San Diego Comic-Con 2012 – Avengers, Iron Man, Captain America, Thor bejelentések


Zajlott az élet a San Diego Comic-Con második napján is. A legnagyobb bejelentések a Marvel képregénystúdióhoz voltak köthetőek, íme a tervek a következő két évre.


Ha már eredendően képregényes találkozóként indult a san diegoi szuperhétvége, akkor nem meglepő, hogy a Marvel komoly erőkkel képviseltette magát. Először is, életnagyságban állították ki Iron Man páncélzatait: a résztvevők megcsodálhatták az első mozifilmben látott “fapados” első variációt, egészen a készülő Iron Man 3 vadiúj, aranyszínű változatáig – a képeket az SFportal Facebook oldalára kattintva nézhetitek meg.
Az Avengers-széria legsikeresebb tagja, az Iron Man nem csak a páncélok szintjén képviseltette magát. Egy meglepetés eseménnyel promózták a The Avengers DVD és Blu-Ray kiadását is, ahol a rajongóknak ki kellett nyomozniuk az esemény helyszínét: itt videón keresztül üdvözölte az összegyűlt tömeget Robert Downey Jr., majd levetítettek egy Item 47 című kisfilmet, mely rajta lesz a The Avengers lemezén is. A film egy párt követ, akik a lerombolt New York utcáin megtalálják az idegen támadók egy fegyverét.

Természetesen jönnek az újabb, Avengers-hősökre alapozott filmek.

2013. április 4-én folytatódnak Amerika kapitány kalandjai, a Captain America: The Winter Soldier címmel. A képregény változatok alapján jó esély van arra, hogy az első Captain America-filmben feltűnt (és eltűnt) James “Bucky” Barnes újból szerepet kap. (Bucky a kapitány legrégebbi barátja, aki a film elején megmenti az akkor még nyeszlett, a sorozáson többszörösen alkalmatlannak nyilvánított kölyköt egy utcai verekedésben – később pedig beáll a csapatába, hogy aztán a vonatjelenetben tűnjön el, amint lezuhan. Az egyik DVD kommentár szerint nem lehetetlen, hogy a katona túlélje a jeges folyóba való zuhanást.)

A 2012. május 3-án bemutatásra kerülő Iron Man 3 főgonosza a Mandarin lesz – mindez egy exkluzív videóanyagból derült ki, amelyen láthatták a rajongók a legújabb páncélzaton dolgozó Tony Starkot. Színészként tér vissza az első két epizódot rendező Jon Favreau, amint Happy Hoganként morog, hogy a főnöke túl sok időt tölt a “szuperhaverjaival”. Persze a bemutatott videóban akadt akció is, ahogy Stark malibui rezidenciáját légitámadás éri, és sorra robbannak fel a régi Iron Man páncélzatok… A Mandarin a Vasember egyik legnagyobb ellensége a képregényekben, aki egy elhagyatott kínai völgyben egy sárkányszerű idegen űrhajót megtalálva tesz szert szupertechnológiára. Legerősebb “kütyüi” közé tíz gyűrű tartozik, amiknek csaknem korlátlan energiájuk van, és különböző pusztító erőket képesek előhívni. Az első két filmben már egyébként utaltak a Mandarinra: a Tony Starkot a film elején elrabló terroristák a “Tíz Gyűrű” tagjai, az Iron Man 2 DVD verziójában elrejtett easter eggek szerint pedig Anton Vako is a “Tíz Gyűrű” egyik ügynökétől kapja hamis papírjait.

2013. november 8-án érkezik a Thor: The Dark Lord, melyben feltűnik a Chuck című sorozat címszereplője, Zachary Levi is, mint Fandral, az asgardi istenséget kísérő harcosok egyike. (Eredetileg az első Thor filmben is ő játszotta volna ezt a szerepet, ám időpont egyeztetési problémák miatt végül kimaradt – ám most átveszi a szerepet.)

Amiről nem szólt bejelentés, nem adtak információt, az az Avengers 2 - nyilvánvaló, hogy egy újabb Iron Man – Captain America – Thor sorozat után újra össze fognak állni a szuperhősök, hiszen idén is sikerült összekalapozniuk több, mint 1 milliárd dollárnyi jegybevételt. Amiről viszont szó esett, az egy újabb, a sorozathoz kapcsolódó mozifilm, a Guardians of the Galaxy, ez 2014. augusztus 1-én fog a mozikba kerülni. A film az azonos című, 2008-as képregénysorozat alapján fog készülni, a főbb karakterek pedig Starlord, Drax the Destroyer, Gamora, Groot és Rocket Raccoon lesznek. A 2008-as képregénysorozat egyik fő ellensége Thanos volt, aki pedig a The Avengers eseményei mögött kavargatta a kavarnivalót – ő adta Lokinak a Földet megtámadó idegen sereget. A Guardians of the Galaxy-val úgy tűnik, elhagyjuk a Földet, és a Marvel-univerzum távolabbi szegleteibe látogatunk el, kozmikusabb méretű kalandot láthatunk majd.

Végezetül pedig meg kell említenünk, hogy egy újabb szuperhős film nagyon korai teaserét is bemutatták – az Ant-Man is készül. Az eredeti Ant-Man civilben egy brilliáns tudós, aki feltalált egy olyan szert, aminek segítségével a méretét tudja változtatni. Hogy ennek a filmnek a története mennyiben fog illeszkedni az Avengers-világába, az kérdéses; a Thor című filmben eredetileg utaltak a karakterre, ám aztán ezt az utalást kivágták belőle; a 2010-es Comic-Conon pedig azt nyilatkozta a forgatókönyvíró Edgar Wright, hogy a készülő film eredettörténet lesz, ami nem illeszkedik az Avengers-kronológiájába, azóta azonban két újabb forgatókönyv-verzió is született.

 

 

 

A cikket írta / feltöltötte:

Alias Miyazaki Jun, az SFportal Sci-Fi Magazin főszerkesztője, civilben online marketing tanácsadó. Az SF tévésorozatok nagy rajongója, kedvence a Babylon 5.
Blog: Universe Today

Kapcsolódó cikkek


Megkezdődött a Captain America 2 – The Winter Soldier forgatása
Mára is jutott egy Marvel-ügyi sajtóközlemény: míg tegnap a S.H.I.E.L.D. sorozatról csöpögtettek pár infót, addig most a Captain America második epizódja van terítéken. Washington D.C.,...

Avengers / S.H.I.E.L.D. tévésorozatot tervez a Marvel?
Az ABC televíziós csatorna és a Marvel közös erővel lovagolná meg az Avengers mozisorozat sikerét a Deadline híradása szerint. A nagyvászon után a tévéképernyőket is meg akarnák hódítani,...

San Diego Comic Con 2012 – az első nap
Ha létezik egyfajta geek-Mekka, ahova minden sci-fi, fantasy, képregény, és egyéb rajongó el akar évente egyszer látogatni, akkor az a San Diego Comic Con, ahol...

4 hozzászólás

  1. Kis Csaba szerint:

    Új Thor movie? Biztos a gonosz Thor lesz benne, a film címe pedig “La-Thor”!:-D

  2. Panki szerint:

    És standalone Hulk movie nem várható? Az ő történetét is lehetne folytatni, neki is van ellensége bőven.

  3. Merras szerint:

    Két Hulk mozi már volt, ami nem aratott közönségsikert, szerintem nem mernek rizikózni vele. Valszeg úgy gondolják, hogy az Avengersben bőven elég lesz szerepeltetni.

  4. ranger szerint:

    Pedig Hulk értő kezekben Hellboy szintű sikersztori is lehetne.

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word