Babylon 5 alkotója írja a Kim Stanley Robinson regénysorozatából készülő Red Mars tévésorozatot, jelentette a Deadline. A hírt maga J. Michael Straczynski is megerősítette. Red Mars – Green Mars – Blue Mars című kötetekből álló sorozatot magyarul még a Németh Attila által vezetett Möbius kiadó kezdte el; sajnos csak az első, Vörös Mars című regényt olvashattuk magyar nyelven, 2001-ben. Nemzetközi szinten a trilógia sokkal zajosabb sikert ért el: a Red Mars elnyerte a Nebula-díjat, és a BSFA díját, a Green Mars és a Blue Mars pedig Hugo-, és Nebula-díjat nyert később. A történet lényegében a Mars meghódítását mutatja be, tudományos szempontból eléggé megalapozott módon, a három kötet pedig ennek három fontos lépése körül zajlik: az első részben a túlnépesedett Földről indul el 100 telepes, hogy az első kolóniát megalapítsák a Marson; a második kötetben az első telepesek utódainak sorsát követhetjük nyomon – és nem mellékesen elkezdődnek a terraformálási projectek is. A Blue Mars címe pedig arra a fázisra utal, amikor a bolygó felszínén már megjelenhet a víz is. Ezzel párhuzamosan viszont a Föld válik egyre élhetetlenebbé – a túlnépesedés, a globális felmelegedés és egyéb tényezők hatására, mindez pedig jelentős konfliktusokat okoz a Mars meghódítása kapcsán is. A trilógiát eredetileg James Cameron producerként szerette volna egy öt órás minisorozatként képernyőre vinni, később ennek nyomán az akkor még Sci-Fi Channel szeretett volna szintén minisorozatot készíteni belőle. 2008-ban az AMC már komplett tévésorozatként beszélt a Red Marsról, míg végül a Spike TV jelentette be, hogy belevágnak a dologba. J. Michael Straczynski nekik dolgozik a forgatókönyvön, a sorozat producere pedig Vince Gerardis lesz, aki a Trónok harcában is hasonló teendőket lát el. Kim Stanley Robinson tanácsadóként vesz részt a munkálatokban. Straczynski amúgy nem régiben fejezte be a Netflix számára Sense8 című sorozat első évadátWachowski testvérekkel, amit remélhetőleg minél előbb láthatunk is.]]>