Marvel egyébként olajozottan működő gépezetébe apróbb homokszemcsék kerültek: már ha apróságnak lehet tekinteni, hogy Edgar Wright, az Ant-Man eddigi rendezőjének elváltak az útjai a stúdiótól. Azóta a Marvel lázas keresgélésbe kezdett, hiszen a 2015. júlisi bemutató dátuma már kőbe van vésve. Két hét alatt legalább nyolc különböző rendező nevét dobták be a köztudatba a hollywoodi híroldalak, akikben az volt a közös, hogy mindannyian inkább vígjátékos területről érkeztek volna. A legelső név, ami így kiszivárgott, az Adam McKay volt – ő ugyan nem foglalja el a rendezői széket, viszont a forgatókönyvben segíteni fog. Hivatalosan semmit nem lehet tudni a rendezőváltás okáról, de a források szerint pont a forgatókönyv volt egy olyan neuralgikus pont, amin elvérzett Wright és a Marvel kapcsolata, a stúdió állítólag olyan változtatásokat kért, amikkel Wright nem értett egyet. Nem lesz sok idő a script átdolgozására, a forgatás megkezdéséig alig van hátra néhány hét. Az új rendezőnek, Peyton Reednek elég érdekes kapcsolata van amúgy a Marvel-el, a 2000-es években ugyanis ő volt az, aki a Fox számára elkezdte fejleszteni az első Fantastic Four mozifilmet. Majd 2003-ban kilépett a produkcióból, mert kreatív nézetkülönbségei adódtak a Fox-al. Most ő válthatja Wright-ot, akinek meg a Marvel-el voltak gondjai. És hogy miért fontos szereplője az Avengers világának egy hangyás szuperhős? Az kiderül egy korábbi cikkünkből.]]>