Filmajánló: Terminator 4 – Salvation




2009. június 4-étől sokkol minket a Terminátor mozisorozat negyedik része. A Terminator – Salvation bemutatójával egy legenda folytatódik: az ember reménytelen harca a gépi precizitás ellen, az érzelmek küzdelme az érzelemmentes világban, szemben a sorssal és szemben az idővel. A kor átlépett ugyan az eredeti történeten, a félelmeink azonban még nem szűntek meg, sőt, csak most erősödtek fel igazán a rideg gépi irányítású világgal szemben. Talán ezért is nem lehet még letudni a Terminátor-sorozatot, sem a moziban, sem a tévéképernyők előtt.




Hirdetés

A világvége után, a civilizáció romjai között az emberek még tartják utolsó állásaikat. John Connor (Christian Bale) tudja, hogy az ő dolga az emberiség szabadságharcának élére állni. Ám a jövő nem olyan, mint amilyenre számított – a jóslatok nem teljesednek be, és ez részben a rejtélyes Marcus Wright (Sam Worthington) megjelenésének köszönhető. A férfi maga sem érti, hogy került 2018-ba, legutolsó emléke az, hogy a halálos ítéletének végrehajtására vár. Connor nem tudja, a jövőből vagy a múltból érkezett-e a jövevény, de azt sejti, hogy fontos feladata van.

A két férfi párhuzamos utakat jár: kalandok hosszú során keresztül mindketten eljutnak a világot uralma alá hajtó, terminátor-hadsereget irányító Skynet központjába, ahol együtt néznek szembe azzal a borzasztó titokkal, amely az emberiség teljes pusztulásához vezethet.

A Terminátor legenda minden része a sci-fi akció műfajt forradalmasító bombasiker volt. Ez a rész is felülmúlhatatlan látvánnyal és akcióval lepi meg nézőit.

Terminator 4 Salvation – 4 perces trailer

Mozibemutató: 2009. június 4.
Eredeti cím: Terminator Salvation
Színes, szinkronizált
Szereplők: Christian Bale, Anton Yelchin, Sam Worthington, Bryce Dallas Howard, Charlotte Gainsbourg, Moon Bloodgood, Helena Bonham Carter, Michel Ironside. Fényképezte: Shane Hurlbut.
Írta: James Cameron, Gale Anne Hurd, John D. Brancato, Michael Ferris, David C. Wilson, Jonathan Nolan, Anthony E. Zuiker, Shawn Ryan, Paul Haggis.
Rendezte: McG

Hivatalos honlap:

http://www.sonypictures.net/movies/terminatorsalvation/

Magyar honlap:

http://www.intercom.hu/terminatormegvaltas

Kapcsolódó cikkek


Terminator 4 Salvation: A jövendőbeli Connor
A Terminator 3: A gépek lázadásában hangzott el először a 2032-ből visszajött T-850-es szájából, hogy idővel John Connor és Katrin Brewster gyermekei fontossá váltak az...

Terminator 4 – Salvation figuragyűjtemény
Mint már korábban is beszámoltunk róla, a Terminator negyedik, Salvation című epizódjához rengeteg figurát fognak kiadni – a Prémium Játékok nevű online forgalmazó cég most...

Terminator 4 Salvation kritika
Van a nagy sikerű – vagy nagy sikerre tervezett filmeknél – az, hogy a sajtóvetítéseken megjelentektől elkérik a mobiltelefonokat, nehogy véletlen azzal akarjon a sajtómunkás...

1 hozzászólás

  1. gigi szerint:

    KONYORGOM, CSAK MEG NE NéZZéTEK !!
    nálam ez a film elnyerte az év csalodása rangot .. 200 milkát kivágtak az ablakon .. használhatták volna inkább az afrikai éhezok megsegitésére ..

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word