Játék

Jön a Darkspore



Emlékeztek a Spore című játékra? Nos, a Darkspore valami hasonló, csak mégis más. A Spore eszköztárára épülő RPG játékban ugyanis nem egy általunk kreált fajt kell „felnevelnünk”, hanem az univerzumot fenyegető sötét spórát kell legyőznünk, méghozzá a világegyetem legjobb, genetikusan módosított harcosaival. Igen ám, de ahhoz először össze kell szednünk őket. Szó szerint, mivel részeik szét vannak szórva számos bolygón, amire el kell utaznunk, és elő kell kerítenünk a darabokat – természetesen előtte lemészárolva az utunkba állókat. Ezután a Spore-ból megismert módszerrel felépíthetjük a legek legjobbjaiból álló csapatot.

A játékban – mely erős szólista kampányt, kooperatív módot és online csatákat egyaránt tartalmaz – öt különféle hőst találunk, akiknek három kasztba sorolható különleges képességeik vannak. Hogy kit válogatunk be háromfős csapatunkba, azt leginkább a célbolygó segedelmével dönthetjük el, úgyhogy nem csak lényépítő képességeinkre, de stratégiai érzékünkre is szükség lesz, ha győzni akarunk.
A játék gépigénye egyáltalán nem nagy, ennek ellenére stílusos grafikája szépnek mondható. Színes, szagos, és ami komoly fegyvertény, teljesen agyament világok várják agyament szörnyekkel azt, hogy végigvonuljunk rajtuk.

Gépigény:
WINDOWS XP
* 3.0 GHz P4 vagy Intel® Core™ 2 Duo 2GHz vagy jobb
* 2 GB RAM
* A 256 MB Videókártya, Shader Model 3.0
* A DirectX 9.0c utolsó verziója
* Microsoft Windows XP Service Pack 3
* 10 GB szabad hely a merevlemezen
* Szélessávú internet kapcsolat

WINDOWS VISTA
* 3.0 GHz P4 vagy Intel® Core™ 2 Duo 2GHz vagy jobb
* 2 GB RAM
* A 256 MB Videókártya, Shader Model 3.0
* Microsoft Windows Vista Service Pack 2
* 10 GB szabad hely a merevlemezen
* Szélessávú internet kapcsolat

WINDOWS 7
* 3.0 GHz P4 vagy Intel® Core™ 2 Duo 2GHz vagy jobb
* 2 GB RAM
* A 256 MB Videókártya, Shader Model 3.0
* 10 GB szabad hely a merevlemezen
* Szélessávú internet kapcsolat

A pofon egyszerű, szórakoztató játék március 29-én kerül a boltok polcaira.
Find more photos like this on SFport.net