Vin Diesel nyilván nem fog tucatnyi Oscar-díjat bezsebelni, mint a világ legjobb színésze – de remekül hozza a morcos, jódumás keményfiúkat, akiktől automatikusan haptákba vágja magát az ember. Akinek ezek a figurák bejönnek, az halálosan fogja élvezni bármelyik filmjét, legyen az a Riddick vagy a Fast & Furious sorozat darabjai. Akinek nem jönnek be ezek a figurák, az meg nyilván kerülje el a filmjeit. A Riddick nem remekmű, többet is ki lehetett volna belőle hozni – de szórakoztató, élvezhető darab, és néznék belőle még többet is. Ez az a pont, ami egyszerre előnye is, hátránya is a főhős visszatérésének. 13 éve ismerhettük meg Richard B. Riddick karakterét (emlékezett rá valaki, hogy ő amúgy Richard B.?), a Pitch Black-ben –  ami nekem őszintén szólva annyira nem tetszett. Azok közé tartozom, akiket viszont a második rész, a 9 éve bemutatott Chronicles of Riddick kilóra megvett: tetszett az, hogy hirtelen kitágult a sorozat univerzuma, megfűszerezték egy csipetnyi misztikummal, adtak az egész világnak egy érdekes hátteret. A Pitch Blackkel ellentétben ezt számtalanszor megnéztem. Éppen ezért aggódtam, amikor jöttek a hírek, hogy a Riddick visszatér a gyökereihez, és a főhősnek egy totálisan ellenséges világon kell megint túlélnie. Jobban örültem volna, ha a második részben felvezetett necromonger szálat folytatják tovább. Ugyanakkor érthető az is, hogy ennyi idő elteltével nem lehetett folytatni a mitológia kibontását – a hardcore rajongókon kívül egészen nyilvánvalóan nem emlékszik a kutya sem az eseményekre. Amit Vin Diesel és stábja erre válaszolt, az egyfajta folytatásba oltott reboot/remake: a franchise újra bevezetéséről van szó, annak reményében, hogy majd foroghat egyszer a Riddick 4 és 5. Ehhez a lehetőséghez Vin Dieselnek legalább akkora kitartást és elszántságok kellett mutatnia, mint magának Riddicknek. A Riddick mindössze 38 millió dollárból forgott, ami nevetséges összeg egy átlag hollywoodi sci-fi költségvetéséhez képest; ráadásként nagyjából fele annyi forgatási nappal számolhattak, mint amennyi az normális lenne. Ha így tekintjük, akkor zseniálisan kihasználták a lehetőségeiket az alkotók. A film nagyjából három jól elkülöníthető részre tagolódik, és tulajdonképp mindegyik megáll a lábán. Nincs semmi totojázás a film elején, Riddick-kel jó alaposan kicsesznek az előző epizódban megismert necromonger haverok: miután számtalan orgyilkosuk elvérzett, csapdába csalják – egy hasonlóan barátságos bolygóra invitálják őt, mint amilyen a Pitch Black világa volt. A résznek kimondottan erőssége, hogy a civilizációban enyhén elpuhult Riddicknek újra fel kell építenie magát. Szó se róla, ebben az elpuhultságában is elég tökös gyerek ahhoz, hogy túlélje az első pár nap megpróbáltatásait, amihez képest azért az első őszi hétfő reggel nem is tűnik szörnyűnek. Így Riddick a film első harmadában mást se csinál, csak túlél. És ezt viszonylag érdekesen és olykor szórakoztatóan teszi – még egy-két humorbonbon is belefér. Jót tesz a filmnek, hogy Riddick ekkor még nem feltétlenül az a brutális terminátor, aminek megismertük az előző epizódokban – egy lehelletnyit emberibbé válik ezáltal. A film harmadát kitevő szólózás egészen biztosan annak köszönhető, hogy nem volt elég forgatási idő és pénz túl sok stábtagra – így a meló egy részét kizárólag Diesellel meg némi CGI-al váltották ki. Egy nagyon lájtos, némileg kifacsart fejlődéstörténetnek is felfogható ez a rész. A második etapra aztán Riddick egy picit el is tűnik – és ez is oké, jót tesz ez is a filmnek. Megérkezik két csapatnyi fejvadász, akik főhősünket akarják elkapni: a szokásos klikkesedős-marakodós alapszituáció még arra is lehetőséget ad, hogy a fontosabb szereplőket megismerjük. Ezek az arcok sem feltétlenül az irodalmi mélységükről lesznek megjegyezhetők, de korrektül és szórakoztató módon bemutatásra kerülnek, ahogy felkészülnek a vadászatra. A három főbb fejvadász, Santana (Jordi Mollá), Johns (Matt Nable) és Dahl (Katee Sackhoff) remek szereplők. A kedvenc persze Sackhoff karaktere lesz, már csak a BSG-s nosztalgia miatt is – mint MaxX kollega megjegyezte, belőle se lesz már Disney-hercegnő, de pont ugyanezért bírtuk őt mindig is. Jó ütemérzékkel beindul a már elvárt húsdaráló, és a közönség drukkolása és felszabadult röhögése mellett kiiktatásra kerül az első néhány rosszarcú. Amikor pedig Riddick és a fejvadászok végre összekerülnek, hogy ne csak lehentelésre kerüljenek a mellékszereplők, az igazából a film csúcspontja. A forgatókönyvírók itt követték el a legzseniálisabb párbeszédeket – a dialógusok írásakor gyanítom,  elfogyasztásra került egy adag tudatmódosító. Már csak ezekért a jelenetekért is megéri beülni a filmre. Végül aztán elszabadul a pitch blackes-jellegű „éljük túl közösen a szörnyhadak támadását” rész, ami látványos, izgalmas, profin megcsinált rész. Sablonos, de jó ez is. Bár itt nem meglepő módon kevesebb a duma, az előbb dicsért színvonalat azért tudták tartani az írók. Két főbb probléma van igazából a filmmel: az egyik, hogy bár a sorozat újraindításáról van szó, eggyel több menne a múltra utaló szál, mint kéne. A film elején egy vázlatos képet kapunk, hogy miért is kötött ki Riddick a bolygón – egy rövid flashbackre elegendő visszaemlékezést, amibe két hamburger között beugrott Karl Urban is. Erre szükség is volt, hogy valami minimális magyarázatot adjanak a hozzám hasonló rajongóknak, akik szerették a Chronicles of Riddick-et – az új nézőknek meg talán annyira nem zavaró vagy érthetetlen. Talán még arra is alkalmas, hogy felcsigázza az érdeklődésüket a korábbi filmek iránt. Viszont sajnos ezen túl is visszanyúl a sorozat múltjába – méghozzá komoly utalás történik a Pitch Black cselekményére is. Ami azért nem volt annyira összetett / emlékezetes, hogy egy, a Pitch Blackre ennyire rájátszó folytatásban muszáj lett volna ezt előkapirgálni. Feleslegesen próbál az egyik szereplő szintjén párhuzamot vonni vele, amikor eleve túlságosan párhuzamos is a kialakítás. Simán cserélhető lett volna valami minimál, de önálló szállal a dolog. A másik probléma, hogy akármennyire is jól van összerakva a film – ez így ebben a formában nem igazi film. Sokkal inkább elmenne egy tévésorozat pilot epizódjának: ha ez lenne a helyzet, érdeklődve várnám a jövő heti folytatást, és próbálnám elkerülni a szezon történetével kapcsolatos spoilereket. Nincs igazi sztorija a filmnek: van pár jó karakterünk, akik túlélnek, és sokkal többen, akik nem. Nincs valódi tetőpontja vagy befejezése a filmnek, mert a történet maga egy kiragadott epizód. Ha nem sikerül pénzt szerezni a folytatásokra, akkor ez egy elszalasztott lehetőség volt a Riddick-saga tisztességes lezárására, amit iszonyatosan sajnálnék. Én mindenesetre drukkolok, hogy a mozipénztáraknál elég sikeres legyen a film, hogy feltámasztható legyen a franchise – és a főhőshöz hasonlóan túl tudja élni a hosszas kényszerszünetet.]]>