Idegesek lesznek a régi Star Trek rajongói?

“A Star Trek egy olyan történetet mesél el, amit még nem láttál” – lehetne összegezni J.J. Abrams legújabb nyilatkozatát. Rengeteg Star Trek rajongó szkeptikus az új mozifilmmel kapcsolatban, és a rendező megszólalása olaj lehet a tűzre – J.J. Abrams azonban a negatív hangok ellenére továbbra is lelkes.
Hirdetés
Elmondása szerint sok új dolgot fedezhetnek majd fel a rajongók, de néhány ismerős elem is visszaköszön. Azonban leszögezte, hogy ez a film nem igazán azoknak készült, akik ismerik a Trek háttértörténetét. Viszont azt is hozzátette, hogy: „Ha ismered a háttértörténetet, végül felfedezhetsz olyan pillanatokat, amelyekre – bár sosem láttál azelőtt – mégis utalnak a Star Trekben.”
Abrams elmondása szerint tudja, hogy mivel ilyen jól ismert dolgokkal „játszadoznak”, valószínűleg a rajongók idegesek lesznek majd – például amikor bemutatják, hogyan is jön össze a legendás csapat az Enterprise-on, vagy jobban belemennek bizonyos kapcsolatokba. Abramsot mégis ez a téma izgatta a legjobban, és igyekezett erre kihegyezni a filmet, vagyis, hogy „hogyan lesz ezekből az árvákból egy család”.
Reményei szerint a film végére a nézők is megkedvelik majd az új karaktereket. Mert szerinte bizonyos szempontból új karakterek lesznek, hiszen új színészek játsszák el őket, akik beleviszik játékukba saját elképzeléseiket. A rendező John Chot hozta fel, aki szerinte egy komikus figura, így egy teljesen újszerű Sulut formált meg, ami lenyűgözte Abramsot. De ugyanezt elmondhatta Kirk-ről (Chris Pine) is, aki szintén kicsit másabb lesz, mint William Shatner Kirk-je.
Szóval Abrams az régi-új karakterekkel maximálisan meg van elégedve, olyannyira, hogy állítása szerint ha korábban megkérdezték volna, ki a kedvenc szereplője, azt felelte volna: „Nincsen egy sem. Egyiküket sem érzem közel magamhoz.” Ha most tennék fel a kérdést neki, a válasz így szólna: „Nem tudok választani. Imádom mindet.”
Tehát Abrams odáig van a filmjétől, ami mondjuk nem csoda, hiszen ragaszkodott hozzá, hogy megrendezhesse ezt a filmet. Már csak az a kérdés, hogy a rajongóknak mennyire fog tetszeni, hiszen, ahogy Eric Stillwell és Richard Arnold az AXN Sci-Fi – SFportal Találkozón elmondta, a rajongók hozzák a Star Trek bevételének nagyját, mert ők veszik meg a DVD-t, a játékokat, és a különböző relikviákat.
Magyar premier május 7-én.
Szerző: Dzséjt
Kapcsolódó cikkek
Roddenberry is szerepel a Star Trek filmben
Nem Leonard Nimoy az egyetlen régi Star Trek szereplő, aki J.J. Abrams új filmjében szerepel: Gene Roddenberry özvegye, Majel Barrett-Roddenberry szintén szerepet kapott. Eredetileg ő...
Star Trek és más rajongói kampányok
Május 6-ról 7-re virradó éjszaka mutatták be a MOM Parkban az új Star Trek filmet – az AXN SCI-FI és SFportal által szervezett találkozón több...
J.J. Abrams hivatalosan is a Star Trek 2 rendezője
Nem nagy meglepetés, de a Nymag.com információi szerint J.J. Abrams végre hivatalosan is elvállalja a Star Trek 2 rendezését. A produkció előkészítése már egy jó...


Ericék azt is mondták, hogy Abrams egyértelműen a régi rajongókat veszi célba, és nekik készíti a filmet, meg őket akarja boldoggá tennni. Most akkor mégse?
Nekem úgy tűnik, egy seggel próbál megülni kettő darab lovat.
A rajongók kérdésére is megvan a sablon válasz, meg az egyszeri mozibajáró számára is. Aztán majd a moziban a Trekkerek azért nyavajognak, mert ebben semmi sem Trek, az egyszeri mozibajáró meg azért, mert annyira Trek, hogy egy kukkot sem ért belőle
Akkor viszont két ló között fog a pad alá esni.
Melyik film is tetszett a Trekkereknek utoljára?
A First Contact.
Egészen a Nemesisig az volt, hogy a páros sorszámú Trek filmek jók voltak, a páratlanok meg pocsékak. A Nemesis fordított ezen, páros sorszámú filmek között is lett gagyi. Májusban kiderül, hogy J.J. Abrams tud-e fordítani a páratlan sorszámúak tendenciáján.
Áááá… ez nem fog tetszeni a Trekkereknek, átmossák a Star Trek univerzumot, meg sok lesz benne az akció és a látvány (pont, mint az Enterprise, az is hatalmas nagy népszerűségnek örvend a Trekkerek között, pedig a végére tök jól kikupálták és frankó Trek sorozat lett).