Vásárhelyi Lajos belenyúlt elméje kredencébe, kiemelt onnan pár kötetet és billentyűzetet ragadott, hogy hozzájáruljon az „Olvass bele” pályázathoz, amit a minap tettünk ki mi is recenzió-, illetve kritika-íróknak. A rettegett, Galaktika-díjas kritikus nem egyszerű kritikákat írt azonban, hanem megpróbálta ezt mások fejével és stílusában megtenni. Regényírók és kritikusok – reszkessetek! Ha valaki magára ismer, az nyilván nem a véletlen műve. A hat kritikából most az első hármat olvashatjátok.

Mottó: Itt a nyilam, mibe lőjem? Egy írócska áll előttem! Bele lövöm hátsójába, Csak úgy hőbörög kínjába. (Szabadkezű Petőfi idézet).

Rámeredve

Nagy F. Róbert: Szoláris köldök Budapest 2010

Első olvasásra még azt is hihetné az ember, hogy valami ponyva került a kezébe. Bár így is nagyon szórakoztató. De ha figyelmesen neki veselkedünk, kiderül, hogy nem csak felületesen szórakoztat, hanem filozofikus mondanivalója is akad. Méghozzá vaskosan. Persze lehet-e vidáman filozofálni? Szokványos űrutazás történet, de közben a kapitány agyában is utazunk, és az a kozmosz legalább olyan izgalmas, mint a külső. Ott is különleges kalandok történnek, nem csak a külső valóságban. Gyakran nehéz eldönteni, melyik az izgalmasabb. Mintha valaki a mi agyunkat is boncolná. És az erotikus részletek egyáltalán nem pornográfak, minden túlhajtott nemiségük ellenére. A képek már az obszcenitás határain túl vannak, de az író végig birtokolja, sőt uralja a nyelvet. Mondhatni azt is, hogy prózaverset írt! A hősei erős jellemek, de nem szélsőségesek. Teng Leing a kapitány nem az ereje és racionalitása miatt lett vezető, hanem éppen azért, mert kimondottan intuitív alkat és elkalandoznak a gondolatai. Még érdemes megemlíteni ELLea Gen-t, aki nem csak szépségével bűvöli el a társait, hanem borotvaéles logikájával is. Ám ő inkább az érzelmeire támaszkodik. És ezt társai, a legénység, minden nap újra és újra örömmel veszik tudomásul. Majd eljön a nagy kaland, ami sajnos ezekben a regényekben szokásos. Találkozás az Idegenekkel. Ha a történet ismerős is, a megvalósítás újszerű. A kritikusnak csak annyi a lehetősége, – ha nem akarja elmesélni a regényt – hogy mindenkinek ajánlja olvasásra. Nem szokvány történet, több benne a gondolat, mint a kaland, de egy pillanatig sem unalmas. Csak reménykedhetünk, hogy az író más regényeket is írt, és mi majd azokat is olvashatjuk. A mi épülésünkre és szórakozásunkra.

Smíró sivatag

Kopasz Béla (Joe Szansajn): A Jepetus dűnéi Budapest 2010

Ahogy nagy névrokonom mondta: „Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,/ a meg nem gondolt gondolat/”! És ezzel be is fejezhetném, de akkor nem én lennék. Már kezdtem azt hinni, hogy ezúttal nem bukkan fel egy magából vehemens módon hülyét csináló okos tojás, de szerencsére most sem maradunk műsor nélkül, írtak nekünk egy regényt, vagy valami affélét. Az író édesanyja, már kora gyermekségében, pénzért tette, és mint mesélik, kifejezetten erős – mondhatni büdös szaga volt. És az íróról is tudni kell, hogy zaklatott és „divatosan bió” nemi életet él. Ugyanis fűvel, fával, és meg nem erősített hírek szerint, még bokorral is. Egyesek a telepes mohákat is emlegetik. Azért legyünk őszinték: ki várta azt, hogy a szerző majd pont ennél a könyvnél tanul meg írni? Én nem, és gondolom még sok más ezrek sem! Remélem, nem fordítják le más nyelvekre, mert az nemzetközi beégés lenne. No megvan, akkor ez volna az a regény és az a hülyeség, amitől ma országszerte megremegtek az ablakok, ajtók, meg talán a tetők is. Legalább a szerző az üvegeseknek munkát adott, ha már az olvasókat megkímélte. És tudom ajánlani, hogy valaki baszogassa már a baráti köréből, hogy emberelje meg magát, és ahogy Rákosi elvtárs mondta: „írjon remekműveket.” Bár nem hiszem, hogy tudna, mert itt mindenki születetten béna és dilettáns! Rajtam kívül sehol egy biztos pont! Engem nem lehet túlszárnyalni, mert, mint másik kedvenc költőm mondja: „nekem a seggemben is fejem van.” (W.S.) És a zsenialitásomnál, már csak a szerénységem nagyobb. De ez közismert! Ja! Hogy volt valami könyv is? Az engem nem szokott megzavarni. Aki akarja, majd elolvassa, én tartom magam a klasszikus Oscar Wilde idézethez: „Ha egy könyvről kritikát kell írnom, óvakszom elolvasni, nehogy befolyásoljon”!!! Jó olvasgatást, bár a szerző ezt érdemli legkevésbé.

A frászhozó

Vassházy István: Szárnyaló sikoly Budapest. 2010

Ha eszembe jutna, hogy valakinek ezt a könyvet ajánljam, hát akkor azt mondanám neki: Ha nem akarsz napokig aludni, és azt szeretnéd, hogy csak világosban tudj a szobában egyedül megmaradni, hát itt a ragyogó alkalom. És sikolts jó nagyokat, ha a szél véletlen meglebbenti a függönyöket… Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor csak ezt a könyvet olvasd, ha teheted többször egymás után, mert akkor bizonyosan az ideggyógyászaton végzed. Stephen Kingre mondják, hogy az iszonyat mestere, de ő itt labdába sem rúghatna. Itt nem sima borzongatás van, meg a szereplők minden elképzelhető és elképzelhetetlen adatainak és tulajdonságainak a felsorolása. Nem. Itt már az első oldalon elszabadul a vérfagyasztás és az utolsó oldalig meg sem áll. Amikor az utolsó oldal is kipereg a kezünk közül, hát nem sok erőnk marad fellélegezni. A szerző leírja nekünk mindazt a borzalmat, ami egyetlen más sci-fi könyvben sem olvasható. Nem csak vér, veríték, és testnedvek jönnek elő… de az olvasó minden hajszála égnek áll. Minden oldal után szeretné letenni a könyvet, de legkevésbé ehhez marad ereje. Mint akit hipnotizáltak, csak olvas, és olvas, egyre mélyebben bele keveredve a borzalmakba. Mintha az író tudna valamit, amit az eddigi sci fi regények írói esetleg csak sejtettek, de a megírására soha nem akartak vállalkozni. Nem a történet fontos, arra még azt is lehetne mondani, hogy szokványos. Hiszen az alap sci-fi történetekhez tartozik, hagyományos fordulatokkal. De az író tud valamit, ami talán a nyelv birtoklásából adódik, meg abból, hogy tudja, mi a költészet. Hiszen egy más, sokkal ismertebb néven csodás verskötetei jelennek meg. Most már csak az a kérdés, hogy a szép lírai versek után honnan ez a belső és külső rémület és iszonyat? Talán mindazt leírta, ami a verseiben soha nem látott napvilágot? Talán azért a sci-fi lenézett műfaját választotta, mert itt szabadabban cselekedhetett? Számosan választják ezt a „szabadnak” tekintett vadászterületet, és nem is mindenki ilyen sikeresen! Sok a kérdés, de hát a kritikus meg az olvasó csak kérdéseket tehet fel. Válaszok nincsenek, vagy válasznak éppen itt a könyv. Az biztos, hogy sok utánzója lesz, akik majd elorozzák képeit és fordulatait. Ám nem tudják újra teremteni azt a lelket, ami ezt a könyvet élteti! Az iszonyatnak azt a költői szárnyalását, ami megnyomorítja, de egyben fel is szabadítja a lelket. Egyúttal az olvasó ráébred saját gonoszságára, és arra, hogy meg kellene tőle szabadulni. Nyelvileg, és lélektanilag egy csodálatos kaland, de azért jól gondolja meg az, aki kézbe veszi. Nem mindenkinek egyformán erős a lelki teherbírása. Aki azonban kibírja, az igen nagy élményben részesül. Legfeljebb utána sokáig nem lesznek nyugodt éjszakái.]]>