Google Editions – Online könyvesbolt a Google-től
Úgy néz ki, a Google szeretné megszorongatni az online könyvpiacon tulajdonképpen egyeduralkodó Amazont. A keresőóriás ugyanis bejelentette, hogy 2010 elején elindítja a saját e-book boltját Google Editions néven. A cégnél biztosan felismerték, hogy ideje kihasználniuk az eleve kezükben lévő ütőkártyát, azt a rengeteg könyvet, amelyet eddig beszkenneltek a Google Book Search kedvéért. A cég ugyan állítja, hogy a két projekt független egymástól, de másként elképzelhetetlen lenne, hogy hogyan tudnak máris kétszázezerrel rálicitálni az Amazon 300.000-es könyvkínálatára.
Hirdetés
A Google ugyanis szeretné a könyvolvasást a felhasználók webböngészőin belül tartani, azaz egy olyan formátumban letölthetővé tenni a kiadványait, amelyet egy hétköznapi pc vagy egy okostelefon segítségével is megnyithatunk. A cég számára lényegében eddig is rendelkezésre állt minden, ami a könyvesbolt megnyitásához szükséges volt, hiszen a Gears nevű szoftverükkel eltárolhatunk, de nem másolhatunk bizonyos webes tartalmakat (pl. a gmailes leveleinket), míg egy Google Dokumentumok-szerű felülettel rendszerezhetjük a megvásárolt olvasmányainkat egy online tárhelyen.
A keresőcég megoldásával várhatóan nem lesz szükség külön (és drágán) megvásárolandó kütyüre a könyvolvasáshoz, sőt, a filozófiájukat ismerve az sem lesz akadály, hogy egy regényt az otthoni számítógépen kezdjük el olvasni, a munkába menet telefonról folytassuk, majd az irodai pc-n befejezzük anélkül, hogy egy bájtnyi adatot is átmásolnánk a készülékek között. Meglepő módon ezt a megközelítést a legnagyobb informatikai vállalatok közül épp a Microsoft kezdeményezte, amikor kijelentette, hogy nem fognak az Asus, a Sony és az Amazon nyomdokaiba lépni azzal, hogy egy újabb e-book olvasó készüléket dobnak a piacra. Számukra tökéletesen megfelel az a platform, ami eleve adott, vagyis a pc.
Kapcsolódó cikkek
Nook: Az új e-book olvasó – Versenytársat kap az Amazon Kindle és a Google Editions
Az Amazon e-bookolvasója, a Kindle sikerét nemcsak a Google, hanem a világ legnagyobb könyvkereskedő cége, a Barnes & Noble is szeretné meglovagolni. Szeptemberben az IRex...
Google Music Search – Zenekereső és zenebolt a Googletől
A Google úgy tűnik, mindenkinek konkurenciát akar állítani, és az online tartalom terjesztésben is óriássá kíván válni. Nem elég, hogy online könyváruházat akar indítani Google...
Google gabonakörök
És tényleg folytatódik a Google ufós sorozata, ahogy ezt többen tippelték: a mai napon szintén ufós logó található a Google főoldalán, a kép pedig a...


A fene se tudja, mennyire jó ez az irány. A Google stratégiába tökéletesen beleillik, hiszen be akarnak törni a netbook piacra a Chrome-al, a mobiltelefonokra az Androiddal, tehát ezeken a platformokon tuti bele lesz integrálva a könyves cucc is az oprendszerbe.
Viszont nem véletlenül alakult ki az ebook olvasós irányzat – ha a mobiltelefon / PDA / laptop vonal olyan hihetetlen jó lenne arra, hogy könyveket olvassunk rajta, akkor nem akarnának más cégek olyan kütyüt létrehozni, ami kényelmesebb olvasást tesz lehetővé.
akkor lenne jó. Ha magyar cég csinálná. Mert angol könyvet nem tudok olvasni.
Szerintem bármely magyar kiadó résztvehet majd ebben a projectben, feltölthetik a cuccaikat és árusíthatják a Google rendszerén keresztül.
Ha közvetlenül a Google-tól vesznek egy könyvet, akkor a bevétel 63 százaléka a kiadóé, s 37 százalék marad a vállalatnál. Ha egy külsős terjesztőtől veszik meg, akkor 45 százalék a jogtulajdonosé, a maradék 55 százalékból a Google csak töredéknyi összeget kap, a többi a kereskedőé.
IT cafe
Versenyképesebb, mint a magyar könyv nagyterjesztők ajánlatai.
Egy bolttal és egy kváziszabvánnyal lesz több, ha elindul az Editions. Az eddigi népszerű formátumok (epub, mobi – és variációi – és mondjuk pdb) mellé megjön a Google-féle könyv is.
Csapdának igazából az tűnik, hogy azokon a készülékeken olvashatunk majd G-könyvet, amik már eddig is kényelmetlennek bizonyultak erre a célra.
@kelt: attól függ, hogy a Google-féle formátum az mennyire lesz kényelmesen átvihető egy normálnak tekinthető ebook olvasóra. Esetleg lesz-e valami API, amivel egy gyártó megteheti, hogy az általa kiadott olvasó direktben hozzákapcsolódik a rendszerhez, a’la Kindle.
Nyilvánvaló, hogy a Google ezzel a lépéssel az Androidra meg a Chrome OS-re akar extra fícsört rakni, és így újabb bevételt hozni. Ügyes, meglátjuk. Amúgy a kétségeddel egyetértek, komplett könyvet ritkán olvasok PC-n / netbookon, PDA-n valamivel gyakrabban, de az sem jellemző.
@Merras
Reuterst olvastam a bejelentésről. Az alapján a kütyünek egyszer csatlakozni kell a netre, amikor a könyvet először megnyitják. A Kindle-n ez nem gond – kivétel ha suttyó káeurópai vagy persze, akiknek nem jár bele böngésző – mert van benne browser.
A rendes olvasókból viszont ez szokott hiányozni. Na de stay tuned, jövőhétre megírom munkailag, hogy szeretjük-e a net nélküli readereket. (Kaptam tesztre Cybookot.)