Paradox – új angol sci-fi minisorozat




paradox_sorozat300November 24-én mutatták be a BBC-n a csatorna legújabb science-fiction minisorozatát, a Paradoxot. Az alapszituáció kicsit hasonlít a Flash Forwardra: egy nyomozócsapat egy jövőben megtörténő bűncselekmény szeretne felderíteni. Az időkeret azonban sokkal szűkebb: a nyomozóknak mindössze tizennyolc órájuk van, hogy a Dr. Christian King laboratóriumából közvetített képeken látható tragédiát megakadályozzák.

A főszerepet játszó Tamzin Outhwaite (Rebecca Flint szerepében látható) szerint a sorozat arra készteti majd a nézőt, hogy végiggondolja, mi a sors, a jövő, s hogy ki irányítja azt. Az epizódok 60 percesek, és a szűk időkeret adta lehetőségeket olyan ritmusban próbálják kihasználni, mint a 24 című sorozatban. Simon Cellan Jones rendező elképzelései szerint a néző egy percet sem pihenhet a tévé előtt a székében. A sajtónyilatkozatokból az is kitűnik, hogy sötét, tragikus hangulatúra vették a készítők az epizódokat, kevéssé a sci-fin, mind inkább az emberi lélekábrázoláson van a hangsúly. A további szerepeket a skót Mark Bonnar (Ben Holt őrmester), a szintén skót Emun Elliot (Dr. Christian King), és Chiké Okonkwo (Callum Gada nyomozó) játsszák.

A Paradoxot az a Clerkenwell Films gyártotta, amely már forgatott egy természetfeletti thriller-sorozatot Afterlife címen. A most induló széria forgatása Manchesterben kezdődött június 14-én. Az utolsó, ötödik epizód december 22-én kerül majd adásba.

Kapcsolódó cikkek


Géniusz – Misztikus magyar minisorozat ma az m1-en
A kiadott műsortervtől eltérően Szerda este 21.30-tól kezdi el vetíteni az m1 a Géniusz című misztikus minisorozatot. A sorozat forgatókönyvét az a Fonyódi Tibor írta,...

Korrigált nézettségi adatok
Az Egyesült Államokban a televíziós nézettségméréssel foglalkozó Nielsen legújabb kutatásai egyes esetekben alaposan átfestették a képet: bizonyos sci-fi sorozatok esetében például sokkal nagyobb nézettséget mutattak...

Blogajánló: Mi lesz a sorozatainkkal?
Eljött az új évadok indulásának ideje: az Odaát (Supernatural), a Hősök (Heroes), A mentalista (The Mentalist), A rejtély (Fringe) ismét képernyőre kerül a tengerentúlon, sok...

7 hozzászólás

  1. Chelloveck szerint:

    Mennyi eszük van, hogy csak öt részesre csinálták. Utána úgyis megszűnne. :P

  2. adeptus szerint:

    Azért a Különvélemény nélkül valószínűleg ez a sztori sem jutott volna eszükbe.

  3. sheenard szerint:

    adeptus: nem kell mindennek előképeket keresni :)

  4. NocadLee szerint:

    Azt csípem az angol sorozatokban, hogy ha csak 5 részt csinálnak egy évben, akkor az az öt rész oda van téve rendesen.
    Nem húzzák el huszonkettőig, csak azért mert meg van rendelve.

  5. sheenard szerint:

    Egyébként a kezdő képsorok alapján az alapötlet inkább a Frequency című filmre hajaz… :)

  6. NocadLee szerint:

    Hát, én megnéztem az első részt, de… hmmm… ez a “24″ dinamikájától azért messze van.

    És arra alapozni egy sorozatot, hogy a kapunk a jövőből egy értelmezhetetlen képsorozatot (amik között a kapcsolat a vakvéletlenek révén alakul ki), aztán rohangászunk, mint a mérgezett egerek, hogy megakadályozzuk az eseményt, amiről azt sem tudjuk, hogy micsoda, de végül az égvilágon semmit se tudunk tenni… hát, nem tudom.

    Ennyi erővel lottózhatnának is.

  7. sheenard szerint:

    Angol minisorozatban nekem kevesebb jön be, mint amerikaiban. Gergő szerint nincs izlésem, szerintem meg ő a sznob… :)

    Jelen esetben nekem sem jött be annyira az első epizód…

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word