Bár ősszel bemutatásra kerül a S.H.I.E.L.D., az Avengers-filmek univerzumában játszódó tévésorozat, nagyon keveset lehet róla tudni azon a biztató tényen túl, hogy Joss Whedon fogja rendezni. A Tvline.com tudósítója azért megpróbált egy harapófogó segítségével kihúzni pár infót az aktuális Marvel-ügyi atyaúristentől. Whedon, mint elmondta, nagyon izgatott, hiszen ez egy nagyon reményteljes sorozat, ami nem a bűnözésről és gyilkosságról szól, hanem olyan emberekről, akik próbálják segíteni egymást, és ez az, amit a rendező nagyon szeret a képregényekben. Voltak jelmezeik, a gonoszok coolak voltak, de kiálltak valamiért – jegyezte meg Whedon, aki szeretett volna egy hasonló sorozatot csinálni. Ugyanakkor természetesen igyekszik a S.H.I.E.L.D.  hű maradni a Marvel szellemiségéhez. Ezzel együtt sem számíthatunk azonban arra, hogy túl sok ismerős arcot látnánk a sorozatban, bár a későbbiekben semmi sincs kizárva. Whedon azt szeretné, ha azokkal a karakterekkel foglalkoznánk, akik a sorozat főszereplői lesznek – utána meg majd meglátjuk, hova fejlődik a S.H.I.E.L.D. Egy ismerős arc azért mindenképpen lesz a múlt héten leforgatott pilotban – Clark Gregg, azaz Coulson ügynök visszatér, ami már csak azért is érdekes, mert a sorozat az Avengers mozifilm után játszódik. Akinek a részvétele viszont nehezen megoldható, az Cobie Smulders: bár folyamatosan beszélnek arról, hogy legalább egy rövid cameo erejéig jó lenne, ha feltűnne Maria Hill ügynök szerepében, kérdéses, hogy lesz-e rá ideje az Így jártam anyátokkal sorozat forgatása közben. Erről csak annyit mondott Whedon, hogy ha lesz rá lehetőség, akkor megoldják a feltűnését a sorozatban. Ming-Na Wen, a Stargate Universe és az Eureka korábbi főszereplője játsza Melinda Mayt, egy exkatonát, Chloe Bennet a Nashville korábbi szereplője játsza Skyet, egy okos, vicces, szuperhősrajongó pilótát. Tudományos kérdésekben az Elizabeth Henstridge által megformált Gemma Simmons lesz illetékes, míg technológiai kérdésekben Leo Fitz, akit a skót Iain De Caestecker játszik. Az ABC komoly reményeket fűz a sorozathoz, egy januári sajtókonferencián már az egekbe magasztalták Whedon forgatókönyvét: sok vicces férfi-női kapcsolatot, remek akciókat rebesgettek. Arra számítanak, hogy jó kis családi sorozat lesz, amit a szülők és a gyerekek is élvezni fognak, és közösen fogják nézni. A pilot epizódról úgy nyilatkoztak, hogy nagyon Joss. Egyik pillanatban intenzív és epikus, ami hirtelen átvált viccesbe és őrültbe – az ABC szerint Whedon képessége az, hogy szuperszórakoztató tud lenni.]]>