A június 9-11. között megrendezésre kerülő Átjáró Fesztiválról nem maradhatnak el a Star Wars-os programok sem. Azon túl, hogy a hétvégének két díszvendége is lesz – Garrick Hagon és Gerard Home személyében – az ide látogatók megtekinthetik az oly régóta várt Sötét oldal 2. című magyar Star Wars rajongói filmet. _Kattintson a hirdetésre!Second StrikeHosszú évek munkája érett be idén tavasszal, amikor is végre elkészült a Sötét oldal második része. Az Átjáró Fesztiválon a szombati napon láthatják ezt a Jövő Háza Teátrumának nagy mozivásznán a Star Wars világának rajongói. Ezt követően elbeszélgethetnek a film rendező-producerével, Füle Zoltánnal, illetve megkérdezhetik a klasszikus sorozat két jelenlévő angol szereplőjét is arról, hogy látják a magyar rajongók legújabb alkotását. A másik leforgatott, s hamarosan elkészülő magyar Star Wars alkotásból is kapnak ízelítőt az érdeklődők. A Second Strike-ból ugyan csak egy 10 perces bemutató lesz látható, ám a film rendezője és alkotói – Cs. Nagy Endre, Visontai Kálmán, Grafl Péter és Laczi Szabolcs – eljönnek, hogy beszéljenek a produkcióról, mely immár a végső munkálatok stádiumában van. Second Strike Persze Star Warsos programból bőven kijut még ezen kívül is: vasárnap például nagyszínpadi fellépéssel örvendeztetik meg a legmonumentálisabb űroperett kedvelőit a jelenlévő színészek: Garrick Hagon és Gerald Home. Alább bemutatjuk őket közönségünknek. A fesztiválról bővebbet pedig a http://fesztival.sfportal.hu cím alatt tudhattok meg. Garrick Hagon: az űrpilótává lett Shakespeare-színész Garrick Hagon 1940. szeptember 27-én született Londonban, ám Kanadában nőtt fel. Hat évesen kezdett színészkedni és a kanadai CBC rádiónál is dolgozott egy darabig. Egyik első színpadi élménye még gyerekként az volt, hogy egy Shakespeare darabban, amikor ő alakította a fiatal Walesi herceget, Sir Alec Guiness (a későbbi Obi van Kenobi), természetesen a szerepe szerint, meghajolt előtte és kezet csókolt neki. Mark Hamill és Garrick HagonAngolból diplomázott a Torontói Egyetemen, miközben a kanadai nyári Stratford Festiválon Shakespeare darabokban szerepelt. Első filmszerepe Eros volt, a Charlton Heston készítette Antonius és Cleopátrában (1972). Játszott többek közt vietnámi témájú és más háborús filmben is, valamint olyan sztárokkal szerepelt együtt, hogy csak néhányat említsünk, mint Irene Papas, Rutger Hauer, Miranda Richardson Anthony Quinn, Sean Conery. Legkedvesebb emléke a Batman c. film első jelenetsorainak forgatása, amikor a Wayne család – a filmbeli anyát az a Lisa Ross alakította, aki az életben is a felesége – eltéved Gotham City rengetegében. Az angol színész, rendező legismertebb alakítását kétségkívül az 1977-ben mozikba kerülő Csillagok háborújában nyújtotta, ahol Luke Skywalker legjobb gyerekkori barátját, Biggs Darklightert alakította, aki – Vörös hármasként – a yavini csatában esett el, miközben Luke-ot kísérte hátulról a Halálcsillag központi energiaforrásának nyílásához vezető árokban. A sors fura fintora, hogy jeleneteinek nagyobbik része végül a vágóasztalon kötött ki, s nem került bele a film végső változatába. Garrick HagonMinden valószínűség szerint ennek (is) köszönhetően mára már kisebb kultusz övezi Biggs megformálóját, aki rendszeres résztvevője a Star Wars-rajongók által megszervezett rendezvényeknek. Hagon igazán gazdag pályafutása (közel száz televízió-, illetve mozifilmben szerepelt) során számos ismert alkotásban is feltűnt (A híd túl messze van; James Bond: A kém, aki szeretett engem; Julius Caesar; Batman; Mission: Impossible; Charlie és a csokigyár). A színész jelenleg is aktív. Hosszú ideje heti rendszerességgel vezet egy magazinműsort a kanadai CBC TV-ben, rádió-drámákban játszik, természetesen a BBC rádiós szappanoperájában is van szerepe, klasszikusokat olvas fel és ezen kívül több mint 80 is hangoskönyvet készített. 2006-ban két filmjét (Second in Command, Shadow Man) is bemutatják a mozik. Kevés szabadidejét Spanyolországban szereti tölteni két gyermekével és feleségével, Lisa Ross színésznővel.  Felújított egy régi tanyaházat és ott utazgat családjával Las Alpujarras-ban, Granada déli részén. Elkötelezett lovas és búvár. Gerard HomeGerald Home: a mozgásszínész Gerald Home Belfastban született, észak-Írországban 1950-ben. Tizenhat éves koráig ott élt szüleivel, majd a család kivándorolt a világ túlsó felére, Ausztráliába. Itt érettségizett és diplomázott, majd franciát, németet, spanyolt és angolt tanított. A színészettel egyetemi évei alatt került közelebbi kapcsolatba, ám amikor a szakmát is megszerette volna tanulni, egy rendező ismerőse egy londoni drámaiskolát ajánlott neki. Sikeres felvételit tett, és 1976-ban visszaköltözött az északi féltekére, konkrétabban Londonba. Később csatlakozott egy pantomim színtársulathoz, és egy produkció keretében bejárták Nagy-Britanniát és Franciaországot. Ezt követően színházi színészként tevékenykedett, többek között a Csak semmi szex – mi britek vagyunk! című komédiában. Desmond Jones némajáték-tanár és rendező 1982-ben hívta fel, hogy George Lucas A Jedi bosszúja (később: A Jedi visszatér) című filmre keres olyan pantomimosokat, akik maszkban lesznek, és csak a testükkel, mozdulataikkal kell alakítaniuk szerepüket. A Jabbás jelenetben így kapta meg Squid szerepét, illetve a film későbbi részében a Mon Calamari figura megformálója is ő lehetett. Ez utóbbi jelenetben több perces szöveges jelenete is volt, ami aztán sajnos kimaradt a filmből. Gerald Home szerepei Gerald Home azóta sok helyen játszott, leginkább színpadon, többek között a londoni Királyi Operaházban a Szerelem és a Halál néma megformálója lehetett. De dolgozott bábosként is, például Frank Oz zenés filmjében, a Rémségek kicsiny boltjában. Az utóbbi években tévésorozatokban is feltűnik, nemrégiben a Csináld meg a napomat komédiában egy Feng Shui-szakértőt szerepelt.]]>