Könyvkritika

Régészek az űrben – Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban


Alex Benedict nagyon a szívemhez nőtt, így némi csalódással vettem tudomásul, hogy búcsút kell intenem a kedvenc jövőbeli régiségkereskedőmnek, mivel az Emlékmű a csillagokban Jack McDevitt magyarul újonnan megjelenő, egyébként 1994-ben indult sorozatának első kötete. A cím magyar fordítása egyrészt találó, mert valóban az idegenek által hátrahagyott Nagy Emlékművekről van szó, ugyanakkor az angol cím, az Isten gépei/gépezetei pontosabb, csak hát ilyen című magyar SF regény már van (Brandon Hackett: Isten gépei).

Emllkmű a csillagokbanAz Emlékmű a csillagokban legjobban sikerült része a prológusa, amely megadja központi problémát: egy magasan fejlett idegen civilizáció nyomainak felfedezése miatt keveredik a szereplőkben és az olvasókban is az emberi kíváncsiság meg a már-már vallásos áhítat, ami A. C. Clarke és a Randevú a Rámával című regényét idézi fel.  A prológus a téma mellett meghatározza a regény alaphangulatát is: kicsit spirituális, lenyűgöző és nyugtalanító, gondolatébresztő…  A fő kérdés, hogy kik az emlékművek építői, mi volt a céljuk, és mi okozhatja, hogy civilizációk bizonyos időközönként kipusztulnak.

Az Emlékmű a csillagokban hard SF-ként van meghatározva, de abban nem különbözik az Alex Benedict regényektől, hogy a tudományok közül nem a fizika vagy a csillagászat van a középpontban, hanem a régészet, vagyis ez esetben az exorégészet. Még a földi kultúrák emlékeinek feltárása és megértése is izgalmas, ez hatványozottan igaz, ha idegen fajokról van szó, és regény épít is az ebben rejlő vonzerőre.

A történet 200 évvel napjaink után játszódik, az emberek a földi klímaváltozás miatt bolygókat terraformálnak, és eközben találják meg tizenhárom különböző Emlékművet, az első egy bizarr, karmos nőalak szobra a Szaturnusz Iapetus nevű holdján.  Az exorégészek ezeket vizsgálják, próbálják megérteni a jelentőségüket, a módszerek nem sokban különböznek hagyományos régészettől, csak a helyszínek különösebbek, veszedelmesebbek. Ezzel szemben meglepő, hogy a főszereplő nem egy régész, még csak nem is a legmeghatározóbb karaktere a történetnek. Priscilla „Hutch” Hutchins pilóta, így keveredik bele az eseményekbe. Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy lehet az ő személye a habarcs, ami összetart egy regénysorozatot, ugyan szimpatikus és élethűen emberi, de nem túl izgalmas vagy összetett személyiség. Bár lehet, hogy a róla kialakult képet előnytelenül befolyásolták az érzékletes és karizmatikus mellékszereplők.

Az Emlékmű a csillagokban mégsem karakterekre épít, hanem a bölcselkedésre és arra a feszültségre, amit egy rejtély megfejtése jelent. A szerkezetileg négy részből (meg egy prológusból és utószóból) álló regény azonban nem egyetlen nagy ívű történet, az első három rész lehetne négy hosszabb elbeszélés, amiket a szereplők egy részén túl az köt össze, hogy súlyos veszteségek árán, de gyűlnek a mozaikdarabkák a végső nagy megoldáshoz. Az egyébként is mozaikszerű regényt még jobban széttördeli a sok naplórészlet, levél, könyvtári bejegyzés, a rövidhírek a Földről, így nem szippantja be az olvasót.

Emlékmű-a-csillagokban

Összességében az Emlékmű a csillagokban jellemzésére talán a legjobb szó a régi vágású, és nem azért, mert több ezer éves régészeti emlékek állnak a középpontjában. A klasszikus SF téma, az idegennel való találkozás jelenik meg, de nem az a félelem kíséri, hogy egy fejlettebb faj leigázza a Földet, hanem hogy elkéstünk, a nagy civilizációknak már leáldozott, az emberek csak a romok között bolyonghatnak. Ettől még lehetne egy remek McDevitt regény, de nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy az egész sehol sincs Alex Benedict egy-egy kalandjához képest. Persze ettől még az egyébként hét kötetes Priscilla Hutchins (Academy) sorozatnak lehetnek jobban sikerült folytatásai.

Történet 70%
Hangulat 80%
Karakterek 75%
Final Thoughts

Régivágású hard SF regény régészekkel és idegen romokkal.

Overall Score 75% Esélyt érdemel
Readers Rating
0 votes
0