Frank Herbert: Csillagkorbács – kritika

Sok van, mi csodálatos, de a sci-fi-írók fantáziájánál alig létezik valami, ami elképesztőbb.

Isaac Asimovtól Zsoldos Péteren át Philip K. Dickig már sokféle, dermesztő és felszabadító, hihetetlen és jövőbelátó, eszement és angyali történettel találkoztam, de mindig jön – olvastamban, keltemben – egy újabb szerző, aki megkontrázza a korábbiakat.

A távoli jövőben az emberiség rátalál a világegyetemben és szövetségre lép más értelmes lényekkel: gowachinokkal, laklakokkal, vrivekkel, panspechikkel, tapriziókkal és palenkikkel. Az Értelmes Lények Konföderációját azonban veszély fenyegeti: egy 99 éves, gazdag – a szépségszobrászok testépítő manővereinek köszönhetően folyamatosan változó, kéjnő kinézetűre farigcsált – üzletasszony egyeduralomra tör, minden hatalmat magának akar.

Jorj X. McKie-re, a kitűnő ügynökre és vakmerő szabotőrre vár a feladat, hogy szót értsen a földönkívüli csodalénnyel, aki nem lát, mert nincsen szeme, nem hall, mert hallószervvel sem rendelkezik, nem érez ember módra, sőt: ebben a dimenzióban felettébb furcsa a kivetülése. Ez a fura létforma a társaival együtt teszi lehetővé, hogy űreszközök nélkül az értelmes lények a gondolatnál sebesebben eljuthassanak – dimenziókapuk segítségével – bárhová, a Galaxisok bármely pontjára.

A 83 félelmetes képességű kalebán közül azonban hirtelen 82 eltűnik, csak egy marad, és az is egy kiszámíthatatlan, dölyfös nő, Mliss Abnethe tulajdonában. A rabszolgaként tartott kalebán időközönként ostorcsapásokat kap, s ha ebbe egyszer belepusztul, akkor azok a humanoidok, rovarlények és varangyszerűek is meghalnak, akik akár egyszer is használták a dimenziókapukat. A világokban – egy rövid időre – csak a csecsemők maradnának életben, hisz az utazások e fantasztikus módját bárhol, még a legszegényebb rétegek is igénybe vehették.

Frank Herbert történetében az epikai művek szerkezetének valamennyi egysége kitűnő osztályzatot érdemel. A meghökkentő expozíció után döbbenetes a bonyodalom (az értelmes lények hamarosan bekövetkező totális pusztulása), a kibontakozásban a párbeszédek egyszerűen zseniálisak, pergőek, izgalmasak. Számomra szokatlan volt az, hogyan lehet megoldani azt a kilátástalan helyzetet, amikor két lény – az eltérő érzékelési adottságok miatt – „elbeszél” egymás mellett, ennek ellenére megpróbálkoznak a másik megértésével, ami értelmi szinten (az én fejemben) alig követhető, de érzelmileg annál jobban átérezhető.

A nyelvi bravúrok sorában (a magyar fordítás talán jobb lehet, mint az eredeti), nekem a horrorral fűszerezett humor és ennek a fordítottja tetszett a legjobban.

Az aprólékos, szisztematikus nyomozás feszülten halad az apokaliptikus tetőpont felé, amit természetesen (legalábbis az én véleményem szerint) nem várt, csattanós megoldás zár.

Szukits Könyvkiadó, 2009.

Fordította: Szente Mihály

276 oldal

2690 Ft