Könyvkritika

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány [kritika]


Elkezdhetném sorolni a Paolo Bacigalupi regénye által besöpört rangos irodalmi díjakat (Locus, Hugo), de nem teszem, mert a díjakban nem hiszek. A kritikusok dicsérete és olvasói érdeklődés között gyakran áthidalhatatlannak tűnő szakadék húzódik. Nekem az a lényeg, leköt-e egy könyv vagy nem köt le, és ez a mű számomra maximálisan megfelelt ennek a kritériumnak.

Mivel a szerzőnek ez az első műve, korántsem meglepő módon még sohasem hallottam róla, de ha hasonlítani akarnám valakihez, leginkább James Clawellel tudnék párhuzamokat találni. Ugyanaz a nagy ívű, epikus hangvétel jellemzi, mint a méltán világhíres angolszász írót és a távol-keleti környezet részletekre is kiterjedő ismerete. A történet során jó néhány thai szó felbukkan, de a kontextus révén mindet könnyen sikerül értelmezni. Ezen kívül betekinthetést nyerhetünk a keleti gondolkodásba, a buddhizmusba, a szellemvilággal és karmával kapcsolatos témákba; mindezt annyira profi módon, hogy egy pillanatig sem érezzük erőltetettnek vagy unalmasnak. Bukros Zsolt kritikája.

Már maga a regény által képviselt sci-fi irányzat is izgalmas, tekintve, hogy leginkább biopunkként lehet kategorizálni. Ez azt jelenti, hogy az energiaválság utáni jövőben találjuk magunkat, ahol a biotechnológiáé a vezető szerep, és ahol a megszokott status quo eltolódott az ázsiai térség irányába. Ebben a különös utópiában veszedelmes járványok söpörtek végig az egész Földön, és a globális felmelegedés csöppet sem elhanyagolható tényezői is alaposan megnehezítik a mindennapokat. A sztori középpontjában földrajzilag a Thai királyság áll, amelynek elrejtett és gondosan őrzött magbankja révén sikerült kivívnia a nagyhatalmak között egyfajta vezető szerepet.  A megemelkedett tengerszint miatt gigászi gátrendszer óvja a víztől a szigetországot, a szén és a kőolaj annyira drága, hogy már luxuskategóriának számít, elektromosság helyett génmanipulált, elefántra emlékeztető biomonstrumok, a megodontok hajtják az üzemek gépeit. A gépezeteket és a fegyvereket lendrugók működtetik, amelyek jóval több energiát képesek raktározni a mi jelenkori rugóinknál.

A világot nagyhatalmú mamutcégek mentik meg az éhhaláltól, az úgynevezett kalóriacégek, melyek jól kiképzett ügynökök és tehetséges génripperek révén igyekeznek biztosítani maguknak az élelmiszerpiacon a monopolhelyzetet. Az állapotok sok helyütt még mindig kaotikusak, az emberek újfajta betegségektől, a hólyagüszöktől és a cibiszkózistól rettegnek, és elpusztíthatatlan genetikai mutációk jelennek meg.  Thaiföldön a Környezetvédelmi Minisztérium rettegett fehéringesei gondoskodnak a törvények betartásáról; bárhol csak egy apró biológiai szennyeződést érzékelnek, mindent habozás nélkül felégetnek.

A címben is szereplő felhúzhatós lányt Emikónak hívják, Japánban készítették, és illegális szex játékszerként tartózkodik Thaiföldön. Mint más mesterséges emberek ő is tökéletesebb a valódi humán lényeknél, elképesztően gyors és semmilyen hatással sincsenek rá a gyilkos fertőzések. Ugyanakkor darabos, töredezett mozgása nyomban elárulja, valójában hová tartozik, és kondicionálása következtében kutyahűséggel engedelmeskedik aktuális gazdájának.

Az ő kitöréséről és belső felszabadulásáról ez a történet, de nem ő a mű egyetlen jelentős főhőse. A cselekmény több szálon fut, és számtalan más karakter kálváriáján keresztül ismerhetjük meg ezt a rejtelmes és borotvaélen táncoló világot, ahol egy aprócska szikra is elegendő lehet, hogy a fehéringesek mindent felégető fáklyái újra lángra lobbanjanak.

A felhúzhatós lányt nem csupán a sci-fi rajongóknak ajánlom, hanem azoknak is, akik kedvelik a lektűr irodalmat. Minden megtalálható benne, ami egy jó regényhez kell: politika cselszövések és intrikák, korrupció és ipari kémkedés, szex és az alvilág, és végül, de nem utolsó sorban jól árnyalt karaktereket, akik saját sorsukon keresztül viszik előre a történetet. Aki szereti James Clawellt vagy mondjuk, Ken Follettet, az nagy valószínűséggel Paolo Bacigalupit is szeretni fogja.

Írta: Bukros Zsolt