A Novum Verlag kiadó gondozásában megjelent Viola Zoltán első regénye a Lidércgyermekek. A regény a csiszí nép világába, a Tlaxán bolygóra kalauzolja el az olvasót, és az ötvennégy regényből álló Poliverzum-sorozat nyitó kötete. A könyv könyvesbolti ára: 3750 forint. Ajánló: Különös események zavarják meg Doránt, az írót az alkotásban. Új regénye befejezésén dolgozik elhagyatott, ódon házában, amikor nem várt látogatókat kap. El?ször Lidzsmilla jelenik meg, hihetetlenül magas összeget ígérve, ha megírja egy korábbi regénye folytatását, a benne szereplő anyaghullám-s?rít? szerkezet részletes leírásával. Még aznap megérkezik egy úr is, Kamtarnak, akit a történetből a génátalakító gép működése érdekel. Mindketten azt követelik, hogy Dorán ihletből írjon! A továbbiakban az író a padláson egy fiatal, intézeti lányt talál, több sebből vérezve. Arga eléggé szabadszájú és követelődz?! Azt kívánja Dorántól, hogy írjon neki családot, dúsgazdag szülőket, kárpótlásul eddigi hányatott sorsáért. S ő nyitja fel az író szemét is: minden teljesül, amit ihletből ír! S mindez miért? Mert Dorán varázsló! Csak még maga sem tud róla. Ezért zavar össze mindent a fantáziájával. S ezért van az is, hogy az emberek világa megtelik lidércekkel és farkasemberekkel. Vagy éppen fordítva? Hiszen a Tlaxán bolygót előbb lakták ezek a különös lények, mint az emberek! És senki nem az, aminek látszik: Lidzsmilla, Kamtarnak és Arga sem… Rendet tud-e teremteni az író-isten az általa összekuszált világban? Feloldható-e az ősi ellentét a lidércek és vérfarkasok között? A regény végén mindenre fény derül… A Poliverzum sorozatról: A szerző régóta írja regénysorozatát, melynek az olvasók most vehetik kézbe első kötetét. A Poliverzum világa mára már 54 regényből és sok kisebb műből áll. Bővebb információ itt. Rövid részlet a műből: És bizony itt most azt látta, hogy az a tetem meglehetősen aktív tetem. A fej ráragadt a nyakcsonkra, s épp most alakulnak át a nagy imádkozósáska-karok mindenféle csápokká. Ezek most mint egy szárazföldön mozgó polip, odahúzzák gazdájukat az alsó tetemrészhez, a csápok belenyúlnak a sebbe, hirtelen eltűnik a seb, átalakul az egész test… Arga oldalra vetődött. Oldalra, ahol a plazmakoncentrátor hevert a padlón. Nekiugrott, és lendülete ereje messzire sodorta a fegyvert, át a korlát alatt, s az nagy csattanással ért földet épp Lidzsmilla közelében. Több sem kellett erre a nőnek, azonnal átalakult emberi formájába, bár rögvest térdre is rogyott. Viola Zoltán: Az író 1965-ben született, káros szenvedélyektől mentes, a szabadszoftver-mozgalom lelkes híve. Kora gyermekkorától írással és olvasással tölti idejét. „A világban túl sok az iszonyúság ahhoz, hogy azt még leírt szavainkkal is szaporítsuk!” – vallja.. Emiatt műveiben mindig „happy end”-re törekszik. A világról alkotott véleménye azonos az általa kitalált „csiszí” nép világnézetével, az evidencializmussal. Mit is jelent ez valójábanő Megtudhatjuk a Szerző Poliverzum-sorozatából. Ár: Ft 3.750 Méret: 13,5 x 21,5 cm Oldal: 318 ISBN: 978-963-9842-16-8 Megjelenés: 04/2008]]>