Ez a könyv a Félreértések Nagykönyve. Mindenki, mindenkit félreértett. Az alkotók, azért, mert játék-forgatókönyvet írtak. A Kossuth kiadó, mert ezt science-fictonnak ismerte el és irodalomnak. Az olvasó meg azért, mert azt hitte, ezek után tényleg egy új, gazdagon illusztrált science-fictiont vehet kézbe. Hát nem, itt mindenki mindenkit „átvert”, de leginkább, saját magát. Az alkotók. Azért alkotókat írok, mert az író és az illusztrátor egyformán részt vett a folyamatban. (Ha reklámszöveget írnék, a „magyar Sztrugackijok”-ról beszélnék. De ez itt nem reklám). Talán az a legnagyobb baj, hogy bennük sem tiszta mi is a science-fiction, de ezzel nincsenek egyedül. Egy helyen azt nyilatkozták: „Nem titkolt célunk, hogy egy olyan képzeletbeli univerzumot építsünk, mint a Star Wars szövevényes világa, amiből később animáció, film, esetleg számítógépes játék is születhet. Mindenesetre tárt karokkal várjuk a vállalkozó szellemű jelentkezőket, akik filmvászonra, vagy monitorra álmodnák Jega történetét”. Tehát ezt vállalták, és írtak egy játék forgatókönyvet. Nem többet nem kevesebbet. Még zenét is alkottak, meg egy csomó képet készítettek hozzá. (Az utóbbi időben nem volt még egy ennyire „teleillusztrált” könyv). Vásárhelyi Lajos kritikája a Székelyhidi Zsolt Jega Jade – háborúban született című könyvéhez és illusztrációihoz. Tehát mindent megtettek azért, hogy az alkotás elinduljon a számukra elképzelt úton. De ez akkor sem science-fiction regény, vagy ne adj isten, irodalmi szöveg. Nem is lehet hozzá úgy közeledni, mert aki annak akarja olvasni, az belefullad egy nyelhetetlen, száraz kásahegybe. Itt minden és mindenki csak jelen van. Hogy miképpen is néz ki, abban segítenek a grafikák. Az alkotók feltett szándéka, hogy a tervezett 12 kötetből, majd valamelyik képregény lesz. Azért egy ennyi kötetes forgatókönyv már pályázhat a Guiness rekordra! A szereplőknek csak nevük van, semmi másuk. Szegény főhősnőnek még rendes ruhája sem. Csak edzőcipője, meg pár nagyon szükséges fegyvere. És gondolom rettenetesen össze-vissza karcolt bőre, miközben tanulás ürügyén mászkál a számára teremtett dzsungelben. (Nagyon féltem, mert ha a kényes helyre beültetett piercingje beakad valahova, az megrázó élmény lesz számára. Bár legalább úgy talán megismerkedik a valósággal). A történet majdnem szokásos. Az emberiséget egy katasztrófa kiirtja, majd a mindenség ura, AO úgy dönt, újra kell teremteni. Egy Iris nevű hölgy – aki mellesleg istennő is -, feláldozza magát és töméntelen sok petesejtjét, és beszáll a teremtésbe. Egy robot kiszedi belőle ezeket a sejteket, majd klónozásos és jövőbeli nanotechnikákkal összekutyul belőle valamit. (Gondolom, sápadnak a szűznemzéssel szaporodó levéltetűk, hogy ők nem tudnak ilyen technikákat használni!) Végül ezt az elegyet tojás formájú inkubátorokba teszik és keltetgetik. Amikor az egyik kozmoszban vándorló faj szól, hogy megfelelő bolygót talált a tojásoknak, akkor odamennek egy űrhajóval, és ágyúból a bolygóra lövik az inkubátor-tojásokat. Meg a kezdéshez szükséges technikát. Ám – hogy konfliktus is legyen – egy „ködrobot” éppen arra ólálkodik, és mivel a királyától azt az utasítást kapta, hogy mindent el kell pusztítania, hát rántottát csinál a tojásokból. Csak egy, csak egy legény (leány) marad talpon a vidéken, ő lesz a mi főhősünk. Magányosan neki vág a világnak és a tanulásnak. Főhősünk a maga történetét egy kozmikus könyvtárosnak, a mindentudás letéteményesének meséli el. Tehát nem lőttem le a tizenkettedik kötet végső poénját; a hölgy mindent túlél. Ez ugyan viccesen hangzik, mármint a történet, de ezt így írták le nekünk. Ebben sem irodalom, sem fantasztikum nincsen, tudomány meg nanotechnika pedig nyomokban sem! Vannak azonban más szereplők is! Civilizációk, akiket AO hét egyed kivételével teljesen kipusztított, meg két egymással harcoló király. Akik az utolsó szál robotig kitartanak. Ám a szerző őket sem jellemzi, semmijük sincs, csak egy jó kép róluk, hogyan is kell elképzelni őket a filmeseknek, vagy a játékgyártóknak. Majd a sült krumpli mellé lehet kapni egy húsz centis műanyagbábút, egy üdítővel egyetemben. Ennyit az alkotásról. Most pedig beszéljünk a kiadóról! ők is félreértettek valamit, ha ezt a forgatókönyvet science-fiction regényként díjazták, és irodalomként be akarják nekünk adni. „A kiadó elképzeléséhez a már létező „cyber-fiction”, illetve a „techno-thriller” műfaja állt a legközelebb, amelyek legjelesebb képviselője Michael Crichton (Jurassic Park, A gömb, Androméda-törzs, Átprogramozott ember, Félelemben… és még sok lebilincselő történet). A másik jeles szerző, aki a pályázat szempontjából alapul szolgálhatott, az orvosi thriller koronázatlan királya, Robin Cook (Kóma, Vakság, Járvány, Halálos kockázat, Láz stb…). A zsűri tagjai voltak: dr. Tarján Tamás irodalomtörténész, az ELTE docense; Turczi István író, költő, műfordító; és Szalai Lilla, a Kossuth Kiadó munkatársa.” Hát… el sem tudom képzelni, milyenek lehettek a többi beadott, de nem díjazott írások? Lehet, hogy a kiadót a sok kép zavarhatta meg, és a mellékelt zene? Nem tudom, csak azt látom, valami nagy bizonytalanság keletkezett. Esetleg át sem nézték a kéziratot rendesen, és ebből adódhattak a problémák? Mert olyan „költői szófacsarékok” maradtak a szövegben, amik sem egy irodalmi szövegben, de egy forgatókönyvben sincsenek helyükön. Jó szemű szerkesztő azonnal kiszúrja, és kigyomlálja őket. Ám esetleg nem vette észre, vagy respektálta a szerző eddig megjelent verseit? Mindez lehetséges. Sajnos azt sem vette észre senki, hogy a magyar nyelvben a páros testrészeket egyes számban kell írni már egy jó ideje! Itt annyi kezei, szemei, fordult elő, hogy sepregetni lehetne őket. A Kossuth kiadót komolyabbnak ismertem és gondoltam. Valaki, valakik nem voltak a helyzet magaslatán, vagy valami miatt becsukták a szemüket. Tényleg nem tudom elképzelni, hogy ennyi jóravaló ember hogyan tudta magát ennyire átverni! Azt meg végleg nem hiszem, hogy majd a még megmaradt 11 kötetet is kiadják. De akkor meg minek kezdték el? Azt sem hiszem, hogy nem volt jobb kézirat. Hiszen a kiadó kilencven valahány beadott műről beszélt. Ahogy a mai tudományos-fantasztikus irodalmat ismerem – már ami megjelent -, elég jó a minőség. Ennél jobbak is minden bizonnyal be lettek küldve, akkor miért pont ezt? Tudom, üzleti titok; erre szoktak hivatkozni. Itt újra leszögezem, nekem nincs a szerzőkkel semmi bajom, csak nem értem a kiadó választását. A szerzők azt mondták és tették, amire vállalkoztak. De a kiadó valamiért átverte önmagát, és az olvasókat is! És akkor itt tartunk az olvasóknál. Az életem folyamán jó pár könyvet – köztük tudományos-fantasztikus irodalmat is – olvastam, de még illusztrált forgatókönyvvel senki nem traktált irodalom ürügyén. Pedig Lem vagy Zsoldos Péter esetleg Szatmári Sándor, még így is izgalmas lett volna, talán. Esetleg pár zeneszám mellékletével? Nem poénkodni akarok, de valahogy nem ugyanaz az íróknak és nekem elképzelésünk arról, hogy mit lehet elolvasni science-fictionként. Mert nekem olvasónak nem az a dolgom, hogy filmet vagy videó játékot gyártsak. Vagy régebbi filmélményeimből rakjam össze az olvasott szöveget. Hanem az, hogy a leírt szereplők jelleme, cselekedetei, gondolatai képeket és gondolatokat ébresszenek bennem. Hogy tudjak velük együtt érezni, izgulni értük. És olvasható, gördülékeny legyen az elém adott szöveg. Hát ebből a forgatókönyvből mindez hiányzott. Persze az is lehet, hogy ódivatú vagyok és olyanokat kérek számon, amik ma már nem divatosak. A posztmodernre szoktak hivatkozni ebben az esetben. Az az eset jutott eszembe, amikor egy ismerősömmel sétáltam, és megláttunk egy rettenetesen ízléstelen és ronda épületet. Én azt találtam mondani, hogy ez randa, mire ő azt válaszolta, nem randa, hanem posztmodern. Hát ezt talán nem kellene a science-fiction irodalomban megvalósítani. Van pár szerzőnk, akik jókat és olvashatókat írnak, sőt még el is lehet rajtuk gondolkodni, néha még napokra élményt is adnak. Akkor minek nekünk irodalomnak álcázott játék- forgatókönyvekre pazarolni időnket és nyálunkat. Száraz és ehetetlen. Nem kérek belőle, még képekkel sem. Nálam ezek a jega-jádés tojások összetörtek, és semmi használható nem kelt ki belőlük, esetleg csak egy száraz zsírtalan rántotta lehetne belőlük! Majd, talán ha videojáték lesz belőle, akkor megnézem a főhős edzőcipőjét is… Talán…]]>
