Hol volt, hol nem volt, egy közel-közeli galaxisban volt egyszer egy ember. Ez az ember egyszer elhatározta, mesét mond a népek szórakoztatására, no meg azért, hogy ő is jót mulasson. De az elhatározás nem volt elég – mert akkurátus ember lévén -, azt is megpróbálta kitalálni, milyen mesét is szeretnek az emberek, mit olvasnának, hallgatnának szívesen. Hagyományos meséhez nem volt kedve, a modernet nem szerette, ezért újat mondott. Nem olyant, ami volt, nem olyant, ami van, hanem olyat, ami majd talán lesz. Hogy szavamat rövidre fogjam ez az ember tudományos-fantasztikus mesét mesélt. – Vásárhelyi Lajos észrevételei Turcsányi Ervin Az ég bujdosói (egy hazánkfia elképesztő kalandjai a jövőben) című fantasztikus regényéről, amely a Püski kiadásban jelent meg tavaly, és Zsoldos-díjra jelöltek idén. Az sf-mesékben megszokott témák kerülnek elő. Kozmikus találkozás, kapcsolat, minden félreértésével, és kebelre ölelésével egyetemben. Száguldás kalandozás ide-oda. Titkos társaságok, szekták, megalkuvás, hősiesség, árulás, meg még ami csak kell. Borzongató rejtélyek minden mennyiségben. Mesésen-fantasztikus figurák, lélektani és fizikai értelemben is. Lehetne közhelyek halmaza is.  Valahol emlékeztet engem a „Tigris- Tigris”-re, de a sodró lendület miatt csak loholunk a kalandok után, és tévelygünk a rejtélyek szövevényében. A leírás lendülete és a jó szerkesztés minden közhelyet megbocsáthatóvá tesz. Itt senki nem véres-komolyan gonosz, de nem véres-komolyan jó sem. Belefelejtkezünk a mesébe, és csak agyunk hátsó fertályában merül fel, mit és hol olvastunk már előzőleg. A környezet leírások közepesek, de briliánsan vannak adagolva, mindég ott és annyi, ami éppen szükséges. Vannak idegen bolygók és rendszerek, kiváló részletességgel elővezetve, de soha nem szájbarágósan. Bár sokszor megtörténik, hogy az elővezetett kényelmetlenségek – nagy gravitáció vagy magas hő -, amire a szereplők az elején még panaszkodnak, valahogy a kaland sodrában eltűnnek. A szerző velünk együtt felejtkezik el róla. De mi ezért hálásak vagyunk, mert nem akasztanak meg bennünket a kalandozásban. Nincs két egyforma világ, és két nagyjából is hasonló szereplő. Szó szerint fantasztikusak az emberek és idegenek. A gyönyörű, de csúnya papnő. Az otromba és hóbortos fényszobrász-nő, akinek hatalmas fantáziája és lelke van, és mellékesen egy kalandvágyó nyomozó veszett el benne. Ang-Ong a pigmeus űrhajós kapitánynő, hatalmas anyai szívvel. És mindenekfölött, a Szigorúan Titkos Szolgálatnak a Szigorúan Titkos Főnöke, a buddhista szoborba oltott kis japán gnóm. Hatalmas lélekkel, szívén viselvén a Kozmosz minden baját, kínját. A többiek is hozzák azonban formájukat. A szereplőket és a környezetet is vidám humorral szemléli és ábrázolja a szerző. Ám minden vidámsága mellett néha a főhős (aki mellesleg magyar, és Som Bereknek hívják) azért elgondolkodik komoly dolgokon, persze hogy aztán felemelje fejét és tovább mosolyogva belevesse magát a következő kalandba. A regénybeli idegenek a virtuálok, akik menekülnek és bármit megtesznek, hogy ez sikerüljön nekik. A virtuálok mellékesen veszélyeztetik az emberek világát és életterét. De igazából ők sem gonoszok, csak azok a fránya körülmények. Mert mindennek az igazi oka, és okozója a Fekete Lyuk, ő pedig nem lehet gonosz. Ahogy a szerző mondja „… mert mindenkinek megvan a fekete lyuka…” És a virtuálok az ég bujdosói, akik hazát keresnek Jó a társaság, színesek a körülmények, és sodor a történet. Nekünk nem is kell mással foglalkozni, csak a kalandokkal. Az pedig sikerül, mert mire az egyikbe beleunnánk, jön a következő, azt pedig követi egy másik – van miért loholni. Tehát „csak szórakozunk”, és ez nagyon fontos. Az író figyelmeztet is bennünket, hogy ez nem több, mint jó mulatság. Néha ugyan felmerült bennem a gyanú, hogy némely szövegrészek önkéntelenül lettek humorosak. Mintha a szerző nem uralta volna teljesen a mondatait és azok ilyen humoros, fanyar felhangokkal siklottak volna ki a keze alól. De a kritikus rosszindulatú állatfajta, lehet, hogy semmi véletlen nincs a regényben. Tehát igazából semmi komoly, csak vidám, semmire nem kötelező kalandok, és egy jó kikapcsolódás. Egy mosoly és már túl is vagyunk rajta, de amíg volt, jó volt. Szerencsére semmi „magyarkodás”, amitől féltem az elején a címet és az alcímet olvasván. Ezeket valahogy el kellene, el lehetne feledni! Jó könyvnek érdemes jó (jobb) címet választani.]]>