Sci-Fi Filmek

Amikor egy marketinges menti meg a világot: A holnap határa – Edge of Tomorrow kritika


Az idei év eddigi legjobb sci-fi filmjét hozta össze a Warner A holnap határával, ami egyben Tom Cruise pályafutásának is az egyik legszórakoztatóbb és izgalmasabb alkotása. Holott az alaphelyzet amúgy egyáltalán nem újdonság: az időhurokba kerülő főhős egy rendszeresen visszatérő téma.

Az egyik legemlékezetesebb Star Trek: The Next Generation epizód például a Cause and Effect, melyben az Enterprise-D legénysége ragad egy halálos időhurokban.Vagy eszünkbe juthat a Window of Opportunity című Stargate SG-1 rész is, amiben O’Neill ezredes és T’ealc kerülnek egy időhurokba – az egyik ilyen ciklust ekkor a drága jó ezredes egy millió fényéves golfütésre használja ki. A témának léteznek komolyabb feldolgozásai is, mint például James Smythe A felfedező című regénye.

Az Edge of Tomorrow alapvetően szórakoztatóan dolgozza fel a lerágott csontot, éppen annyi drámai momentummal, hogy azért komolyan vehető legyen, és ne váljon egy sima viccé. A Tom Cruise által játszott Bill Cage alezredes például remek fejlődésen megy keresztül: az irritáló, rossz helyen, rossz időben csatába kavarodó marketinges hülyegyerekből lesz hihető, világmegváltó főhős.

Az előzetesek – és a film első fél órája alapján – egyfajta videójátékos jellegű élményt várhatnánk. Aki aktívan játszik, az biztos, hogy belefutott már abba, hogy egy-egy játékmentést csilliárd plusz egy alkalommal kell újratölteni, hogy eljussunk a következő pontig. Imitt gyorsabban lekaszabolni azt a pár ellent, amott nagyobb precizitással ugrani, ott pedig gyorsabban megnyomni egy gombot, aztán felkapni a lőszer és életerő csomagot, mielőtt jönne a bossfight, ahol újratölthetjük az egész szájbatekert mentést.

Az első néhány újratöltést hol a normandiai partraszállást idéző látványorgiával töltik meg, hol pedig remekül adagolt humorral. És szerencsére nem követik el azt a hibát, hogy túl sokszor kellene újra néznünk ugyanazokat a jeleneteket: elég gyakran ugrik egyet a történet előre, ahogy Cage szépen lassan legyűri az akadályokat – finoman sejtetve, hogy az elmúlt két percnyi akció az valószínűleg vagy tucatnyi újraindítást követően alakult úgy, ahogy.

Ezzel párhuzamosan azonban szinte észrevétlenül válik Cage idegesítő kis köcsögből megfáradt veteránná, aki kétségbeesetten keresi a kiutat. Remekül ellenpontozza őt Emily Blunt karaktere, Rita Vrtaski, aki tud ugyan erről az időhurkos történésről, de számára mindig csak az aktuális eseménylánc létezik. Kettejük kapcsolata – és az ebbe ágyazott vékonyka, nyálmentes románc – már csak emiatt is érdekes, lehetetlen és mégis működőképes. A többi karakter eléggé vázlatos viszont: a J osztag katonáit például a számtalan reboot ellenére sem nagyon ismerjük meg, inkább csak gegek fűződnek hozzájuk. A mellékszereplők közül talán Farell osztagparancsnok emelkedik ki, hiába, no, Bill Paxton akkor is zseniális arc, ha lényegében ugyanazt a pár mondatot kell ismételgetnie.

A sablonokat jól kezeli a forgatókönyv, megfelelően egyensúlyoz a dráma, a humor és az akció között. Az akció pedig remek: az első támadástól a végső csatáig szuperül meg van csinálva minden. A látvány remek, még akkor is, ha sok esetben felmerül az “ezt már láttam valahol” érzése: van olyan jelenet, ahol a csapatokban támadó idegenekről konkrétan a Matrix harmadik epizódja jutott eszembe, amikor a lépegetőkkel lövik a Zionba beáramló robotokat. Az idegenek kinézete is néhol olyan, mintha a Matrixos drónokat keresztezték volna a Balroggal.

Az Edge of Tomorrow tehát nem egy világmegváltó mű, de egy tökéletes nyári popcornmozi, remek sci-fis akciókkal.

Verdikt

Történet 75%
Látvány 85%
Karakterek 85%
Összhatás 100%
Final Thoughts

Remek nyári scifis popcornmozi.

Overall Score 86% Ajánlott
Readers Rating
6 votes
88

28 hozzászólás on Amikor egy marketinges menti meg a világot: A holnap határa – Edge of Tomorrow kritika

Comments are closed.