Negyven éve történt: ember a Holdon




Negyven év telt el azóta a nagyszerű pillanat óta, amelyben ember lépett a Holdra. Az emberiség történelmének e felemelő pillanatát világszerte millióan nézték, és az, akinek ez a tisztesség jutott, míg ember él a világon, beleírta magát a történelemkönyvekbe. Neil Armstrong volt az, aki először taposhatott egy idegen világ felszínén.

Az Apolló-11 legénységének három tagja volt: Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins. Armstrong és Aldrin Eagle nevű holdkompjukkal július 20-án landoltak a Holdon, a Nyugalom Tengerében. A kiszállásra már 21-én, hajnali 2 óra 56 perckor került sor. A szerencse Armstrongnak kedvezett, ő lehetett az első. Vajon mennyit töprengett híres mondatán? “Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”



Hirdetés

Húsz perc múlva Edwin ‘Buzz’ Aldrin is kilépett a Föld kísérőjének felszínére (Collins közben Hold körüli pályán keringett a Columbia parancsnoki egységgel). Leszállásuk, sétájuk a holdon, kutatásaik húsz órát vettek igénybe. Történelmet írtak vele. A kicsinyes összeesküvéselméletek, mely szerint a holdraszállás nem történt meg, annyira nevetségesek, hogy foglalkozni sem érdemes velük.


Find more videos like this on SFport.net

1969-72 között tizenkét ember jutott el a Holdra. Azóta pedig egy sem. A világűr felé azóta két nemzedék is vágyakozással tekintett. Sajnos ez az, ami felértékeli a történelmi pillanatot. Akkor úgy tűnt, az űrkorszak kezdetén vagyunk. Most inkább úgy néz ki, egy pillanatra álmainknak éltünk… és még jó ideig nem fogjuk ugyanezt megtenni.

Kapcsolódó cikkek


Hatalmas üreg a Holdon – bázisnak ideális
Az Indiai Űrkutatási Szervezet a Chandrayaan-1 űrszonda felvételeit elemezve egy hatalmas üregre bukkant a Holdon – ugyanez az űrszonda volt az, amelyik vizet is talált...

Pár érdekesség az űr és az űrkutatás világából
Az amerikaiak mindössze 55%-a tudja, hogy a Nap egy csillag. 1995-ben egy NASA alkalmazott 6 műanyag baglyot vásárolt egy Wal-Mart áruházban, hogy távol tartsa a...

A Chandrayaan-1 vizet talált a Holdon?
A havashenrik.hu szerkesztőségének hozzánk eljuttatott közleménye szerint a Chandrayaan-1 nevű indiai űrszonda vizet talált a Holdon – ennek a hivatalos bejelentése forrásaik szerint csütörtökön várható....

4 hozzászólás

  1. Lucas szerint:

    Vajon mennyit töprengett híres mondatán? Semennyit, mert előre megírták neki.

  2. sheenard szerint:

    Szerintem Aldrin nem ezt mondta volna.

  3. kamper szerint:

    Aldrin egyszerűen behúzott volna egyet az első szembejövő kis zöld emberkének.
    http://www.youtube.com/watch?v=ZOo6aHSY8hU

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word