Az új Star Trek film újraírta a Star Trek történelmét, és úgy tűnik, hogy ezt a nézők is hálásan vették – többségben vannak a pozitív kritikák, a mozipénztáraknál is sikeresnek tűnik. De nem felejthetjük el, hogy honnét is kezdődött ez a sorozat, és milyen értékeket képviselt már a 60-as évektől kezdődően. Sayed, a hazai Star Trek premiert megelőző AXN SCI-FI – SFportal Találkozón ezekről az értékekről beszélt. Múlt hét óta megy a mozikban az új Star Trek film, ami – a nézettségi adatokat tekintve – úgy tűnik jó eséllyel pályázik arra, hogy minden idők legsikeresebb ST mozifilmje legyen. A több mint negyven éven át tartó sorozat pedig elvileg végetért, gyakorlatilag azért talán mégsem. Ezt látszik sugallni az is, hogy az új filmmel teljesen új fejezetet nyithatnak akár a sorozat életében is, lehetőséget adva ezzel arra, hogy újabb és újabb világokat fedezhessünk majd fel. Amikből természetesen nekünk, rajongóknak sosem elég. A film és a nézettségi adatok egyértelműen mutatják, hogy a Star Trek univerzum ma, 2009-ben, négy évvel a sorozat utolsó epizódja után is töretlenül népszerű. Természetesen ez az eredmény nagyban köszönhető a film alkotóinak, a rendezőnek és producernek, a szereplőgárdának, forgatókönyvíróknak, maszkmestereknek, de nem csak nekik. A Star Treknek van talán az egyik legnagyobb, legkitartóbb és legfanatikusabb rajongótábora, akik nélkül mindez lehet nem lenne elég. Az elmúlt negyven évben hihetetlen szimbiózis alakult ki a rajongók, a sorozat és a filmek között, az alkotók figyelnek a rajongóikra, akik pedig lelkesen üdvözölnek minden újat, ami ST és igazán elkövetnek mindent, hogy ez a negyven év még legalább ugyanennyi ideig tartson a jövőben is. A kérdés csak az, hogy miért? Miért szeretjük mi a Star Treket ennyire? A kérdés megválaszolásához – a XI. filmhez hasonlóan – nekünk is a kezdetekhez kell visszatérnünk. A teljesség igénye nélkül nézzük meg, hogy a szórakoztatáson túl milyen egyéb összetevők, értékek vihették sikerre a Star Treket. Egyetlen állam, szövetség – legyen az valós vagy fiktív – sem létezhet szabályok nélkül, azonban korántsem mindegy, hogy ezen szabályok mit rejtenek magukban. Hisz egész megítélésünk, elfogadásunk függhet attól, hogyan definiáljuk hozzáállásunkat az ország- és/vagy szövetséghatárokon innen és túl. Gene Roddenbery, a Star Trek világ megalkotója is tisztában volt ezzel. A 60-as évek valósága helyett – vagy tán épp emiatt –  egy olyan világot álmodott meg, ahol ember és ember, ember és idegen fajok békében élhetnek egymás mellett, tudásukat, kultúrájukat és erőiket egy hatalmas, bolygóközi föderációba tömörítve. A sorozat zászlajára így – a kalandokon túl- a kezdetektől fogva a pozitív értékek kerültek és a tolerancia alapszabállyá vált. Elég egy pillantást vetnünk az eredeti sorozat (The Original Series) szereplőgárdájára, hogy ebből valamit máris megsejtsünk. De tegyük mellé a történelmi tényeket: a 60-as évek derekán járunk, a második világháború és Hiroshima után, javában dúl a hidegháború, Vietnám, küzdünk a rasszizmus ellen – és az ember az űrbe készül.  Az irodalomban a science fiction fénykorát éli és – mintegy válaszul a rideg valóságra – megjelennek az utópiák. Mert kelljen bár bármilyen rosszhoz is igazodnunk, alkalmazkodnunk a valóságban, azonosulni a jóval mégis sokkal könnyebben tudunk. Ebből a szempontból gondolom és mondom, hogy a Star Trek a televíziós sorozatok terén hiánypótló volt és ennek köszönhetően kerülhetett ennyire közel a nézők szívéhez. Roddenberrynél a tolerancia már a szereplőgárda összeállításánál is megjelent, ennek talán egyik legbeszédesebb példája az eredeti szériában, majd az első hat mozifilmben is játszó Uhura kommunikációs tiszt karaktere. A sorozat első pár epizódjának megírása után Roddenberry egy új karakterről kezdett Herb Solownak és Robert Justman-nek beszélni, majd bemutatta őket Nichelle Nichols színésznőnek, akivel korábban már dolgozott egy másik sorozaton. Forgatókönyvíróinak jóváhagyása után Nichols és az általa megformált Uhura karaktere így kerülhetett a sorozatba a televíziózás történetének első színesbőrű, női tisztjeként. Roddenberry a karakternek eredetileg a Sulu hadnagy megszólítást szánta, amire Solow megjegyezte, hogy az túlságosan is egybecseng a Zulu szóval és hogy jobb lenne számára egy másik nevet választani. A Sulu név így maradt a George Takei által megformált japán karakteré, Uhura neve pedig végül a karaktert megformáló Nicholstól származik, aki akkoriban épp a „Black Uhuru” című könyvet olvasta és megtetszett neki a szuahéli szó – ami szabadságot jelent. Ezt végül Roddenberry az utolsó magánhangzó lecserélésével Uhurura módosította és így került a végleges név a sorozatba. A Star Trek szereplőgárdájának több tagjáról is elmondható, hogy ugyan tudták mire vállalkoznak, de nem tudták mibe nyúlnak bele. Nichelle Nichols volt az első, aki ezt a saját bőrén tapasztalhatta meg. 1967-ben távozni akart a sorozatból. Kevesellte a képernyőn töltött időt, hogy a karaktere nem kap elég szöveget, figyelmet. Majd egy polgárjogi rendezvényen járva a rendezők megszólították és mondták neki, hogy van itt egy rajongója, aki találkozni szeretne vele. Ez a rajongó Martin Luther King volt, aki közölte vele, hogy ezt nem teheti meg. A Nichelle által megformált karakter ugyanis ekkora a fekekte közösség példaképévé vált. Így hát végül Nichelle maradt és ezt a döntést a mai napig sincs oka bánni. Lehet, hogy nem úgy írta be magát a történelembe, ahogy eredetileg képzelte, de az is könnyen előfordulhat, hogy így tovább emlékezünk majd rá. Szintén az ő karakteréhez köthető még az annak idején nagy port kavaró, botrányos csókjelenet is Kirk kapitánnyal, ami később az első „rasszok közötti csók”-ként híresült el. Ha mindezek ismerete nélkül, pusztán mai szemmel néznénk meg ezt az epizódot, senki sem akadna ki tőle, de idáig is el kellett jutnunk valahogy. A mai információs, média-vezérelt társadalomban a sorozatokat és filmeket nem lehet önálló egységként nézni és kezelni, minden hat mindenre és mindenki mindenkire. És ez az erő semmiképp sem lebecsülendő. Az első űrsikló prototípusát például – star trekes rajongói nyomásra – a NASA Enterprise-nak keresztelte el. Nichols a NASA reklámarcaként afro-amerikaiak űrprogramba való jelentkezéséért kampányolt – sikeresen. Az első afro-amerikai űrutazó nő miatta választotta a pályát. A The Next Generation-ben később Guinan-t alakító Whoopi Goldbergnek is Uhura karaktere jelentette a példát, úgy emlékezett rá vissza, mint az első fekete nőre a tévéből, aki nem szobalányt játszott. Whoopi egyébként, aki a TNG idején már A-listás sztár volt, maga jelentkezett a sorozatba barátján, Geordi LaForge-on (alias LeVar Burton) keresztül, hogy szeretne szerepelni benne. Ezt a sorozat készítői annyira hihetetlennek találták, hogy eltartott egy darabig, amíg felfogták, hogy sem Geordi, sem Whoopi nem viccelnek. És ha már itt tartunk, a tolerancia nemcsak fajokra és bőrszínre vonatkozott, hanem fogyatékosságokra is. Geordi La Forge például a film szerint születése óta vak, és csak egy Visor nevű eszköz segítségével lát, mégis ugyanolyan egyenértékű tagja a hajó legénységének, mint bárki más. Sőt, példás karrierje során a kormányosi rangtól a főgépészi pozíción át egészen a parancsnok helyettesi posztig jut el. Az alternatív idősíkon pedig még parancsnok is volt. És hogy még egy kapcsolatot mutassunk a valóssággal: a karakter egy 1975-ben, izomsorvadásban elhunyt Star Trek rajongó után kapta a nevét. A sorozat az esélyegyenlőségen túl a politikával is foglalkozott, illetve néha a politika is foglalkozott  a Star Trekkel. A TOS-ből megismert Klingon birodalom és Föderáció közti feszültségek például a szovjet-amerikai hidegháborút szimbolizálták. A második évadban megjelenő Pavel Chekov navigációs tiszt pedig Roddenberry-ék válasza volt egy Pravda cikkre, amelyben az oroszok nehezményezték, hogy ugyan ők jutottak először a világűrbe, a Star Trek multikulturális szereplőgárdájában mégsincs egyetlen szovjet tiszt sem. A tolerancia területén a sorozat nem ismert határokat, olyan kérdéseket is feszegetett, amik majd csak a jövőben várnak ránk. Gondolok itt Data karakterére, az androidéra, aki kitartóan kutatta, hogy mi tesz emberré egy embert, mi az, hogy szeretet – és hogyan kell nevetni, illetve mitől vicc a vicc. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy sok szempontból emberibb ő, mint sok fajtársunk – mégis az egyik epizódban perbe fogták és arról vitáztak, hogy vajon vannak-e, lehetnek-e egy androidnak személyiségi jogai. És még hosszasan sorolhatnánk, hiszen fontos még megemlíteni Benjamin Siskot, az első fekete kapitányt és Janewayt is, az első női parancsnokot vagy éppen Spockot, a félig vulkáni, félig ember első tisztet az Enterprise-ról, akinek tökéletes „utódot” találtak Zachary Quinto személyében. Döbbenetesen hasonlít Leonard Nimoyra, aki – sokak örömére – szintén felbukkan az új mozifilmben, ami szintén nem véletlen. Spock karaktere, bár annak idején az NBC úgy gondolta túlontúl „sátáni” a külseje, mégis a széria egyik legnépszerűbb karaktere lett. És hát ő is szeretett volna kiszállni a sorozatból, a forgatókönyvírók ki is írták, a rajongók azonban mégis elérték, hogy visszatérjen. Egyszóval nagyon sok minden történt Star Trek fronton az elmúlt évtizedek alatt, hosszú út és nemes eszmék állnak a sorozat és mozifilmek mögött, amik sorában most J.J. Abrams (Lost, cloverfield, mission impossible III, alias) mérettette meg magát rendezőként és producerként – véleményem szerint sikeresen. Számomra a teljes stáb jelesre vizsgázott, a filmen, a jelen korban elvárt lendületen és akciókon túl is érezhető a hagyományok tisztelete és követése. Noha a XI. Star Trek mozifilm a jelen kor teljes látvány- és hangeffekt arzenálját beveti, hűek maradtak Gene Roddenberry eredeti céljaihoz, az értékek hangsúlyozásához is. Minden bizonnyal így kerülhetett a filmbe Faran Tahir, az első közel-keleti gyökerekkel bíró szereplő. Tahir a USS Kelvin parancsnokaként mutatkozik be a filmben, amin James T. Kirk apja, George Kirk elsőtiszt és terhes felesége, Winona Kirk is szolgálatot teljesítenek. A csillaghajót megtámadja a Romulán Nero (Eric Bana) és ezzel kezdetét veszi az egész Star Trek történelem A film az idők kezdetéig visz minket vissza, viszontláthatjuk az eredeti sorozat legendás karaktereit – természetesen új színészekkel. Megnézhetjük, hogy a fiatal James Kirk kapitány és csapata, Spock, Uhura, Sulu és Chekov hogyan találkoztak és váltak milliók példaképévé a USS Enterprise fedélzetén, miközben nem mellékesen természetesen az emberiséget is megmentik. És természetesen – hiszen éppen ettől jó egy jó film – még miután kijöttünk a moziból is bőven lesz min gondolkoznunk. Tehát aki még esetleg nem látta, feltétlenül nézze meg. Moziban, mert higyjétek el, ezt a filmet csak ott szabad.]]>