Simon Kinberg erősítette meg a WonderConon, hogy az új trilógia, valamint a Rebels írása során nem veszik figyelembe a Star Wars ún. Expanded Universe-ét: azaz nem építenek a regényekre, játékokra, képregényekre és más történetekre. Most megérkezett a Lucasfilm hivatalos állásfoglalása is az ügyben, mely megosztja a rajongókat: vannak, akik üdvözlik, mások átkozzák a döntést. A hivatalos közlemény az EU méltatásával indul: a George Lucas által teremtett univerzum beindította sokak fantáziáját, és másokat is alkotásra inspirált. És bár a Lucasfilm igyekezett mindent elkövetni, hogy az egyéb médiumokban megjelenő világ minél konzisztensebb legyen a filmekkel, Lucas mindig is nyilvánvalóvá tette, hogy kizárólag a mozifilmeket, valamint a The Clone Wars rajzfilmsorozatot tartja kanonikusnak. „Ezek a történetek a Star Wars történelmének megkerülhetetlen részei, azok a karakterek és események, amikhez minden más történetnek igazodniuk kell” – fogalmaz a közlemény. Most, hogy új trilógia, animációs sorozat, és egyéb spin-offok készülnek, változik a helyzet az EU-val kapcsolatban. Kathleen Kennedy felügyelete alatt a Lucasfilm történetében először egy külön csoport alakul, ami koordinál minden olyan projectet, ami a Star Wars sztorijával kapcsolatos. Lesznek újabb képregények, regények, játékok, és egyebek – de immáron egy sokkal jobban összehangolt formában fognak megszületni az újdonságok. Az Episode VII-IX így nem ugyanazt a történetet meséli el, mint az eddigi, A Jedi visszatér utáni művek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy 100%-ban mindent kidobnának, ami az EU-ban született. Például a Star Wars Rebels (ami már kánonnak fog számítani) egyes elemei az EU-ból származnak: az  Inkvizítor karaktere, a Birodalmi Biztonsági Iroda, vagy a Sienar Fleet Systems mind korábbi EU-s művekre épülnek – egészen konkrétan a 80-as években a West End Games által publikált Star Wars szerepjáték anyagok között található az eredetük. A korábban kiadott művek, amikre még van kereslet, továbbra is forgalomban maradnak Legends címszó alatt. Az első kanonikus folytatás, ami kijön, mint már említettük, az a Rebels lesz – az első regény pedig szintén a Rebelshez kapcsolódik majd. Továbbra is a Del Rey Books lesz a könyves partnere a Lucasfilmnek. A készülő Rebels regény egy fontos szereplő háttértörténetét meséli el, John Jackson Miller tollából, Dave FiloniSimon Kinberg és Greg Weisman felügyeletével. És ez még csak a kezdet – ígéri a Lucasfilm. Az eddig ismert Expanded Universeről pedig egy rövid videóban emlékeznek meg: https://www.youtube.com/watch?v=VUm0Lo6DL-E]]>