Gyermekként Lawrence Newtonnak az volt az egyetlen vágya, hogy csillaghajóra szálljon és felfedezze a galaxist. Ám a huszonnegyedik századi Amethi telepesvilágán rossz helyen és időben született, hisz az emberi űrrepülés korszaka a végéhez közeledik. Így sok más lázadó kamaszhoz hasonlóan ő is elszökik otthonról. Húsz évvel később egy félkatonai szakasz parancsnoka egy másik világ elleni invázióban. A megmaradt néhány csillaghajót birtokló óriáscégek cinikus módon „kintlevőség-behajtásnak” nevezik ezeket a hadjáratokat, de a valóságban egyszerű kalózkodásról van szó. Regényrészlet Lawrence-t megnyugtatta a sötétség. Melegség vette körül, a teste kényelmes és laza állapotba került. Nem érzett fájdalmat. Mint az anyaméhben, gondolta. A fülében szabályos szívverés dobolt, nyilván a sajátja. A levegő könnyedén áramlott a tüdejébe. Úgy sejtette, mozogni is tudna, ha akarna, de nem akart. A sodródás kényelme túlságosan csábító volt. Csak a szemét nem tudta használni ebben a kellemes környezetben. Aztán egyszer csak szem nélkül is látni kezdett. Az élete eseményei ki-be úszkáltak a tudatába, mindenféle rendszer nélkül, ahogy az emlékek szoktak. Látta a szüleit. Újra játszott a testvéreivel. Roselyn is felbukkant, csupa mosoly és szerelem. Idegen világokon járt, és egyre csak ment, végig a fennsíkon, át a hóvihar magányán. Ott volt előtte a krátertó, és ő karjait széttárva belevetette magát. Mosolyt érzékelt, enyhe gúnyt. Nem csak a saját emlékeit ismerte. Valaki másnak a távoli álmai is ott derengtek az univerzumában. – Hahó! – Hahó, Lawrence! – Ki vagy? – Az arnooni emberek sárkánynak hívnak. – Akkor hát itt vagyunk, Arnoonban? – Igen. – Mi történik most? – Helyrehozom a tested. – Orvos vagy? – Nem. – Akkor mi? – Szeretnél megismerni? Gyere! A sárkány álmai felerősödtek, s az univerzum már nem volt sötét. A sárkány álmaiban ott volt minden, amit Lawrence valaha is elképzelt. Egyfajta keserű humorral nyugtázta a Gyűrűbirodalom iróniáját. Az univerzum megint meglódult körülötte, s elvitte azt az életet, amit valódinak hitt. Színes, elegáns tények öltöttek lassan testet, s összeolvadtak saját gondolataival, amíg megvilágosodássá nem váltak. Ebben a tisztán látó állapotban úszott Mozark után, aki bolygóról bolygóra röpdösött. Aztán rájött, hogy a történetből jókora szakaszok hiányoznak. – A legtöbb emlékem elveszett – mondta a sárkány sajnálkozva. – Akkor hát ez valóság – tekintett végig Lawrence a Városon, hogy elgyönyörködjön az ezüst- és kristálypalotákban. – Ez történelem. – Milyen régi? – Tízmillió éves, ha nem régebbi. Már ez a tudás sincs meg bennem. Ha nyitva lett volna a szeme, Lawrence biztosan sírva fakad. A sárkány tudása felmérhetetlen volt, a fizikai tudománya hatalmas. Megvolt a lehetőség, hogy elérjen… bármit. Lawrence nemcsak áhítatot, de alázatot is érzett. Saját céljai oly jelentéktelenné és kicsinyessé zsugorodtak mindehhez képest. A sárkány mégsem ítélkezett felette, s ettől csak még nagyobb lett benne a bűntudat. – Reméltem, hogy kincset találok itt – mondta Lawrence -, de el sem tudtam képzelni, hogy ennyire gazdag leszek. – A falubeliek sosem tartották magukat gazdagnak. – Pedig azok. Higgy nekem. Nincs nagyobb ajándék annál, mint hogy téged ismerhetnek. Te vagy az a remény, melynek létezésében már jó ideje nem hittem. – Köszönöm. Bár az emberek érdeme, hogy felélesztettek engem. Nem léteznék, ha ti nem vágtok bele. – Egy dolgot szeretnék tudni – mondta Lawrence szégyenkezve. – Biztos vagy Mozark dolgában? Azok a helyek és népek, amelyeket meglátogatott, csakugyan léteznek? – Nekem csak emlékeim vannak. Belőlük állok. A te múltad vajon létezik, Lawrence? – Néha úgy érzem, jobb lenne, ha nem.]]>