TV

Olcsó húsnak híg a leve – Revolution kritika


 

Az első három epizód után a gyenge kezdés után erős visszaesés trendje rajzolódik ki az NBC új üdvöskéje, a Revolution című sorozat kapcsán. Bár kissé unalmasak a posztapokaliptikus témák, az előzetes promó alapján mégis várakozással tekintettem rá – de csalódnom kellett.


A legújabb világvégét az az aprócska probléma okozza, hogy globálisan elmegy az áram. Mitöbb, vissza sem jön – a rejtélyes esemény után abszolút megszűnik az elektromosság. Soha többet nem tudnak a zemberek fészbukolni, cserébe viszont megoldódik a zenék és a filmek kalózkodásának kérdésköre, hiszen a torrent sem megy. Meg az mp3 játszók. Meg semmi. Az olyan internetes zsenik is, mint Aaron Pittman, aki mintegy 300 Google alkalmazott főnöke volt a világvége előtt, és volt pár millió dollár a bankszámláján – hát még ő is kénytelen elmenni kapálni. Kapálás közben persze rengeteg ideje van gondolkodni, de akármilyen zseni is, nem találhat magyarázatot egy olyan eseményre, ami komplett fizikai képtelenség.

No persze van azért egy-két ember, akik ha egyszer kinyitnák a szájukat, és egyszer elkezdenének beszélni, akkor fény derülne a rejtélyre, de ezt így a sorozat nyitányakor nyilván nem lehet megoldani. Így az izgalmas alapszituációhoz pocsék megvalósítás, unalmas szereplők és a “jajj-történjen-már-valami”-érzése társul. Valamint kardok, muskéták és egy rejtélyes “amulett”: egy baromi dizájnos pendrive, ami hogy, hogy nem, lehetővé teszi, hogy mégis cseteljünk egy jót a számítógépen. Igaz, ennek a csetelésnek az 1960-as évekre jellemző felületet kell adni, hiszen akik normális grafikus interfészt tudnának tervezni, azok mind elmentek kapálni.

Az alapszitu bemutatásával üdítően keveset vacakolnak, puff, elmegy minden elektromosság, és látványosan elsötétülnek a nagyvárosok, amiket csak a lezuhanó repülőgépek robbanásai világítanak be. Főcím, oszt usgyi előre 15 évet, hogy megtapasztaljuk az összes posztapokaliptikus klisét, amit a Falloutban jól és izgalmasan mutattak be, itt viszont nem. Az Egyesült Államok természetesen miniállamokra hasadt szét, főhőseink a Monroe Köztársaság senyvedő alanyai. És ezzel talán még jól is jártak, mert például séta közben egy rablóbanda is agyonverhetné őket.

Ben Matheson egyike azoknak az embereknek, akiknek lehet valamiféle fogalmuk arról, hogy mi is történt valójában, ezért a pilot epizód első negyedében el is jönnek érte a monroe-i milícia katonái, de egy sajnálatos félreértés következtében jól le is lövik. Helyette a fiát, Dannyt viszik el, akinek a legfőbb személyiségjegye az, hogy asztmás, és olyan tenyérbemászóan szépfiús fizimiskája van, hogy palacsintasütővel kéne beverni. Ben lánya, Charlie pont valahol a farm túlsó felén duzzog az események közben, úgyhogy már csak arra ér vissza, hogy a fater haldoklik. Utolsó kívánsága annyi, hogy keressék meg a bátyját, Milest, mert ő jó az ilyen pofozkodós műveletekben, ő majd segít kiszabadítani a kölyköt.

Charlie társául szegődik a már említett ex-Google-ös zseni, Aaron, aki nyilván már nagyon unja a kapálást, valamint Maggie, Ben nője, aki nyilván nagyon szomorú az események miatt, de leginkább biodíszletnek jó. Meg arra, hogy magával hordozzon egy áram hiányában működésképtelen iPhone-t, ennek a termékszponzoráción túl nyilván lesz majd szerepe is. Milest annak rendje és módja szerint meg is találják az első részben, akit némileg Han Solo-stílusú karakterre próbáltak meg kihozni a készítők: éli a maga világát, oltárira nincs kedve segíteni a környezetén, pláne nem kíván az elnyomó Birodalommal Monroe Köztársasággal harcolni. De minthogy Charlie ügyesen a nyakára hozta a katonákat, hát nincs nagyon választási lehetősége.

A probléma az a Revolitionnel, hogy mindezen karakterek halál unalmasak és laposak. Charlie pluszban halálosan idegesítő is, ami azért is bajos, mert egyébként valahol ő az, aki miatt valamennyire mennek előre az események… még ha nem is merném kijelenteni, hogy ő a főszereplő, bár gyanúsan körülötte forog a világ. Ahogy az elmúlt évek összes befulladt sorozatpróbálkozása, a Revolution is szűkmarkúan méri a fő cselekménytszálat: szokás szerint a 40-45 percből nagyságrendileg 3-5 perc szól a központi kérdésekről: mi a halált akar Sebastian Monroe, a róla elnevezett “köztársaság” (vö.: katonai diktatúra) vezetője, és hát főleg mi a jó büdös fene okozza a 15 éve tartó áramszünetet, és hol fogjuk megtalálni és agyonverni a felelősöket. A Revolution úgy próbál karakterközpontú lenni, hogy nincsenek komolyan vehető karakterei. Nincs egyetlen egy darab szerethető szereplő benne, nincs, akiért lehetne izgulni és szurkolni.

Emellett viszont a jól hangzó alapszitu elég… khhmmm, érdekes módon van tálalva. Az USA instant a középkorba zuhan vissza technológiailag: a népek inkább karddal rendezik le a nézeteltéréseket, mert ugyebár a Monroe Köztársaság területén tilos a fegyverviselés, de eleve spórolni kell a lőszerrel is, hiszen nincs utánpótlás. A köztársaság pribékjei a harmadik epizódban éppen ezért muskétával állnak fel sortűzre. Muskétával, teccikérteni? Mert nyilván nem maradt a környéken egyetlen ember se, aki ha nem is csilli-villi mesterlövészpuskákat, meg ahhoz való lőszert tudna gyártani, de legalább mondjuk vadnyugati színvonalú fegyvereket tudna gyártani. Nyilván ők is mentek kapálni a Google-alkalmazottakkal. Elhiszem azt is, hogy az első pár év az áramkimaradás után kissé kaotikus volt, de az már furcsa, hogy 15 év alatt senkinek sem jutott eszébe például gőzgépet gyártani. Ellenben a csetelgetés megy a számítógépen, ami azért érdekes, mert oké, hogy a gép kap áramot az amulett-pendrivetól, de vajon a jelek hogyan jutnak el innen oda, ha az internetes infrastruktúra közben nem működik. Viszont mindenkinek szép, tiszta ruházata van, mintha tegnap vették volna őket a WestEndben. És tökjó, mert két hét gyaloglás, meg néhány pofozkodás után pont olyan, mintha útközben bedobták volna egy patyolatba őket. Nyilván kézi mosógépekkel működhetnek, áram híján. És még számtalan ilyen bosszantó hiba van a sorozatban.

A gyenge karakterek mellé tehát kapunk egy átgondolatlan, felszínes világot, ami azért olyan, amilyen, mert ilyennek kell lennie és puff. Az NBC akart egy olcsó sorozatot, ahol nincsenek szupersztár színészek, és a látványra se kell túl sokat költeni, fillérekből leforgatható – de legalább a forgatókönyv megírására szánhattak volna némi plusz időt és költségvetést. Azért is különösen furcsa a dolog, mert egyébként világklasszis nevek bábáskodtak a Revolution születésénél: manapság A kategóriás sorozatot nem is prómótálnak anélkül, hogy J.J. Abrams-t ne emlegetnék – hát a Revolution szerintem le fogja tagadni, hogy bármi köze lett volna hozzá. John Favreau kapcsán elég csak az Iron Mant említeni, de ezen felül is összehozott már néhány jó produkciót – a pilot epizód rendezői széke pályafutása mélypontját jelenti. Eric Kripke meg végképp nem értem, hogyan süllyedhetett ennyire mélyre a Supernatural óta. Persze simán lehet, hogy pont ez a baj – a túl sok tehetség egy produkcióban, lehet, hogy a sok bába között elveszett a gyerek.

Elnézve a végeredményt, lehet, hogy ki kéne venniük némi alkotói szabadságot, hogy helyrerázódjanak. Például elmehetnének egy-két hétre kapálni.

Egy másik vélemény Sheenard blogjában


23 hozzászólás on Olcsó húsnak híg a leve – Revolution kritika

  1. Attól tartok, hogy kapásból lelőtték az egésznek a kulcsát, így tudjuk, mi lesz a vége, csak ki kell várjuk. Ahogy a Lost-ban mondjuk évadokon keresztül lógtunk a levegőben, addig itt egyből tudod, hogy miről van szó. Így valóban csak egy road movie.

  2. Nezem… a tortenet akar erdekes is lehetelne, de sok a kicsenges masokra.. (Postman pl.).. meglatjuk, de sztem nem fog megerni 1 evadnal tobbet…

  3. Láttam a pilotból olyan 20-25 percet, elkezdtem gondolkodni rajta, hogy a plasztikai sebészek és a kozmetikusok vajon honnan szereznek energiát, a fodrászokról nem is beszélve, a csodálatosan belőtt frizurák beszárítása azért minimum egy paksi atomerőmű teljesítményét ígényelnék. Aztán jött egy kis szánalmas ripacskodás és totál értelmezhetetlen párbeszéd, majd legyintettem és kikapcsoltam. Tavaly szenvedtem 5-6 részig a The Event-tel, idén nem szúrok ki ennyire magammal, és ennek a továbbiakban a környékére sem nézek.

  4. Joco1114

    Egyre jobban idegesít a sorozat, főleg Charlie, aki mindig elcsesz valamit, amit a többieknek kell helyrehozni. Amint elkezdi ráncolni a homlokát, csak valami rossz jöhet.
    Miért nincs semmi normális sci-fi mostanában? 🙁

  5. Milán

    Nekem is feltünt a bosszantó ötlettelenség. A gözgépek kihagyása órási hiba… Biztos vagyok benne, hogy az író látta a Jericho-t, de ez még kevés egy új sorozathoz…

  6. A dolog ötlettelenségén túl, talán az alkotóknak meg kéne tanulnia az elemi fizikát. Az elektromosság (ööö…áram…)annyira része az univerzum szövetének, hogy megszűnése minden anyag-energia lét megszűnését jelentené…

  7. Joco1114

    Á, dehogy! Voltaképpen csak a 4 legfontosabb erő közül való: gravitáció, elektromosság, gyenge, erős magerők. Szóval ha ezek közül egyik megszűnne, valószínűleg az egész Világmindenség (téridő) omlana össze. De legyünk kreatívak: csak a villamosenergia szűnt meg. Persze ez még akkor sem magyarázza meg, hogy hogyan tudtak csetelni egymással hálózati infrastruktúra hiányában… OSI-modell felejtős! 🙂

  8. Azt még megbocsátanám hogy sablonos (ráadásul pilot rész volt), de ez már a sablonosnál is sablonosabb. Ráadásul nekem marhára unalmas már, hogy egy jó alapszituációval rendelkező történetet el kell rontani (hogy csúnyábbat ne mondjak) egy totál kiszámítható, teljesen nem odaillő, felesleges és unalmas összeesküvéssel, aminek a végén kiderül, hogy az egész visszacsinálható, vagy az egész a kormányzat vagy valami lobbi csoport műve vagy mittudomén…
    Ugyanezen bukott el nálam a Terra Nova is, azon túl hogy a végletekig unalmas volt a sorozat, hatalmas logikai bukfencek garmada volt benne, és a ráköltött összegekhez mérve gagyi volt (lásd dínók). Mert nem értem, hogy ott az, hogy visszamentek a dinoszauruszok korába, itt pedig gyakorlatilag a világvége eljövetele miért nem volt elég konfliktusforrás egy izgalmas történethez????? Ez nem áll össze…

  9. Még valamit…
    A hiteltelenség az, ami a legnagyobb gond. Az olyan történet alkotója, aki ennyire ordító hibák jelenlétét megengedi, nagyobb bűnt követ el, mint elsőre gondolnánk.
    A zsánert teszi hiteltelenné.
    Az 1920-30-as években ezt követte el az írt sci-fivel Hugo Gernsback. Mongoloid idióták szintjére szállította le az emberi fantázia eredetileg egyik legcsodálatosabb világát. De még ez sem jó kifejezés, mert Sturgeon Baby Three-je ( a baba, nem a mű…az zseniális a mai napig is…) szellemileg magasabb szintet képviselt, mint Gernsback koncepciója.
    Késöbb erről az úrról nevezték el a Hugo díjat, amely jelenleg a legnagyobb értékű zsánerdíj a sci-fi világában.
    A dolog értékéről ennyit…

  10. Hitelteneség? Valami ilyesmi lehet a probléma, igen.

    Nem azt kérem számon, hogy tudományosan igazolható legyen egy ilyen premissza. A Halálcsillag se igazolható tudományosan, mégis _elfogadjuk_, hogy ilyesmi építésére képes a Birodalom.

    Az áram eltűnése lehetne egy jó premissza (plusz lehet, hogy nem is tűnik el az elektromosság, hanem mondjuk valami hatással elnyomják, majd kiderül, csak addigra már nem valószínű, hogy nézni fogom a sorozatot). Csak azon túl, hogy ez a tény ki van mondva, semmilyen eszközt nem vetnek be, hogy el is _hitessék_ velem a dolgot.

    Hogy a zsánernek ártana, azt nem hiszem. Eleve manapság kínosan ügyelnek arra, hogy a sci-fi tematikájú sorozatokat véletlenül se sci-finek címkézzék. Másrészt, minden zsánernek meg vannak a zsenijei meg a kóklerei – és kóklerből mindenütt néhány nagyságrenddel több van.

  11. ugye hogy milyen rossz, hogy nincs egy Brúszvilisz aki az asztalracsap, hogy ne foglalkozz vele, miért nincs elektromosság, egyből minden más lenne

  12. Joco1114

    Remélem, valakinek ismerős a suspension of disbelief (a kétkedés felfüggesztése) kifejezés. Az biztos, hogy a Revolution készítőinek nem.

    Stanislaw Lemtől származik a kifejezés, aki mindig számonkérte a sci-fi művek tudományos megalapozását. A kialakított világnak logikusnak, belső szabályokkal rendelkezőnek és hihetőnek kell lennie.

    Csak egy ilyen koherens világban képzelhető el az, hogy a néző, vagy olvasó “felfüggessze a kétkedését”, vagyis a kedvünkért – átmenetileg – elfogadja azokat a szabályokat amit felállítunk. Ha vámpírtörténetet néz, akkor “tudja”, hogy a napsugár ártalmas, ha sci-fi filmet lát, akkor mind a hét ékzárnak kódolva kell lennie, hogy átléphessünk a csillagkapun, és Harry Potter Nimbusz2000-el repül.

    Alkut kötünk: én kitalálok egy jópofa világot, ő pedig jól szórakozik, mert – ha rövid időre is – elfogadja annak a világnak a kereteit, és így nézi a történetet: felfüggeszti a valóság szabályait és elfogadja a kitalált világét. Ha azok koherensek. Ha azok átgondoltak. Ha viszont a Farkasember esténként Batman kocsijával utazgat… oda a mese varázsa.

  13. @Joco1114

    Tökéletesen jó megközelítés! Végre valaki megfogalmazta…
    🙂
    Pontosan ezt ragozom évek óta. Azt, hogy egy kitalált világ csak akkor jó és elfogadható, ha koherens belső tartalma van.
    Nézzük csak meg Tolkientől a Gyűrűk Urát. Rengeteget dolgozott azon, hogy az a történetfolyam hihető legyen. Saját természetrajz, történelem, nyelvtan, élőlények halmaza és még SAJÁT MITOSZOK is. Éspedig azért, hogy a világ, amelyben játszódik hihető legyen.
    Múltkor valamelyik témakörrel kapcsolatban írtam, hogy a sci-fi és a fantasy egyik fő megkülönböztető eleme az, hogy a sci-fi művekben döntően természettudományos elvek működtetik a dolgokat, a fantasyban a mágia.
    A mi világunk, amelyben valósan élünk, inkább a természettudományos elvek mentén működik. Ettől még el tudom fogadni egy műben a mágiát, ha az jól, koherensen és megfelelő belső logikával működteti azt a világot.
    Ez az amire Hollywood képtelen alkotásai döntő részében…

  14. @Joco1114

    nem akartam ilyen szavakkal dobálózni, de egen, itt van a kutya elhantolva. Viszont a kifejezés nem Lemtől származik, hanem korábbról, legalábbis a Wikipédia szerint:

    Suspension of disbelief or willing suspension of disbelief is a term coined in 1817 by the poet and aesthetic philosopher Samuel Taylor Coleridge, who suggested that if a writer could infuse a “human interest and a semblance of truth” into a fantastic tale, the reader would suspend judgment concerning the implausibility of the narrative

  15. “Suspension of disbelief or willing suspension of disbelief is a term coined in 1817 by the poet and aesthetic philosopher Samuel Taylor Coleridge, who suggested that if a writer could infuse a “human interest and a semblance of truth” into a fantastic tale, the reader would suspend judgment concerning the implausibility of the narrative”
    Csak a fenti szövegben szereplő úr neve miatt teszem hozzászólásom…
    Két gondolat…
    Samuel Taylor Coleridge írta a XVIII. századi költészet egyik legcsodásabb versét, a Kubla Khant, Xanadu csodavilágának leírását.
    A másik, hogy Douglas Adams Dirk Gently holisztikus nyonozóirodája című műve Coleridge szellemisége mentén halad… 🙂

  16. Joco1114

    Köszönöm a kiigazítást mindkettőtöknek, valóban nem néztem utána, s én Lemtől olvastam… 🙂

  17. Részemről nem kiigazítás, hanem hozzáfűzés volt… 🙂
    Szeretem Coleridge verseit és Adams könyveit…
    Ami a legérdekesebb, hogy Coleride nevével az Adams könyvben találkoztam először, így kezdtem keresni a műveit.
    Nos, itt jön be a net rendkívüli haszna.
    Negyven évvel ezelőtt keményebb feladat lett volna… 🙂

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük