A Super 8, Spielberg és Abrams közös filmje minden bizonnyal 2011 legnagyobb filmes dobása lesz, a film trailere pedig – ha nem is vadiúj -, mindenképpen ütős figyelemfelkeltés. Ami kicsit fura a dologban, hogy a trailer úgy készült el, hogy maga a forgatás a trailer megjelenésének időpontjában (2010. május) még el sem kezdődött. Ezért, bár a trailer korai kikerülése információval kecsegtetett, nem kellett nagyon megijedni, hogy idő előtt a letöltőoldalak sztárfilmjévé válik. Ez is egy olyan JJ film, aminek a sztoriját és a képanyagát is hétpecsétes lakat alatt őrzik. Olyannyira, hogy a forgatás valójában még jelenleg is tart, szeptember végén indult és 3-4 hónaposra tervezték, ami, ha azt nézzük hogy nyáron premier lesz, kicsit feszített tempónak tűnik. De ugye még így is kétséges azért, hogy nem szivárog-e ki idő előtt több info, mint ahogy azt a készítők szeretnék adagolni nekünk, szóval az óvatosság indokolt. Pláne, hogy máris kíváncsiak népes hada üldöz a neten minden elérhető infot a filmről. Merthogy magáról a történetről alig lehet tudni valamit, az IMDB oldala is meglehetősen szűkszavú a plotot tekintve. Azért gondoltak ránk és nem maradunk minden info és nyomoznivaló nélkül, így ha igazi fanatikusok és nagyon kíváncsiak vagyunk, a trailert nézve például biztosan feltűnik egy képsor, amin egy régi filmszalagon betűk futnak végig. A rutinos szemek rögtön tudják, hogy azok tuti jelentenek valamit. Bevallom hősiesen, én megpróbáltam kibetűzni a szöveget, de nem sikerült. Némi netes keresgélés után azonban persze kiderült, hogy megtették ezt mások is (az Unfiction.com fórumon), sokkal jobb felszereléssel és a ‘The scariest thing I ever saw’, azaz a Legijesztőbb dolog, amit valaha láttam szöveget kapták. Innen már csak egy lépés, hogy a böngésző címsorába illesztve a www.scariestthingieversaw.com weboldalra jussunk, ami a film körüli marketing kampány része természetesen. Úgy tűnik JJ szereti a bevált módszereket és erősen hisz az internetes marketingben (a District-9-nál is ez volt). Az oldal maga nagyon jópofa, egy ’70-es évekbeli PDP-11-es számítógép szimulált képernyőképét kapjuk, amin bebootolhatunk és adatállományok töltődnek be és mi eldönthetjük végül pár Yes gépelés után, hogy melyikbe is kukkantsunk bele. Azért én a kezdeti screenen is jókat vigyorogtam, pl. azon, hogy SET CPU 128K – ez ma már a hihetetlen kategóriája. Jelenleg két parancs működik csak és ebből is csak az egyikkel, a .PRINT RSCOM8 paranccsal van értelme próbálkozni (a másik működő parancs a .REENTER, de kér egy device-t, amin momentán nem lehet túljutni, nincs hozzá még infomorzsa). Szóval ha bátrak, no meg kíváncsiak vagyunk, a .PRINT RSCOM8 begépelése után nem árt, ha rendelkezünk a géphez kapcsolt nyomtatóval is, merthogy nyomtatni fog. Méghozzá egy 70-es évek vége tájéki újság két lapját, amin van egy Rocket Poppeteers hirdetés – 6 féle gyümölcsös ízben kapható – akármi is legyen ez – és minden igazi űrhajós ezt szereti, plusz újságcikkek, amik esetünkben fontosak ugyan, de mellékszereplők csupán. Az újság két lapján a figyelmes megfigyelő ugyanis kézzel írt x-eket fog majd felfedezni, amiknek persze szintén van értelmük, de nem rontom el a kíváncsiak játékát, nyomozzatok ti is. És persze a www.rocketpoppeteers.com oldal is létezik, és bár jelenleg inaktív, ez is a film körüli marketingkampány része. Egy időben állítólag működött és be lehetett regisztrálni, az ember pedig megkapta a film egyik betétdalát, a Rocket Poppeteerst. A neten fent van, akit érdekel, le lehet szedni mondjuk innen: http://www.mediafire.com/?1sp9zq6p7fyd01d. Azok számára pedig, akik nem akarnak nyomtatni, jpg-ben becsatoltam a két újságlapot, csak hogy meglegyen. http://test.sfportal.hu/wp-content/uploads/2011/01/S8RocketPoppeteers_1.jpg http://test.sfportal.hu/wp-content/uploads/2011/01/S8RocketPoppeteers_2.jpg És mivel a marketingkampány nagyjából ennyi egyelőre, nézzük mit lehet még tudni. A filmet minden bizonnyal – bár megerősíteni nem erősítették meg az infot – a West Virginiai Weirtonban forgatják, persze a produkció az előkészületek során álnevek alatt futott. Először Darlings produkciós címmel álcázták, mondván, hogy a Little Darlings című film remake-je lesz és ezért is a sok gyerek szereplő, de aztán persze lebuktak. Próbálkoztak a Wickham kódnévvel is, de arról meg hamar kiderült, hogy a Bad Robots egyik oszlopos tagjának nevéből van – ezóta kb egyértelmű, hogy itt bizony a Super 8 forgatása zajlik. Mindezen infók ellenére a storyline még mindig elég elnagyolt és homályos, de a következők azért tudhatók: a történetet az alkotók az ET-hez és a 3. típusú találkozásokhoz hasonlították, sok a gyerekszereplő a filmben, a ’70-es évek végén játszódik, szerepet kap benne egy kézikamera (innen a Super 8 elnevezés), de maga a film nem dokumentarista stílusú, úgyhogy aki nem szeretne még egy Cloverfield-et, ne aggódjon. És alienünk is lesz, akinél eddig ugye rémisztőbbet még nem láttunk. Azért ez egy kicsit erős vállalás, de nem akarok vészmadárkodni, lehet, hogy nincs igazam és mégis halálra rémülök majd nyáron többmillió mozinézővel együtt. Ezen túlmenően még a költségvetés ismert, ami 45 millió dollár, ez pedig azt jelenti, hogy költöttek rá, de azért nem olyan sokat, így a látvány valószínűleg nem fog cgi-től hemzsegni. És megvan a szereplőgárda is természetesen, akik közül Elle Flanning és Kyle Chandlers neve azért ismerősen csenghet többeknek. Előbbi kislány és az Elveszett szoba című sorozatban játszott, utóbbi színész egyik sorozata jelenleg is fut az AXN-en: A kiválasztott – Az amerikai látnok címmel. A pasinak van egy macskája és minden nap megkapja a holnapi újságot, én pedig ezért roppant mód irigylem. Mi pedig, ahogy haladunk tovább a premier felé, minden bizonnyal egyre több információt kapunk majd a marketingkampánynak köszönhetően, ami úgy fest, hogy az Eredethez és a District 9-hoz hasonlóan főként internet alapú lesz. ]]>