Zack Snyder rendező, és Christopher Nolan producer megtalálták a jelöltjüket az új Superman film főszerepére, ő pedig nem más, mint a brit színész, Henry Cavill, aki talán a Tudors című Showtime sorozatból lehet ismerős. Mindez hivatalos, a Warner Bros. és a Legendary Pictures közös sajtóközleményben erősítette meg mindezt. Cavill több esélyes jelöltet is maga mögé utasított, így például Joe Manganiello-t a True Bloodból, Armie Hammert a The Social Networkből és Jon Hamm-ot a Mad Menből. Érdekesség, hogy Cavill a korábbi film, a Superman Returns címszerepére is esélyes volt annak idején, McG és Brett Ratner már kinézték őt a szerepre – de végül Bryan Singer foglalta el a rendezői széket, ő pedig Brandon Routh-t választotta. Érdekesség, hogy Cavill annak idején esélyes volt az új James Bond főszerepére is, illetve részt vett a Batman: Begins meghallgatásán is – most végre azért eljátszhatja Supermant. Idén még az Immortals című filmben láthatjuk Tézeusz szerepében. Az új Superman filmet 2012 decemberére várhatjuk.]]>