Az idei szezon legjobban hájpolt filmjének címére nyugodtan pályázhat a J.J. Abrams-féle Super 8. A film kitűnőre sikeredett – bár nem annyira meglepő és korszakalkotó, mint ami száz százalékban be tudná váltani a felfokozott rajongói várakozásokat, de kár lenne kihagyni. Egyszerre idézi meg a most producerként közreműködő Spielberg E.T.-jét, önti nyakon a Harmadik típusú találkozások félelmetes és rejtélyes hangulatával, megfűszerezi egy kis Cloverfield-del – de nem másolat, hommage ez a javából. És még több: bár a felszínen azt látjuk, gyerekek játszanak, a valódi főszereplő valójában maga J.J. Abrams, aki ezzel a művével mutatja meg, hogy mit is hisz a filmkészítésről. 1979-et írunk, egy rendezett, de amúgy totál jelentéktelen amerikai kisvárosban járunk, ahol néhány kölyök egy Super 8-as kamerával rövidfilmet forgat, abban bízva, hogy bemutathatják egy diákfilmfesztiválon művüket. Az előzetesek alapján azt várnánk, hogy egyfajta Blair Witch Project vagy épp Cloverfield utánérzéssel a kamera a „főszereplő”, az vesz fel valami létfontosságú információt – de nem. A „stábtagok” mindegyike inkább Abrams kreatív, alkotó elméjének egy-egy aspektusát testesíti meg. Filmeznek, vitatkoznak, sminkelnek és robbantanak. Abrams is Hollywood-típusú piromániában szenved, ennek most egy külön robbantgató gyerek-karaktert szentelt. És ahogy halad előre a filmezés, humorosan-bájosan, néha kifigurázza a moziipart. Több esetben pedig ugyanabban a jelenetben illusztrálja is a gyerekek szájába adott mondatokat: amiket ők amatőr módon próbálgatnak, azt a felnőtt Abrams profin megcsinálja. Ebbe az idillbe robban bele gyors egymásutánban két esemény, Joe Lamb édesanyjának halála, majd néhány hónappal később egy forgatás során bekövetkező baleset, aminek kamerával felszerelt gyerekek a szemtanúi lesznek. A balesetet követően villámgyorsan megjelennek az Egyesült Államok légierejének egységei, és mindenféle furcsaságok történnek a városban, behozva a sci-fi vonalat a történetbe. De továbbra sem a science-fiction, a nagybetűs ötlet, az intellektuális kihívás a lényeg – hanem az emberek. A rejtély persze Abrams munkásságában központi elem, de ezek a rejtélyek gyakran nem világmegváltásról szólnak, hanem inkább a karakterekről: ki ő, mi ő, miért ilyen. És miért olyan a többi karakterhez való viszonyulásuk, amilyen. A Super 8-ban a három szál – a személyes ügyek, a gyerekek filmje és a különös események láncolata – egyaránt fontos. Abrams nem megy el például az M. Night Shyamalan-féle irányba, ahol az ötlet, a csattanó a lényeg, tudja, hogy a jó science-fictionben nem az ötlet, hanem a megvalósítás a lényeg, nem az idegenekről-szörnyekről-űrhajókról szól elsősorban, hanem továbbra is az emberről. Ezt a gondolkodásmódot már egyszer igen jól megfogalmazta a TED konferencián, amelynek a felvétele alant – immáron magyar felirattal is – elérhető; a Super 8-ban pedig a gyakorlatban is bemutatja.
