Vannak olyan természetfilmek, ahol éjszakai felvételeken látjuk, ahogyan ragadozók tépik szét áldozataikat, de egyikük sem lát a sötétben, csak ösztöneik hajtják őket. Mi látjuk a képeket a különleges technikának köszönhetően. (Persze erősen válogatva, mert a természetfilmesek tudják, hogy a néző sem bírna ki mindent). Olyan a szemlélő érzése, mint aki iszonyú, ősi álmot lát. Mintha az ősmajom álmából felriadva nézné, mi történik a többivel, akiket elkaptak és most megesznek. Ha a mi álmunk, izzadva ébredünk fel belőle.
Ilyen Banks könyve is, szembesít bennünket olyan álmokkal, amiket nem szeretnénk megálmodni. Pedig itt vannak körülöttünk és bennünk is, csak figyelni kell. Ha tudunk csendben figyelni, lassan előóvakodnak ezek a képek. Nem lesz bennük sok örömünk, de megismerjük magunkat. El is lehet őket hárítani, ám akkor a legváratlanabb pillanatban rohannak meg bennünket, és szinte szétrobbantják tudatunkat. Mindenkinek el lehet gondolkodni rajta, melyik a jobb megoldás.
Vásárhelyi Lajos kritikája Iain Banks A darázsgyár című regényéről.
Banks a lassú elővezetést használja, óvatosan szoktat hozzá bennünket a szörnyűségekhez. Szinte kívülről, felülről szemléljük a történteket, amik nem is velünk történnek. A szörnyűség először bogarakkal, darazsakkal a darázsgyárban, majd apróbb állatokkal, később már égő kutyákkal történik. Közben arra gondolunk, hogy mi szükségünk nekünk erre? Hiszen mi nem ilyenek vagyunk! Mi nem robbantjuk fel gyerekkori játszótársunkat. Még talán agresszívek sem voltunk velük sohasem, főleg amikor mások is látták. Mi rendesek vagyunk, vagy csak soha nem derült fény sötét dolgainkra?
Banks ezeket a sötét történéseket vezeti elő. Nem ítélkezik, csak bemutat. Nem is lehet senkit elítélni, mert a regényben mindenki csak a saját belső indulatait követi és mindig megússza, bármilyen agresszió is fortyog benne. De mint fekete felhő, beárnyékolja ezt az „idilli” bizonytalan tájat, hogy hazafelé tart az elmegyógyintézetből a szökött báty, aki útközben kutyákat gyújt fel… Ez bizony borzasztó – próbálja is hősünk lebeszélni, hogy ne tegye. Minél beljebb jutunk a történetben annál több a bizonytalanság. Aztán eljön a pillanat, mikor mindenre fény derül. Az író ezt olyan hatásosan írja le, hogy majdnem kiesett a könyv a kezemből, pedig nem vagyok szívbajos fajta. Az a legkevesebb, ha azt mondom, hogy nagyon érti a mesterségét. De azt is tudja, mit miért mond.
Az agressziónak sok változatát megtaláljuk a regényben. Pedig nincsen háború, vagy polgárháború, nem bántja senki a feketéket vagy a fehéreket. Kiderül azonban, hogy mindenkiben bőven fortyog ebből az indulatból. Körben a táj békés, legfeljebb egy egy tengeri vihar borzolja fel néha. Kívülről nézve valódi idill. De minket az író beavat, és megmutatja, mi van az idill alján. Vagy nem is annyira az alján? Ezt már nekünk kell eldönteni.
Aki egy űrutazást, vagy valami rendkívüli jövőbeli kalandot vár az csalódni fog. Talán még fantasztikusnak sem nevezném ezt a regényt. De nagyon érdekes kezdetnek elolvasni, és utána az írónak a science-fiction témakörben megjelent könyveit. Ebben a legkülönösebb szerkezet maga a darázsgyár, ami belelát a jövőbe, és talán jósolni is tud.
Banks erősen kimeresztette oroszlánkörmeit, és megosztotta az angol kritikusokat. Egy biztos: jó könyv, de nem egy szívderítő olvasmány. Utána egy éjszakai vadászatról készült film egészen humánusnak hat.]]>
