Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4 „Kedves Rajongók és Barátok! Meg kell osztanom hatalmas fájdalmamat Veletek, hogy Don S. Davis, aki sokatokat nem csak munkája és művészete útján érintett meg, hanem olyan emberként, aki mindig fordított időt arra, hogy az általa imádott találkozókon megjelenjen, június 29-én, vasárnap, szívroham következtében elhunyt.” – így tájékoztatta a közvéleményt a színész felesége, Ruby, aki egyúttal megköszönte azokat az imákat és együtt érz? szavakat, amelyeket szeretett férjéért mondtak a rajongók. Don Sinclair Davis 1942. augusztus 4-én született a missouri-i Aurora városban. Miután leszerelt a hadseregtől, ahol századosi rangig jutot, beiratkozott a Dél-illinois-i Egyetemre, ahol korábbi tanulmányait folytatva színművészetet tanult. 1982-től szerepelt televíziós sorozatokban és filmekben. Láthattuk a MacGyver, a Twin Peaks és az X-akták című sorozatokban, valamint az Omen 4, a Hook, a Cliffhanger – Függ? játszma és a Ni csak, ki beszél még című filmekben.

Legtöbben azonban a Csillagkapu című sorozatból George Hammond tábornok, a néha atyáskodó, ám mindig megfontolt bázisparancsnokként ismertük. Szerepét továbbvitte a Csillagkapu Atlantiszban, illetve az Amerikában augusztus 18-án megjelenő „Stargate: Continuum” című produkciókban.
A színészkedésen kívül elismert képzőművész is volt, szabadidejét a festésnek és fafaragásnak szentelte. 65 éves volt.
]]>