Részlet

Orson Scott Card: Ender árnyéka – Előszó


Üdvözlünk a Hadiskolában!
Minden gyermek életében adódnak nehéz pillanatok. Főképp ha az utcán nő fel, ahol koldulnia kell az ételért, és kivert kutyaként kell megküzdenie a hozzá hasonló, éhező kölykökkel, akik egy gerezd almáért is ölni képesek.

 Ha létezik bármi, amit Bean az utcán megtanult, az a túlélés. Nem ököllel és izommal, ahhoz ő túl apró. Ésszel. Bean csodás elméje elemez és számít, ügyesen használja ki ellenfelei gyengeségeit.

Mi is lehetne ennél kívánatosabb tulajdonsága annak a tábornoknak, akinek le kell győznie az emberiséget elpusztítással fenyegető idegen fajt, a hangyokat? A Hadiskolába kerülve Bean megismerkedik és barátságot köt egy másik lehetséges jövendőbeli hadvezérrel, Ender Wigginnel, az egyetlen lehetséges riválisával. Ám mindkettőjüknek ugyanaz a problémája: a jövő immáron a jelen.
A legendás regény, a Végjáték, ezúttal Bean szemszögéből.

Előszó

Ez a regény, ha szigorúan vesszük, nem folytatás, mert nagyjából ugyanakkor kezdődik, amikor a Végjáték, és nagyjából ugyanott is ér véget. A szereplők és a helyszínek javarészt azonosak, sőt, ami azt illeti, maga a történet sem változott igazán, ám ezúttal egy másik karakter nézőpontjából követhetjük az eseményeket. Nehéz pontosan megnevezni, mi is az Ender árnyéka. Társregény? Párhuzamos regény? Talán a “parallaxis” a helyes kifejezés, már ha ezt a csillagászati kifejezést átemelhetem a próza világába.

Ideális esetben azok számára is élvezetes, akik nem olvasták a Végjátékot, és azoknak is, akik többször is végigrágták. Mivel nem folytatás, nem igényli a másik kötet ismeretét, ám ha sikerült elérnem irodalmi célkitűzésemet, a két regény kiegészíti és kiteljesíti egymást. Bármelyiket is olvassuk először, a másik is megáll a saját lábán.

Éveken át jóleső érzéssel figyeltem, ahogy a Végjáték népszerűsége egyre nőtt, különösen az iskoláskorúak körében. Bár nem ifjúsági regénynek szántam, örömmel láttam, hogy e korosztályból is sokan a szívükbe zárták, és sok tanár is felhasználta így vagy úgy az osztályában.

Nem lepett meg, hogy a folytatások – a Holtak szószólója, a Fajirtás és a Tudat gyermekei (Children of the Mind – magyarul nem jelent meg) – már nem találtak ilyen kedvező fogadtatásra a fiatalabb olvasók körében. A nyilvánvaló ok az, hogy a Végjáték egy gyermekről szól, míg a folytatások felnőttekről; mi több, a Végjáték a felszínen legalábbis – egy hősies, kalandos regény, míg a folytatások teljesen más műfajt képviselnek. Lassabbak, töprengőbbek, ideaközpontúak, és az ifjabbaktól távolabb álló témákkal foglalkoznak.

Nemrégiben azonban rájöttem, hogy a Végjáték és a folytatásai közötti 3000 esztendőnyi rés számtalan lehetőséget kínál az első regényhez szorosabban kapcsolódó írások számára. Bizonyos értelemben a Végjátéknak nincs is folytatása, hiszen a másik három kötet egyetlen összefüggő eseménysort mutat be, míg a Végjáték önálló történet.

Rövid ideig kacérkodtam a gondolattal, hogy megnyitom a Végjáték világát más írók előtt; odáig merészkedtem, hogy bevontam Neal Shustermant, akinek a munkásságát nagyra tartom, hogy közösen gondoljuk végig a katonai akadémia, Ender Wiggin és társai történetét. Beszélgetéseink során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a legkézenfekvőbb karakter, akivel foglalkozni érdemes, Bean, az ifjú diák, akivel Ender pont úgy bánt, ahogy vele a felnőttek.

Aztán történt valami. Minél többet beszélgettünk, annál féltékenyebb lettem Nealre, amiért ő írná meg a könyvet és nem én. Végül számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy még nem végeztem a projekttel, amit magamban cinikusan “gyerekekkel az űrben”-nek neveztem. Volt még mondanivalóm, tanultam egyet s mást a Végjáték első, 1985-ös megjelenése óta. Így aztán, remélve, hogy még dolgozhatunk együtt valami máson Neallel, gyorsan visszaragadtam magamhoz a projektet.

Hamar rá kellett jönnöm, hogy a feladat nehezebb, mint amilyennek tűnik – kétszer elmondani ugyanazt a történetet, másként. Hátráltatott az is, hogy bár a nézőpont karaktere eltért, az író ugyanaz maradt, és alapvetően még mindig ugyanúgy gondolkodott a világról. Segített, hogy az eltelt évek során tanultam pár dolgot, így képes voltam másféle gondolatokat, mélyebb megértést vinni a projektbe. Mindkét könyv ugyanabból az elméből született, de mégsem ugyanaz; ugyanúgy a gyermekkor emlékeiből merít, de más perspektívából. Az olvasó számára a parallaxist Ender és Bean hozza létre, akik egymáshoz közel állva haladnak végig ugyanazokon az eseményeken; számomra, az író számára, a parallaxist az a tucatnyi év adja, ami alatt idősebb gyermekeim felnőttek, és újak születtek, a világ pedig megváltozott köröttem. Sokat tanultam az emberi természetről, a művészetről, ismereteim bővültek.

Ezt a könyvet tartja most kezében a kedves olvasó, és remélem, az irodalmi kísérletet élvezetesnek találja. Nekem megérte ugyanabból a kútból merítenem; az eltelt évek alatt sokat változott a víz, és ha nem is vált borrá, talán mégis nemesedett valamelyest. Mindenesetre bízom benne, hogy ugyanúgy élvezni fogják az Ender árnyékát, mint a Végjátékot, talán még jobban is.

 

Greensboro, Észak-Karolina, 1999. január

Szerző: Orson Scott Card
Kiadó: Alexandra
Kiadás dátuma: 2012
Cím: Ender árnyéka
Tematika: science fiction
Terjedelem: 480 oladal
Bolti ár: 2699,- HUF.

Megvásárolható az Alexandra Kiadó boltjaiban.


719 hozzászólás on Orson Scott Card: Ender árnyéka – Előszó

  1. Nah, majd jövő héten megnézem, hogy a borítón is ilyen hibás-e a fülszöveg, vagy csak az átküldött fileban írták el…

  2. very couple of web sites that take place to become in depth below, from our point of view are undoubtedly nicely worth checking out

Comments are closed.