A 2011 áprilisában megrendezett Könyvfesztiválra jelent meg Pierrot és Szélesi Sándor regénye, a hasonló című interaktív játék alapján született Jumurdzsák gyűrűje. Az Egerben játszódó történelmi kalandregény alig két hét alatt az Alexandra kiadó összesített eladási listájának harmadik helyére ugrott, és pozícióját azóta is tartja. A közönségsikernek köszönhetően a megjelenés után nem egészen két hónappal az Alexandra kiadó megjelentette a kötet második kiadását. Ebben a belső oldalakon már Eger térképe is megtalálható, a történet helyszíneinek feltüntetésévél. A második kiadás múlt hét óta fellelhető a könyvesboltok polcain. Ezen túl az Alexandra kiadó nagyobb boltjaiban hamarosan állványok hívják fel a figyelmet a regényre, melynek második részén – ahogy azt a 82. Ünnepi Könyvhét debreceni és egri író-olvasó találkozóján elmondták – már dolgoznak a szerzők. Jonathan Hunt kalandjai várhatóan még az idén folytatódni fognak.]]>