Hernádi Gyula Az elnökasszony című, 1978-ban írt – a 2060-as években játszódó – kisregényét olvastam legutóbb. Ebben az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztását – először a történelemben – a “nagybetűs” nő nyerte meg. Egy 35 év körüli csinos, kiváló szónok és megfontolt politikus: Mrs. Jaqueline David, akit 2060-ban nagy fölénnyel az USA ötvenedik elnökének választottak meg. A szuperhatalom gazdasági, katonai és kulturális fejlődése töretlen, egyedül a hatalmas méretű bevándorlás okoz gondot, a 360 millió lakosból 120 millió a másodrendű állampolgár. — Jávori István könyvajánlója. Az Államokban a XXI. század második felében a tudomány segítségével elérhetővé válhat a 200 éves átlagéletkor, ám a fejlődés gyümölcseiből nem mindenki részesülhet. Az élethosszabbító szerből a vendégmunkások nem kaphatnak, ők egy idő után – a lázongások elkerülése végett – hatalmas méretű táborokba kerülnek. A genetika előretörése is határtalan: a biológusok képesek kimérák gyártására is. A kimérák: ember-állat kombinációk: kentaurok, sellők, szfinxek. Az elnökasszonyt veszély fenyegeti, valakik merényletre készülnek ellene. Egy asztrológusnő (Mrs. Jacobson) meglepő összefüggésekre figyel fel az amerikai elnökök sorsában. Az asztrológia hamarosan “államvallássá” válik, az okkultizmus uralja el Amerikát. Az alternatív történelmi sci-fi elején Oidipusz tragédiájának cselekményvázlatát is átismételhetjük, sőt egy megdöbbentő jelenetnek is szemtanúi lehetünk. Alapvető asztrológiai ismeretek tisztázása után politikai krimibe keveredünk, egy fokozatosan terjedő polgárháború eseménysorába is bepillanthatunk. Hernádi Gyula az elnyomottak mellé áll, szerinte a zsarnokságnak – bármennyire is agyafúrt, és bármekkora technikai, katonai fölényben is van – mindenképpen pusztulnia kell. Arra is választ kapunk a történetben, hogy milyen mélyre süllyedhet, mennyire – totálisan – érzéketlenné válhat egy korábban jó szándékú politikus, ha eszement téveszmék rabjává válik. Az a mondás is igazzá válik ebben a modern mesében, hogy: “Az lehet a legkegyetlenebb árulód, aki a legszebben mosolyog rád!” +++ Az elnökasszony-nak tévéfilmváltozata is született (én az 1970-es évek végén láttam), amiről meglehetősen kevés adat lelhető meg fenn az interneten: Író: Hernádi Gyula, forgatókönyvíró: Aczél János, operatőr: Ráday Mihály, rendező: Szinetár Miklós. Színészek: Béres Ilona, Gobbi Hilda, Láng József, Sáfár Anikó… A kötet a Rakéta Regénytár (rare könyvek) sorozatban jelent meg 1978-ban. Magvető Kiadó, Budapest Ára: 6, 50 Ft. Ajánlott oldalak: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hernádi_Gyula http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=9873 http://magyar.film.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=36505&catid=9&Itemid=11 http://www.port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=3887 http://www.filmkatalogus.hu/Hernadi-Gyula–sz3323]]>