Roham nyolc megjelenés




Megjelent a Roham Irodalmi és művészeti magazin nyolcadik száma. Az ingyenesen kapható kiadványban versek, novellák, cikkek egyaránt olvashatók, illetve mély merítést nyújt a képregények világából is. Fellelési helyeit megtalálod a http://roham.hu/lelohelyek.php cím alatt a kiadvány honlapján.

Az idő nem vész el…

Előszó: 89 előtt, a szabadságunk egy részéért cserébe, viszonylagos biztonságban éltünk. Aztán ránk tört a szabadság, a “Nyugat”, amivel sokan máig nem tudnak mit kezdeni. A lehetőségeink számának növekedését nehéz ügyesen kezelni, nehéz nagy biztonsággal egy dolgot csinálni, hiszen annyi minden mást is lehetne tenni. Ezen túl pedig nem könnyű megállapítani, hogy változott-e egyáltalán valami, és ez frusztrációt okoz sokakban. A Roham 8-as száma ennek az átmeneti időszaknak, az elmúlt húsz évnek próbál tükröt tartani, s reményeink szerint segít kissé elrendezni magunkban a dolgokat, sőt időnként még szórakoztat is. Pályázóinknak pedig még egyszer köszönjük az írásokat.



Hirdetés

Versek
Kókai János (illusztráció: Győrffy László)
Juliról
Azóta
Nehézség
Semmi-óda

Novellák, elbeszélések
Tamás Nándor: Doszvidányija! (illusztráció: Szabó Balázs)
Felki Ádám: Árnymajmok (illusztráció: Sirály Dóri)
Kókai János: Vendég (illusztráció: Stark Attila)
Fejér-Dalos Péter: Utolsó utca (illusztráció: Berta Ágnes)
Stöckert Gábor: A por őrzői (illusztráció: Szántó Krisztián)
Szabó Tamás: A változás szele (illusztráció: Vidák Zsolt)

Cikkek
Szellár: Sztálin és öröksége (illusztráció: Szöllősi Géza)
Sz. Deme László: Színház a jövőben

Képregények
Zergényi Csongor, Vidák Zsolt: Töki
Szabó Balázs: Kozmikus percek, 1. rész
Füredi Tamás: Un ideal boy
Bakó Tamás, Szellár: Hullagyűjtő
Baranyai András, Mikó Csaba: Égető, 1. rész
Zergényi Csongor, Szöllősi Géza: Vagina refreshing
Stark Attila: Kuro Kurioso

Galéria
Baranyai András
Földes András: A plakátfiú megvezeti a nézőt

Roham #8
Irodalmi és művészeti magazin
2009. április

Főszerkesztő: Korchma Zsombor
Irodalmi szerkesztők: Mikó Csaba, Sipos Zoltán, Tick Péter, Varga Illés
Művészeti vezető: Szöllősi Géza
Design: Stark Attila
Borítóterv: Baranyai András
Illusztrációk: Berta Ágnes, Györffy László, Sirály Dóri, Stark Attila, Szabó Balázs, Szántói Krisztián, Szöllősi Géza, Vidák Zsolt
Korrektor: Gángoly Attila
Logisztikus: Pavetits Bálint

Kiadja: Roham Kulturális Egyesület
Felelős kiadó: Korchma Zsombor

Kapcsolódó cikkek


Lezárult a Roham magazin fantasztikus novellapályázata
Hogy mi változott ’89 utánő A nyugat vagy a kelet felé tettünk–e egy újabb lépést a rendszerváltással? Egyáltalán változott-e bármi is itt a Kárpát medencében...

A magyar scifi halott, de a hulla remekül néz ki
Írja az Index címoldalán a Képgyár blog. A Roham egyébként nem az albán bőrmívességgel és Szkander bég szobrával, hanem sci-fivel foglalkozott. Sőt, még inkább azzal,...

A 15 leggazdagabb SF karakter
Hazánkban is népszerű kiadvány a “100 leggazdagabb magyar”, és persze külföldön is jelentkeznek hasonló listákkal különböző kiadók. Az egyik legprofibb listázó a Forbes, amelyik viszont...

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word