I, Robot – Én, a robot filmváltozatát, újabb Isaac Asimov történetet visz nagyvászonra, méghozzá a Caves of Steel – Acélbarlangok című regényt. (Az első magyar kiadás Gyilkosság az űrvárosban címmel került a boltok polcaira.) Az Acélbarlangok filmváltozatának producere Simon Kinberg lesz, aki jelenleg Neill Blomkamp új filmjét, az Elysiumot gyártja. A rendező Henry Hobson, a forgatókönyvíró John Scott III lesz, akik jelenleg a Maggie című film előmunkálatain dolgoznak – ebben egy 16 éves leányzó sorsát követhetjük majd nyomon, aki 6 hét alatt alakul át zombivá. Asimov az Acélbarlangokban szerepeltette először a humanoid formájú robotot, R. Daneel Olivaw-t, akinek a figuráján keresztül aztán összekötötte a robotos írásait, a Birodalom-sorozatát és az Alapítványt is, egységes univerzumot hozva létre. A regény először folytatásokban jelent meg a Galaxy Magazine hasábjain, 1953. október-december folyamán, majd a Doubleday kiadó 1954-ben keménykötéses verzióban is kiadta. Nem ez az első alkalom, hogy az Acélbarlangok megfilmesítésre kerül, a BBC 1964-ben tévére adaptálta – azonban már csak néhány részlet maradt fenn belőle. 1989-ben pedig egy rádiójáték is elkészült, szintén a BBC-n. Az Acélbarlangok tulajdonképpen egy jövőben játszódó krimi, melyben a főszereplő Elijah Baley, és R. Daneel Olivaw egy gyilkosság után nyomoznak a Földön, az Űrvárosban. Az emberiség eddigre teljesen kettészakadt – a földlakók fallal és tetővel körbezárt, hihetetlenül zsúfolt nagyvárosokban élnek, és teljes mértékben robotellenesek; az űrlakók viszont épp ellenkezőleg, ritkásan lakott, nagy szabad területekkel rendelkező bolygókon élnek, és szinte teljes egészében a robotokra vannak utalva. A két társadalom csak komoly súrlódások közepette bír egymás mellett létezni, amin csak ront egy űrlakó szociológus-történész meggyilkolása – ezt kell a földlakó Baleynek és a robot Daneelnek közös erővel kinyomoznia. ]]>