmmel elriasztották tőle az olvasók jelentős részét, meg hogy a magyar kiadást az SF-polcok helyett az összeesküvés-elméletes könyvek közé helyezték. De az már a harmadik regénye volt, míg A hajszőnyegszövők az első, így kicsit
Fővárosi fantasy – Szélesi Sándor: A láthatatlan város kritika
Izgalmas ötlet megírni mindennapjaink valóságát, majd feldobni azt csipetnyi fantasztikummal. Elvégre ha már városi fantasyt írunk, miért ne helyeznénk azt jól ismert környezetbe. Ha pedig már ennyire benne vagyunk a “honosításban”, lehetünk mi magunk is a mű(vek) főszereplői, barátaink, ismerőseink pedig felbukkanhatnak statisztaként. Szélesi Sándor ezt a receptet alkalmazta A láthatatlan város című kötetének megírásakor,
Könyvismertető: Ómagyarország blogregény
Szabó Sanyi ómagyarországos ötletét – a Dunakanyar és tágabb környezete visszakerül az ókorba – kezdettől fogva jónak találtam, csak éppen arra nem vitt rá a lélek, hogy hosszú oldalakat olvassak a képernyőről. Szerencsére a projekt elindítója segített a magamfajta most-még-papírfüggőkön, és a Lilli közreműködésével elérhetővé tette az első “évadot” hagyományos könyv formájában is. Ez egyúttal
Stephen Baxter: Voyage
Stephen Baxter egyik regényét ajánlja most blogbejegyzésében Adeptus. A történet tipikus “mi lett volna, ha?”-jellegű alternatív világba kalauzolja az olvasót. Itt a kérdés: “Mi lett volna, ha Kennedy nem hal meg?”. Akkor lehet, hogy már leszállt volna az emberiség a Marsra? Mi lett volna az űrprogrammal, milyen más úton fejlődött volna tovább? És persze az
A rettenet sisakja – könyvajánló
Egy regény esetében a forma megválasztása éppen annyira fontos, mint maga a tartalom – idézi Temesi Ferenc szavait Adeptus. A rettenet sisakja a chatregény besorolást kaphatná, ha létezne ilyen – izgalmas, érdekes próbálkozásnak tűnik a blogbejegyzés alapján
Children of Men – Emberek fiai
A Children of Men című mozifilm az elmúlt évek egyik legjobb sci-fi alkotása volt – ami Phyllis Dorothy James azonos című regényén alapult. Ahogy a Wikipédia is írja, a film meglehetősen lazán kezeli a könyvben leírtakat. Ez nem mindig válik előnyére a mozifeldolgozásoknak, jelen esetben azonban mindkét verzió telitalálat – legalábbis Adeptus szerint. Olvasd el

