SFportal

Magyar scifit a nagyvilágnak! – Elindult a második forduló!


Két hete indultunk el a Budapest Bank által szervezett Valóraváltó pályázaton – a célunk az, hogy ha meg tudjuk nyerni a segítségetekkel az 1 millió forintos fődíjat, akkor magyar scifi szerzőket adunk ki angolul.

Jó híreink vannak – bekerültünk a második fordulóba!

Ez alatt a két hét alatt majd’ minden nap az első helyen végeztünk a napi szavazatok számát tekintve, ez összesítésben több, mint 1600 szavazatot jelent, amivel a második helyhez jutottunk. Főleg annak tükrében jó eredmény ez, hogy az általunk megelőzött versenytársak javarésze több, mint két hetes előnyben volt velünk szemben.

A mai naptól kezdve a top10 játékos csap össze egymással: az eddig gyűjtött szavazatok lenullázódnak, és a második menetben a legtöbb szavazatot gyűjtő pályázatot jutalmazzák 1 millió forinttal.

Eltökéltek vagyunk, hogy mi nyerjünk – de a győztes a magyar sci-fi lenne, amely lehetőséget kapna az angol nyelvű piacon való bemutatkozásra. A célunk egy angol nyelvre lefordított antológia és regény kiadása: az antológiába meghívjuk a legjobb magyar sci-fi alkotókat, míg a regényt egy nyilvános pályázaton választjuk ki. Az angolra fordított műveket pedig az Amazon rendszerében, e-book formájában terjesztenénk.

Ennek az álomnak a megvalósításához viszont szükségünk van minden magyar sci-fi és e-book rajongó segítségére, napi szavazatára.

Már így is nagyon sokan mellénk álltak, többek között az Avana Egyesület, az E-könyv olvasók blog, hírt adott rólunk a Moly.hu az SFmag és a Solaria is, valamint különböző Facebook csoportok, például a Star Trek Baráti Társaság és az 501-es Légió – mindenkinek köszönjük a támogatást!

Külön köszönjük KIMTE színeiben versenyző Kiss Tamásnak, és persze magának az egyesületnek a támogatását – ők egy olyan e-book kiadót célzó pályázattal indultak, mely megjelenési lehetőséget kívánt biztosítani a tehetséges magyar szerzőknek.

Mivel az SFportal E-Book egyik célkitűzése is az, hogy új alkotókat fedezzünk fel, ezért lehetőséget kívánunk biztosítani rendszerünkben a KIMTE által szerkesztett antológiák és regények publikálására.

Ez egy olyan megoldás, melynek során Kiss Tamás eredeti pályázatának célkitűzései is teljesülhetnek, ugyanakkor az összefogás révén esélyt ad arra is, hogy magyar juthassanak el az angol nyelvű publikálásig.

Ha sikerül tovább erősíteni a magyar sci-fi rajongók összefogását, akkor nagyon-nagyon komoly esélyünk van arra, hogy megnyerjük a pályázatot – ennek pedig elsősorban magyar írók és fordítók lehetnek a nyertesei.

De hogy még izgalmasabbá tegyük a pályázatot, saját nyereményjátékot is hirdetünk: az augusztus 6-18 között szavazók körében egy wifis Amazon Kindle e-könyv olvasót sorsolunk ki! Amikor szavazol, akkor készíts egy, az alábbihoz hasonló screenshotot (a PrintScreen vagy PrtScn gombbal), úgy, hogy látszódjon rajta a „A szavazat leadása sikeresen megtörtént”-szöveg, illetve a dátum, időpont a képernyő jobb alsó sarkába.

 

Ezt küldd el a jatek@sfportal.hu címre minden egyes alkalommal, amikor szavazol. Szavazni naponta egy alkalommal lehet, minden egyes szavazat egy újabb esély arra, hogy nyerjünk – és arra is, hogy Te nyerjél! Ha minden nap szavazol, az több, mint tízszeres esélyt jelent!

Sőt, ha a szavazataitok hatására megnyerjük a Valóraváltó pályázatot, akkor nem egy, hanem KÉT darab Amazon Kindle-t fogunk kisorsolni!

Tehát: kérünk minden sci-fi rajongót, szavazzon naponta egy alkalommal a Facebookon, az alábbi linken Miyazaki Jun, az SFportal főszerkesztőjének neve alatt futó pályázatra!

 

BUDAPEST BANK – VALÓRAVÁLTÓ – AZ SFPORTAL PÁLYÁZATA


109 hozzászólás on Magyar scifit a nagyvilágnak! – Elindult a második forduló!

  1. Tamás Molnár – ezért van az, hogy a 6-i szavazatoktól lehet a kindleért játszani! Láttuk, hogy mire kitettük az anyagot, kaptunk 20-30 szavazatot – az ilyen lelkes rajongókkal szemben, mint Te, nem éreztük volna fairnek, ha egy lehelletnyivel is kevesebb az esélyük!

  2. Nagyon jól nyomjátok, gyerekek, több, mint 200 szavazatot kaptunk az új forduló első napjában… éjféltől újra szavazhat az, aki ma már szavazott, és onnantól kezdve él a kindle felajánlás is!

  3. Wagner Péter Viktor

    Hello!

    Szavaztam, de másik kis ablak ugrott fel, mint eddig, és mire a PrintScreen-re tehénkedtem, már el is tűnt…
    Más is szólt már ezért, vagy nálam lehet a gond?
    Saját billentyűzeten gépelek 10 ujjal vakon, így a gombnyomás sebessége nem lehet gond…
    Válaszotok köszönve:

    Wagner Péter Viktor

  4. Kérdés: nem sikerült screent lőnöm a szavazásról, nem elég az a kép, hogy ma már nem szavazhatok? Mindkettő bizonyíték, nem?

  5. Másokhoz hasonlóan én is így jártam: Mire print screent nyomtam, ez a wallra akart írni, ha lezárom eltűnik a bizonyíték. Ez így nem lesz tú jó.

  6. Fej fej mellett: 346 – 333. De percenként változik a helyzet.
    A képernyőfotózás nekem sem jött össze…

  7. sxxorp

    Ugye első alkalommal az “A mai napon már nem szavazhat…” screenshot is megfelel? Utólag láttam, h nekem csak óra/perc van alul (rá kell vinnem a kurzort),és addig eltűnt a zöld alapú konfirmáló szöveg, ismételni meg csak így lehet… Ilyet kapsz akkor, ha már tényleg szavaztál!

  8. Lilith Dark

    Bizony én is úgy jártam, hogy eltakarta a felnyíló facebookos ablak azt, hogy szavaztam… :/ Mindegy, küldök egy ma már nem szavazhat képet…

  9. Nekem is csak a “ma már nem szavazhatsz …”screent sikerült lelőnöm (egy felugró facebookos ablak eltakarta a zöld csíkot)
    De a “ma már nem szavazhatsz….” bizonyítja, hogy szavaztam!

  10. Csináljátok úgy, hogy megnyomjátok az egérrel a szavazás gombot, és rögtön utána a printscreen gombot!

  11. Hajrá. Két kiegészítés.
    1. Mac-en az óra jobb felül van. 🙂
    2. Mire ez a hülye gép elkészítette a printscreent, már elment a köszihogyszavaztál dejófejvagy üzenet. Ettől még elküldtem, meg szavazok holnap is, szóval na. Hajrá.

  12. My coder is trying to persuade me to move to .net from PHP. I have always disliked the idea because of the expenses. But he’s tryiong none the less. I’ve been using Movable-type on various websites for about a year and am anxious about switching to another platform. I have heard excellent things about blogengine.net. Is there a way I can transfer all my wordpress content into it? Any help would be really appreciated!

  13. I will immediately grab your rss feed as I can not to find your email subscription hyperlink or e-newsletter service. Do you have any? Kindly let me recognize in order that I may subscribe. Thanks.

  14. Great write-up, I’m normal visitor of one’s site, maintain up the excellent operate, and It is going to be a regular visitor for a long time.

  15. Thank you, I have recently been looking for info about this subject for ages and yours is the best I have discovered till now. But, what about the bottom line? Are you sure about the source?

  16. I’ve been browsing online greater than 3 hours lately, but I never found any fascinating article like yours. It is pretty price sufficient for me. In my view, if all web owners and bloggers made just right content as you probably did, the web will be a lot more helpful than ever before.

  17. Howdy! Do you know if they make any plugins to safeguard against hackers? I’m kinda paranoid about losing everything I’ve worked hard on. Any suggestions?

  18. As I web site possessor I believe the content material here is rattling excellent , appreciate it for your hard work. You should keep it up forever! Best of luck.

  19. Wonderful site. A lot of helpful information here. I am sending it to some pals ans additionally sharing in delicious. And of course, thanks for your sweat!

  20. Aw, this was a very good post. Spending some time and actual effort to generate a good article… but what can I say… I hesitate a whole lot and never seem to get nearly anything done.

  21. I was suggested this website by my cousin. I’m not sure whether this post is written by him as no one else know such detailed about my difficulty. You’re wonderful! Thanks!

  22. Wow, amazing blog layout! How long have you ever been blogging for? you made running a blog glance easy. The whole look of your web site is wonderful, let alone the content!

  23. Thanks for the sensible critique. Me & my neighbor were just preparing to do some research on this. We got a grab a book from our area library but I think I learned more from this post. I’m very glad to see such wonderful info being shared freely out there.

  24. We are a group of volunteers and opening a new scheme in our community. Your web site provided us with valuable information to work on. You’ve done an impressive job and our whole community will be thankful to you.

  25. you are truly a just right webmaster. The website loading speed is incredible. It sort of feels that you’re doing any unique trick. Moreover, The contents are masterwork. you have done a fantastic job on this subject!

  26. Great – I should certainly pronounce, impressed with your website. I had no trouble navigating through all tabs and related info ended up being truly simple to do to access. I recently found what I hoped for before you know it in the least. Quite unusual. Is likely to appreciate it for those who add forums or something, site theme . a tones way for your customer to communicate. Excellent task.

  27. After I originally commented I seem to have clicked the -Notify me when new comments are added- checkbox and from now on whenever a comment is added I receive four emails with the same comment. Perhaps there is a way you are able to remove me from that service? Many thanks.

  28. I blog quite often and I genuinely thank you for your content. This great article has truly peaked my interest. I’m going to take a note of your website and keep checking for new information about once per week. I opted in for your Feed too.|

Comments are closed.