Avengers csapatának a második részben Ultronnal kell szembenéznie. A spoileres, megalapozottnak tűnő találgatások arról szólnak, hogy hogyan is jön létre a Marvel filmes univerzumában Ultron. #FRISSÍTÉS: James Spader fogja Ultront játszani. Bár ez még pletyka, azért figyelmeztetünk titeket, hogy csak saját felelősségre olvassatok tovább, mert lehet, hogy SPOILER következik. Ultron legelső inkarnációjában egy olyan robot, amelyet Dr. Henry Pym, alias Ant-Man hozott létre – békés célokkal. A mesterséges intelligencia finomítása érdekében a tudós a saját idegi hálózatát másolta le, és azt bináris kóddá alakítva ezt adta meg a robot alapprogramjának. Azonban ez komoly hiba volt a részéről, ugyanis nem csak a saját intelligenciáját ruházta át Ultronra, hanem az emberekre jellemző mentális labilitást is – a lelkiismeret és önkontroll nélkül. A robot hipnotikus sugaraival kitörölte a létrehozásával kapcsolatos emlékeket Pym elméjéből, és megszökött, hogy utána sokáig tartó fejlesztések sorozata után szálljon szembe a Bosszúállókkal. Nah, ez az a háttérsztori, ami teljesen lecserélésre kerül a Marvel moziverzumában. Bár lesz Ant-Man film, az jelen állás szerint nem része az Avengers szériának, így Ultron sem származhat Pymtől. Hanem… és itt jön a SPOILER! Mehet? Biztos?   A legvalószínűbb találgatások szerint Ultron alkotója nem más, mint Tony Stark. Nyilván nem szándékosan alkotja meg a Bosszúállók következő nagy ellenfelét, hanem véletlenül. A szivárogtatók szerint Jarvisból alakulna ki Ultron – ami azért hangzik logikusnak, mert ő a Marvel filmszéria egyetlen mesterséges intelligenciája, és igazából a Stark Industries az, amelyik megfelelő technológiai fejlettséggel bír egy ilyen robot kifejlesztéséhez. Az egyik legfontosabb, igaz, nem annyira hivatalos nyom az első Avengers film egy korai sztorivázlata, mely a napokban került nyilvánosságra. Az egyik, fekete-fehér rajzos klip azt mutatja meg, hogy milyen lett volna az első tervek alapján Tony Stark és Loki összecsapása a Stark toronyban, amikor lecseréli a Vasember páncélt egy újabb verzióra. Ebben egy hosszabb – és kevésbé vicces – beszélgetés lett volna, ami viszont egy meglehetősen gonosz Jarvis képét vetíti előre. Íme: http://www.youtube.com/watch?v=X88sxYVoKms Itt úgy tűnik, hogy Loki az, aki manipulálja Jarvist is, és ebben a verzióban kicsit kifinomultabban próbálja átállítani a maga oldalára Tonyt – bár ő ebben a verzióban is simán ellenáll a „sötét oldal” csábításának. Elképzelhető, hogy Ultron valójában a „sötét oldalra” átálló Jarvis lehet – akinek ugyebár nem nagyon okozott gondot több tucat Vasember páncél irányítása sem az Iron Man harmadik részében. Az Unleash The Fanboy nevű honlap állítása szerint kapcsolatba lépett egy Disney-s forrással, hogy megerősítést nyerjen az elmélete, aki annyit válaszolt, hogy „Ez a terv, ahogy én hallottam. Teljesen nyilvánvaló, nemdebár?” Rákérdeztek Paul Bettany esetleges szereplésére is – ő az eredeti angol hangja Jarvisnak, és arra voltak kíváncsiak, hogy most esetleg kap-e a képernyőn is szerepet. A forrás ebben nem volt biztos, az is elképzelhető, hogy valaki mással csinálják meg a motion capture munkálatokat. A honlap felvet egyéb kérdéseket is – így például Scarlet Witch kapcsán. Azt tudjuk, hogy Scarlet Witch szerepelni fog a filmben – akit lehet, hogy Elizabeth Olsen fog játszani -, ő viszont az eredeti képregényekben a The Vision nevű androiddal kerül romantikus viszonyba… akit meg Ultron készít el. Hogy ebből aztán mi igaz, azt legkésőbb 2015-ben meglátjuk – mindenesetre látszik, hogy az elméletgyártások már beindultak. :)]]>